Mit szólsz a Száz könyvhöz? – kérdezték tőlem többen is, s azt is, hogy nem perelek-e az éppen 100 miatt? S hogy mennyi a két százban a közös? Ami az első kérdést illeti: hát a százat magam is loptam Hamvas Bélától, ám azt, hogy az angolok ismerték volna Hamvas Száz Könyvét, azt kétlem. Inkább azt gyanítom, hogy mindketten közös forrásból jutottak épp a 100-ig, s nyomukban én is meg a magyar tévések is, így értünk ide. S hogy mennyi a közös a két listán? Már maga a kérdés rosszul van föltéve, hisz az én Száz könyvem (meg a Hamvas Béláé) az egész egyetemes világirodalomra vonatkozik, a Nagy Könyv akció meg csak a regényekre, s annak is csak a fele a világ-, a másik fele meg a magyar irodalom. S arról már nem is szólok, hogy nem mind arany, ugye, ami fénylik. Nyitrán úgy fölvételiztettem, hogy leírattam olvasmányaikat a hallgatókkal, de azzal a megszorítással, hogy csak a „valódi” könyvekről lehet szó, tehát nem a krimikről, a leányregényekről, a pornóról stb. Ne is mondjam, hogy egytizedük ha tudta megkülönböztetni a kettőt. S Hankiss Elemérrel is egyetértek, hogy ő bizony arra a lakatlan szigetre egyáltalán nem regényt vinne, hanem költészetet. Kosztolányit, Weörest, József Attilát.
De ne legyünk maximalisták, az akciót nem is azért találták ki, hogy valóban a legjobb könyvekre hívják föl a figyelmet, hanem azért, hogy egyáltalán könyvhöz nyúljanak ebben a könyvgyűlölő, de legalábbis könyvdifferens világban. Tehát a kérdésre, hogy mennyi a két lista között a megegyezés?, a válasz: pontosan 10 könyv. Tehát, ahogy várni is lehetett: tíz százalék. S az sem minden tanulság nélküli, hogy mi is az a közös tíz. Íme: 1. Dosztojevszkij. Én ugyan a Karamazovokat emeltem ki, itt a Bűn és bűnhődés van, de gondolom, az író a lényeges. Különösen, ha arra gondolok, hogy a világirodalom legnagyobbjai közül nincs benne se Cervantes, se Swift, se Goethe, se Dickens, se Balzac, se Flaubert. Ott van viszont Tolsztoj, a másik nagy orosz két regényével is (Háború és béke, Anna Karenina) s ez bizony megintcsak különösen örvendetes, hisz e két orosz mellett a világirodalom nagy regényeiből csak a Vörös és fekete szerepel (a közös listán persze, mert Austen, Bronte, Defoe, Hugo az én százamba nem fért).
S nézzük a magyar klasszikusokat. Jókai ott van természetesen három regénnyel is, noha Fekete Istvánt, Szabó Magdát meg Harry Pottert még így sem tudta utolérni, bár valóban a legismertebb, a filmről is gyakori Jókai van itt, ahogy Mikszáth is a filmváltozatoknak köszönheti a Szent Pétert meg a Fekete várost, pedig a Noszty fiú, a Beszterce ostroma vagy a Különös házasság a legjobb regényei. Nincs benne az én százamban a listavezető Egri csillagok. Azt aligha kell indokolni, miért ez az éllovas. Nálam viszont azért nem szerepel, mert nem a könyvek, hanem az írók szerint mérlegeltem, s a 100-ba a magyarok közül csak 25 jutott, s ezek közt nincs Gárdonyi. Ahogy Molnár, sőt Móra Ferenc sem, hogy a többiekről már ne is szóljak, hisz az élők például nálam nem is szerepelnek, ahogy a nem „igazán nagyok” sem. Amilyenekből pedig a Nagy Könyv akcióban túlságosan is sokan szerepelnek az Elfújta a széltől a Harry Potterig.
S ha már áttértünk a modernekre, nézzük tovább. A XX. századi világirodalomból csak két közös szereplőnk van, sajnos. Thomas Mann és Garcia Márquez. Az persze, hogy ők ott vannak két-két regénnyel is (nálam csak a Varázshegy és a Száz év magány szerepel) örvendetes. De szomorú, hogy az igazán nagy modernek közül nemhogy az Ulysses vagy Az eltűnt idő nyomában nem szerepel, de még a „sláger” Kafka sem. Igaz, hogy ott van Bulgakov és Hemingway, Hašek és Kundera, A legyek ura és A rózsa neve, akik-amik az én könyvembe, lévén főleg élőkről szó, nem fértek bele, de nincs ott Csehov és Nabokov, Faulkner és Borges, Gombrowicz és Beckett (nálam ott vannak).
S most vissza a modern magyarokhoz. A legnagyobb fájdalom természetesen Krúdy hiánya. Ez valóságos képtelenség, hiszen ráadásul népszerű is, a Szindbád a legszebb magyar film, és mégis. Hol van Krúdy Gyula, a talán legnagyobb magyar író? Móricz ugyan ott van, de nem az Erdély-trilógia s nem is az anynyira reklamált, mert időszerű Rokonok, hanem a Légy jó mindhalálig s a különben valóban legjobb Árvácska. S ott van persze az Édes Anna, az Iszony, az Iskola a határon s ott van két-két Márai és Szerb Antal is, de nincs ott Babits (A gólyakalifa csak a 150-be fért) s A feleségem története, Kassák (Egy ember élete) és Szentkuthy. S igaz, hogy ott van Karinthy és Örkény, a Sorstalanság és Esterházy, s láss csodát ott van még az Ábel a rengetegben is, de nincs ott a Talpalatnyi föld és a Befejezetlen mondat, a Sinistra körzet és az Emlékiratok könyve, s nincs ott Mándy és Mészöly, ellenben ott van Faludy és Szabó Magda, Wass Albert és Jókai Anna, Fekete István és Závada Pál.
Helyszűkében persze nincs módom mindezt megindokolni, hisz a jártasabbak így is tudják, hogy az igazán nagyokat hiányolom innen is, onnan is, s hogy a kevésbé nagyokat, s főként az egyáltalán nem nagyokat, mert nem is írókat, szívesen fölcseréltem volna velük. Befejezni pedig a sok kifogás ellenére mégis inkább egy számomra legalábbis kellemes meglepetéssel szeretném, mégpedig két olyan igazán Nagy Könyvvel, melyek ugyan nem jutottak be a száz közé, de a százötven között ott voltak. Nevezetesen a Csendes Donról van szó, amely annak ellenére valóban Nagy Könyv, hogy szovjet-orosz, s talán nem is Solohov írta, s ami számomra még nagyobb meglepetés, hogy ott volt Hamvas Karneválja is. Hát ahogy a pestiek mondják: ez sem semmi.
Cselényi László