Megdöbbentő hírek keringenek a nagyvilágból. Az, hogy xy boldogan, tiszta lelkiismerettel, becsületes munkával töltött nap után tért nyugovóra, az nem hír, nem érdekes. Csak a szenzációs hír felel meg. Ez a menő. De vajon észrevesszük-e a felületes szenzáció mögött a lényeget?
Egy ilyen hír szerint amerikai katonák a vécére helyezték a Koránt, hogy
ezzel megalázzák a terroristáknak tartott moszlim foglyokat. A másik az, hogy
emiatt az arab országokban annyira fölháborodtak, hogy ennek következtében már
több ember életét vesztette.
Meglehet, valóban szenzációs a hír, de mindenképpen rossz. Egyik is, másik is.
Mindkettő. Nem tudom, hogyan történt mindez, s milyen körülmények között, de ha
nem is történt meg, és csak kacsa mindez, akkor is rossz. Jó ízlésű ember nem
becstelenít meg könyvet (de foglyot sem szükséges megalázni), egy olyan könyvet,
mint a Korán pedig végképp nem. Ilyet egy arab kultúrájú ember nem tud
megérteni. Mint ahogy a keresztény kultúrájú ember képtelen fölfogni, miért kell
ezen annyira fölháborodni, hogy bárki az életével fizessen ezért.
Pedig nem újdonság ez. Emlékszünk, ugye, Salman Rushdie moszlim elitélésére a Sátáni versek miatt? Ezt itt Európában nem értjük, ám ettől függetlenül tudomásul vehetjük. Megköveteljük, s elvárjuk a toleranciát önmagunk iránt? Nem kéne akkor elsősorban nekünk belátással lenni az iránt, ami másnak szent, fontos, érinthetetlen? Úgy látszik, erre nemigen gondolunk. Sokkal egyszerűbb értetlenül fönnakadni és persze elítélni azt, amit nem értünk. Tegyük föl, hogy fordítva történik mindez: arabok (saját mércéjük szerint!) terroristának tartott amerikait vernek láncra, s úgy próbálják megalázni, hogy a Bibliát a vécére viszik. Mi történne ezután? Nem azon akadnak fönn az arabok, hogy a terroristák az ő életüket is megkeserítik, inkább azon csodálkoznának, miért nem vonulnak emiatt az utcára a keresztények. Mert nem vonulnának. A keresztény nem fundamentalista, s ha mégis, nem úgy, mint az arab. Európa, a keresztény világ ugyanis már elsajátította a kételyt. Van, aki úgy fogalmaz, hogy Európa megölte istenét, tulajdonképpen a felvilágosodás következtében, s fölesküdött a rációra. A középkorban Európa még képes volt keresztes háborút viselni a Szentföld miatt, még elégette az eretneknek minősített másképp gondolkodókat, ám e mögött már akkor is gazdasági (hatalmi) érdek lapult, amit a mai arab fundamentalizmus mögött nehezen és csak közvetve lehet fölismerni.
Az európai (keresztény) kultúra exportálása, amire a fehér ember ugyancsak hajlamos, mindig nehézségekbe, komoly ellenállásba ütközött, éppen azért, mert a vallásnak kulturális háttere van. Nehéz megérteni, hogy az illetékesek ezt még nem tudatosították; nem működik ez akkor sem, ha demokrácia álnéven próbálkoznak vele. Eltérő kultúrákat, vallásokat nem lehet büntetlenül senkire ráerőszakolni. A nyugati (occidentális) demokráciának van viszont egy világszerte érvényesíthető elve: élni és élni hagyni. Vagyis: az én szabadságom ott ér véget, ahol más szabadsága kezdődik. Ha ezt komolyan veszem, s betartom, nem csak a közvetlen szomszéddal, hanem egy más (idegen) kultúrával is békében tudok élni. Ha azt akarom, hogy, hagyják békében az én Bibliámat, én se bántsam az ő Koránjukat – akkor sem, ha mindez engem történetesen kevésbé zavarna. Kölcsönös tisztelet és tolerancia nélkül nem lehet béke. Tudom, hogy a békét általában nem ilyen szempontok alapján kötik, na de micsoda béke az? A test erőszakával nem lehet a lélek békéjét elérni.
Aich Péter