|
Címlap
Szlovákia ratifikálta az Európai Unió Alkotmányát
A keresztények a kommunisták mellett
Érdekes
„színjátékot” hozott a szlovák parlamentben az Európai Unió
Alkotmánya ratifikálásának vitája. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök a
dokumentum támogatását kérte a képviselőktől, szerinte az
alkotmányos szerződés elfogadása az európai integráció és a
tagállamok együttműködésének folytatása lesz, amely eredményeképpen
biztonságban és jólétben élhetnek a lakosok. A kormánykoalíció
pártjai közül az MKP, az ANO és az SDKÚ is támogatásáról
biztosította az uniós alkotmányt, a kereszténydemokraták azonban
ellenezték. Pavol Hrušovský házelnök és a KDH elnöke szerint a
dokumentumból hiányzik a demokrácia, a kereszténység és az
őszinteség, és arra kérte a képviselőket, ne szavazzák meg az
alkotmány ratifikálását.
––> teljes cikk
Kérdéseinkre Blaas Géza, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
Ökonómiai Kutatóintézet igazgatója válaszol
A siker titka: tudás, szakértelem,
tisztességes munka
A
termelési tényezők kihasználása (termelékenysége) a termőföld
kivételével magasabb, mint a legtöbb fejlett országban. A termelési
egységre jutó költség lényegesen alacsonyabb. Ez az élőmunka árának
és a lényegesen gyengébb eszközellátottságnak köszönhető. Tehát:
sokkal kisebb tőkebefektetéssel dolgozunk, mint a nyugati országok.
Nálunk a termőföld ára és a haszonbér is többszörösen alacsonyabb.
Persze a kisebb forgótőke-befektetések (kevesebb trágyázás,
vegyszerezés, nemesített vetőmag stb.) azzal járnak, hogy
alacsonyabbak a hektárhozamok, kisebb a tejhozam és a
súlygyarapodás, mint a legtöbb nyugati országban.
––> teljes cikk
Belföld
Attila király szobrot kap a csallóközi Csicsón
A hun vezér első felvidéki emlékműve
Összmagyar szempontból is nevezetes esemény színhelye lesz május
21-én a csallóközi Csicsó: az ottani szoborparkban felavatják Attila
királyunk hatalmas, csaknem három méteres, japán kőrisből faragott
szobrát. A Felvidéken ez lesz az első Attila-szobor; a
Kárpát-medencében pedig az első, fából faragott, a nagy király
emlékét őrző monumentális alkotás.
––> teljes cikk
Belpolitikai hírek - heti összefoglaló
– Közéleti személyiségek kitüntetése
– Lemondott a kultuszminiszter
– Internetközpont Somorján
– Enyhülhet a szlovák nyelvtörvény
– Orosz titkosszolgálati jelentés
– Hrušovský az első külföldi vendég
– Csáky Pál Romániába utazott
––> teljes cikkek
Az ANO nem támogatta Fronc leváltását, de nem áll a
reformtervezete mögé sem
Keresztény–liberális ellentét a koalícióban
A pattanásig feszült a légkör a szlovákiai kormánykoalícióban az ANO
és a KDH között. A két párt képviselői újabban a tárgyalásokon még a
kézfogást is mellőzik.
––> teljes cikk
Eva Maria Barki levele az osztrák államfőhöz Gašparovič ausztriai
látogatása okán
A beneši dekrétumok az osztrákokat is
érintik!
Eva Maria Barki ügyvédnő a kilencvenes évek végéig elsősorban az
erdélyi autonómiatörekvések támogatójaként lépett föl. Május 9-én
levelet intézett Ivan Gašparovič szlovák államfő látogatása okán az
osztrák elnökhöz, Heinz Fischerhez. A következőkben a levél
tartalmát ismertjük.
––> teljes cikk
Oktatásügy
Kitüntetettjeink – Hecht Anna és Oláh
György
Hecht Anna pedagógusi pályáját a somorjai magyar gimnáziumban kezdte
1972-ben, miután matematika-fizika szakon tanári oklevelet szerzett
a pozsonyi Komenský Egyetemen.
Oláh György 1961-ben szerezte matematikatanári oklevelét a Pozsonyi
Pedagógiai Főiskolán. Ekecsen kezdett tanítani. 1964-től 1970-ig a
komáromi magyar gimnázium tanára, majd 1970 és 1978 között a Nyitrai
Pedagógiai Főiskola adjunktusa volt.
––> teljes cikk
Jogi tanácsadó
Megszüntethető az állandó lakhely
Tarthatatlan állapot
Lakásunk az
én és a feleségem tulajdona. Velünk él a lányom a fiával és volt
férjével. A lányom tavaly vált el, de a volt férje nem hajlandó a
lakásunkból kiköltözni annak ellenére, hogy szereztünk neki egy
egyszobás lakást. Már egy éve munkanélküli, erőszakos, nem járul
hozzá a lakás rezsijéhez. Egy szobát csak ő egyedül használ a
háromból. Bírósághoz fordultam kilakoltatási keresettel, és
befizettem az 1000 koronás illetéket.
––> teljes cikk
Gazdaság
Hétfőtől naponta egy százalékkal csökken a területalapú támogatás
összege
Nem mindenki vette komolyan a határidőt
Az agrártámogatási kérvény rendes leadásának a határideje hétfőn,
május 16-án lejárt. Május 16-ig kellett, jobban mondva lehetett az
agrártermelőknek az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) illetékes
regionális kirendeltségein leadniuk a kitöltött agrártámogatási
kérelmeket. Az a termelő, aki hétfőig benyújtotta hibátlanul
kitöltött kérvényét, s teljesíti a támogatási követelményeket, az
esztendő végén vagy legkésőbb a jövő év elején a támogatás teljes
összegét megkapja. Az viszont, aki késlekedett, jobban mondva
lekéste a határidőt, minden nap késésért egy százalékkal kevesebb
pénzhez jut.
––> teljes cikk
|
|

Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság.
Kű Lajos és
Grosics Gyula átadják a kupát a
győztes csapat kapitányának.
Kű Lajossal a nemzet együvé tartozásáról, a Fradiról és a magyar
labdarúgásról
Hittel, sporttal és kultúrával
Múlt
hét csütörtökön a dunaszerdahelyi futballpályán Grosics Gyulának,
a legendás magyar Aranycsapat kapusának kezdőrúgását követően
megkezdődött a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság
labdarúgótornájának felvidéki döntője az idősebb fiúk
kategóriájában. Mit is takar ez az elnevezés? Többek között ezt is
megkérdeztük a rendezvény ötletgazdájától, a Ferencváros és a magyar
futballválogatott egykori kiválóságától, Kű Lajostól.
––> teljes cikk
+ képek!
Napjaink
A szülés örömteli esemény. Miért ne lehetne részese a család?
Baba- és anyabarát kórházi osztály
Szlovákiában
is évről évre kevesebb gyermek születik, és bizony az édesanyáknak
nem mindegy, milyen élménnyel térnek haza a kórházból. A modern,
emberbarát kórházaktól még elég messze járunk, de azért sok helyütt
már, lehetőségeikhez mérten, igyekeznek javítani a színvonalat. És
nemcsak a fővárosban. Dunaszerdahelyen jó pár hónapja felújított,
modern szülészet várja a kismamákat. Dr. Juraj Schwarcz
szülész-nőgyógyász főorvos szerint lesz még bőven tennivaló, de az
is nagy eredmény, hogy a mai ínséges időkben sikerült megvalósítani
egy dédelgetett álmot.
––> teljes cikk
Nemzet és emlékezet

––> teljes cikk
Beszélgetés Kiszely Gáborral, a Terror Háza Múzeum tudományos
igazgatójával
Központosított titkosszolgálati rendszer
működött az egész szovjet érdekszférában
–
Az interaktivitás része, hogy keressük a kapcsolatot a látogatókkal.
Hozzánk bárki, bármikor bejöhet (persze szerencsésebb előzetes
időpontegyeztetéssel), és elmondhatja életének és szenvedésének a
történetét. Ha tudunk, szívesen segítünk is. Az elmúlt években
igencsak bevált ez a közvetlen kapcsolat a látogatókkal – mondta
Kiszely Gábor a Terror Háza Múzeum tudományos igazgatója, akivel
Budapesten beszélgettünk az egykori titkosszolgálatok működéséről.
––> teljes cikk
Régió
Sokat segítenek a sikeres pályázatok
Egy gyarapodó település: Csilizradvány
Csilizradvány a Dunaszerdahelyi járás egyik kis települése, amely
néhány kilométerre húzódik a magyar határtól. A Csilizköz hét falva
közül Csilizradvány a legnagyobb, 1264 lakossal, talán ezért is lett
a térség központja. Elég csak arra gondolni, hogy van itt egy teljes
szervezettségű alapiskola, ami a Dunaszerdahelyi járásban a többi
faluhoz képest a legnagyobb: 392 diák tanul benne. Ugyancsak
Csilizradvány a központja az egészségügyi ellátásnak is, amit a
Csilizköz hét községe egy közös pénzügyi alapból működtet. Két
körzeti, két fogorvos, nő- és gyermekorvos áll a helyiek és a
környékbeliek rendelkezésére, sőt gyógyszertár is van a faluban.
––> teljes cikk
Külföld
Prágai levél
Változó történelemszemlélet
Május első heteiben a második világháború európai befejezése 60.
évfordulójának kapcsán az ideológiai és pártpolitikai béklyóktól
megszabadult történészek eddig agyonhallgatott vagy meghamisított,
ún. kényes témákról értekeztek a sajtó hasábjain. A közzétett
tanulmányokból kitűnik: módosult pl. az 1945. május 5-én kirobbant
prágai felkelésről évtizedeken át az emberek fejébe sulykolt tétel,
miszerint a felkelés kizárólag a kommunisták műve lett volna.
––> teljes cikk
Kultúra
A harmadik út – Napló és memoár II.
A Száz könyv
Mit szólsz a Száz könyvhöz? – kérdezték tőlem többen is, s azt is,
hogy nem perelek-e az éppen 100 miatt? S hogy mennyi a két százban a
közös? Ami az első kérdést illeti: hát a százat magam is loptam
Hamvas Bélától, ám azt, hogy az angolok ismerték volna Hamvas Száz
Könyvét, azt kétlem. Inkább azt gyanítom, hogy mindketten közös
forrásból jutottak épp a 100-ig, s nyomukban én is meg a magyar
tévések is, így értünk ide. S hogy mennyi a közös a két listán?
––> teljes cikk |