Múlt hét csütörtökön (2005. május 12-én) a dunaszerdahelyi futballpályán Grosics Gyulának, a legendás magyar Aranycsapat kapusának kezdőrúgását követően megkezdődött a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság labdarúgótornájának felvidéki döntője az idősebb fiúk kategóriájában. Mit is takar ez az elnevezés? Többek között ezt is megkérdeztük a rendezvény ötletgazdájától, a Ferencváros és a magyar futballválogatott egykori kiválóságától, Kű Lajostól.
|
|
|
Kű Lajos. Tagja volt az 1972-ben olimpiai ezüstérmet nyert magyar futballválogatottnak. 1970 és 1974 között 128 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban. Kétszeres kupagyőztes. Az FTC-ből a belga FC Bruges-höz szerződött, melynek játékosaként BEK-döntőt játszott a Wembley stadionban. |
Ön az Aranycsapat Alapítvány elnökeként érkezett most a Csallóközbe. Mi a célja, küldetése az önök által rendezett sportversenyek sorozatának?
– Alapítványunk célja, hogy segítsük az ún. anyaországban és a tőle elcsatolt területeken élők kapcsolattartását, egymásra találását. Tesszük ezt hittel, sporttal, kultúrával. Nem túlzás ezt állítanunk, a sportvetélkedőt irodalmi és kulturális rendezvények, istentiszteletek kísérik. Nyolcvanöt év után először sikerült, hogy hidak épülnek közöttünk, Trianont követően együtt van az egész történelmi Magyarország. A Kárpát-medencei magyar diákok egy közös célért, egy közös sportbajnokságért egy zászló alatt küzdenek.
Hamarosan a Kárpát-medencei magyarok nagy része ha nem is egy államhatáron, de az Európai Unió határán belül él majd….
– Örülök neki. Hosszabb időt éltem Belgiumban, láttam, figyeltem, ahogy például a Közös Piacon belül Írország a nyomorból, elesettségből a csúcsra verekedte fel magát. De említhetnék Görögországot vagy Portugáliát is. Ha valaki okosan él az Európai Unió által kínált lehetőségekkel, nyerhet vele.
Honnan jött az ötlet, hogy évente közös sportverseny keretén belül találkozzanak egymással a Kárpát-medencei diákok?
– Azzal, ami most történik, egy nagyon régi álmom valósul meg. Évek óta járom a történelmi Magyarországot, és mindig foglalkoztatott a kérdés, hogyan lehetne elősegíteni azt, hogy például a szabadkai jobban megismerje a kassait, a székelyuvarnokhelyi találkozzon beregszászival, vagy a dunaszerdahelyi a lendvaival. Sporttal, labdarúgással foglalkozó emberként úgy véltem, leginkább egy labdarúgótorna megszervezésével tudok ez ügyben tenni valamit. Erre már tavaly sor is került.
Milyen volt az ötlet fogadtatása?
– Amikor a Duna tévében annak idején a nyilvánosság elé léptem ezzel az
ötlettel, sokan megmosolyogtak. És mi lett? A felhívásra 250 iskola nevezett be,
amit óriási eredménynek tartok. Kárpátaljáról több mint 60 diákcsapat vágott
neki a küzdelmeknek. Mindez persze csak úgy sikerülhetett, hogy az ügynek számos
kiváló, lelkes segítője, támogatója akadt, köztük polgármesterek,
iskolaigazgatók, mint például itt Dunaszerdahelyről Pázmány Péter vagy Ibolya
Olivér. A selejtező mérkőzések a határon túl, regionális szinten zajlottak, a
negyeddöntők viszont már Magyarországon voltak. A végső összecsapásra, amelyre a
budapesti Fradi-pályán került sor, Mádl Ferenc köztársasági elnök is eljött.
Nagy megtiszteltetésnek éreztem ezt. Most is így vélem, elég ha csak arra
gondolok, hogy a tegnap Székesfehérvárott lezajlott magyarországi kupadöntőn
nemhogy az államfő, de más sem volt jelen a legmagasabb közjogi méltóságok
közül.
Ha már szóba hozta, kanyarodjunk el egy kicsit a kupadöntőre. Egykori FTC-játékosként kedvenc csapata 5:1-es vereségét kellett végignéznie? Nem zokogott a fradiszív?
– Dehogynem, és annak ellenére, hogy sokan a játékvezetést okolják a csúfos kudarcért, szégyennek és gyalázatnak, a Ferencváros nevéhez méltatlannak tartom az eredményt. Nem vitatom, hogy bírói tévedések is tarkították a meccset, ám az a nagy szintű fegyelmezetlenség, ami a pályán uralkodott, egyszerűen kritikán aluli. Ám az, hogy az én szívem sajgott, az hagyján, a baj az, hogy azok szíve nem fáj ilyen csúfos szereplések után, akiken leginkább múlik a zöld-fehér klub eredményessége. És ami nagyon hiányzik: ájulásig küzdeni a klubért. Most úgy néz ki az egész, ha nincs pénz, akkor nem is érdekes a történet.
A nem Fradi-drukkerek számára ez azért nem közömbös, mert amit mond, az egész magyar labdarúgásra is többé-kevésbe érvényes. Vajon „miért beteg” még most is a magyar futball?
– Akár egy mozaikjátéknak, annyi összetevője, oka van ennek. A legfontosabb: az utánpótlás nevelésének elhanyagolása. De „lemehetünk” akár az iskolai testnevelés minőségének vizsgálatához is. Ha csak a számadatokat nézzük, elképesztőnek tűnik az is, hogy a bevonult katonáknak az 50%-a tulajdonképpen nem is alkalmas a katonai feladatok elvégzésére. A képzést profi szinten már hatéves korban kell kezdeni, de nem csak fizikailag és technikailag. A játék szeretetére, a labdarúgás iránti alázatra kell nevelni a fiatal labdarúgókkal. Az ifjú tehetségekkel pedig profi módon kell foglalkozni, ám nem csak szavakkal, hanem abban a szellemben, amit már gróf Széchenyi is mondott: a tett az első. És a gazdasági problémákról még nem is szóltunk, bár egy-egy ország labdarúgó válogatottjának a teljesítménye – ahogy számtalan példából is láthattuk – nem szükségszerűen arányos a labdarúgásba fektetett pénzzel. További gond, hogy a mai aktív futballisták előtt már példaképek sincsenek. Előttünk ott voltak Puskásék, majd Alberték sokadmagukkal, a mai gyermekek számára talán csak Gera az, akinek a játékáért érdemes lehet kimenni a pályára nézőként is.
Milyen színvonalúak voltak a felvidéki diákbajnokság összecsapásai?
– Hangsúlyozom, e versengésnek elsősorban nem a sportteljesítmény, hanem a magyar–magyar kapcsolatok építése a célja. Emellett persze lehetőség kínálkozhat tehetséges fiatal sportolók felfedezésére is. Vannak erre utaló jelek, tegnap például az ifjabb korosztály döntőjében a dunaszerdahelyi Vámbéry Alapiskola diákjai olykor kitűnő játékot nyújtva győztek, és ezt tették most az idősebbek között a dunaszerdahelyi gimnazisták is. Mindkét csapat reális továbbjutási eséllyel folytathatja majd Magyarországon a küzdelmeket.
Lesz folytatás?
– Ez csak a kezdet. Tavaly még csak a futballisták „teszteltek”, most már követik őket az asztaliteniszezők, a kézilabdázók és a sakkozók is, és ez az egész csak bővülni, színesedni fog. Három-öt éven belül egy egészen profi bajnoki rendszert akarunk kiépíteni. Bízom benne, hogy egy vég nélküli történetről van szó.
---
Ibolya Olivér főszervező: A kezdeményezés egy komoly Kárpát-medencei sportjátékokká nőheti ki magát. Fantasztikus dolog, amit Kű Lajos kitalált. Már csak az, hogy az ő közreműködésével egy egész sor neves személyiség, élő legenda jött el közénk, mint például Grosics Gyula, Várhidi Pál vagy Gergely Gábor a sportélmény mellett óriási motivációs erőt adhat. A diákok találkozhattak és kezet rázhattak azokkal a hírességekkel, akikről szüleiktől vagy nagyszüleiktől „meséltek”.
---
Oriskó Norbert
Képek:
Grosics Gyula és Kű Lajos gratulál a győztes csapat kapitányának
A 15–18-as korosztály felvidéki futballtornáját a dunaszerdahelyi Vámbéry Gimnázium nyerte. A győztes fiúk mellett Ibolya Olivér főszervező, Kű Lajos, Manczall Attila és Lelkes József edzők, Zirig Ferenc iskolaigazgató, Ravasz Ödön szervező és Grosics Gyula (középen) áll.
A diákbajnokság döntője után gálameccset játszottak a budapesti színészek és a csallóközi pedagógusok. A mérkőzésen Grosics Gyula számára igencsak ismerős eredmény született. 6:3-ra győztek a csallóköziek.
Grosics Gyula elvégzi a kezdőrúgást
A csallóközi pedagógusok csapata
(A szerző felvételei)
