Mit értünk el, merre tartunk Szlovákiában?

Reformok, ellentmondások, paradoxonok

A társadalmi kérdésekkel foglalkozó pozsonyi, Grigorij Mesežnikov vezette intézet elkészítette Szlovákia 2004. évi társadalmi helyzetéről szóló jelentését. Azt az időszakot véleményezi, amikor Szlovákia belépett az Európai Unióba és az Észak-atlanti Szövetségbe, s tulajdonképpen ezzel befejezte társadalmi átalakulásának igényes folyamatát.

Tizenöt évvel a kommunizmus bukása után – állítja többek közt a jelentés – Szlovákia olyan ország, amelyet a konszolidált demokratikus politikai rendszer, a működő piacgazdaság és az jellemez, hogy tagja az euroatlanti gazdasági, politikai és biztonsági szervezeteknek. Napjainkban a mélyreható reformok időszakát éli, és igyekszik megbirkózni a regionális és globális szinten jelentkező feladatokkal.
2004-ben félidejéhez érkezett a jobbközép koalíciós kormány, amely a 2002-es parlamenti választások után jött létre. Az a tény, hogy 2003 és 2004 fordulóján elvesztette parlamenti többségét, lényegesen bonyolította ugyan a helyzetét, de nem csökkentette elszántságát több jelentős reformintézkedés végrehajtására.

Belpolitika

A koalíció. Az ország belpolitikai fejlődésében folytonosság volt tapasztalható az előző időszakkal. A 2004 során megtartott választások – a köztársasági elnök és az Európai Parlament képviselőinek megválasztása, valamint az előrehozott parlamenti választásokról megtartott népszavazás – megfeleltek a szabad és demokratikus választások feltételeinek. A koalíciós pártok meglehetősen nagy érdeklődést mutattak a közös kormányzás iránt. Annak ellenére is, hogy az együttműködés bizonyos kérdéseiben eltérő nézeteket vallottak, összetartásuk elegendő volt a hatékony kormányzáshoz és a reformintézkedések megvalósításához. Másfelől a kölcsönös bizalmon alapuló, koalíción belüli lojalitás jelentős ingadozást mutatott.
A koalíciós pártok között 2004-ben is fennálltak bizonyos ellentétek egyes kérdésekben (főként a nem gazdasági jellegűekben, de azokat pragmatikusan inkább háttérbe tolták).
Az ellenzék. Az ország politikai rendszerében 2004-ben nem voltak tapasztalhatók olyan mozgások, amelyek a 2002-es választások nyomán kialakult politikai erők számottevő átcsoportosulására engedtek volna következtetni. A politikai színtér bal oldalán ugyanakkor olyan elmozdulásokat láthattunk, amelyek megerősítették a legerősebb ellenzéki párt, a Smer pozícióit. A három kisebb, eszmeileg nem túlságosan kiforrott baloldali párt, az SDĽ, az SDDS és az SDA megszűnése segített a Smernek abban, hogy előnyösebb feltételek között őrizze meg választói potenciálját, tagságát a nemzetközi pártszervezetekben, s hogy még jobban szociáldemokrata beállítottságú politikai erővé váljon.

A második legnagyobb ellenzéki politikai erő, a HZDS 2004-ben visszafogottabban bírálta a kormánykoalíciót. Hangoztatta saját politikájának pragmatikus jellegét, amivel koalíciós potenciálját igyekezett növelni. E párt fejlődése azonban semmi jelét nem mutatta belső jelleme megváltozásának, annak, hogy módosítani akarja személyi hátterét és programját. A HZDS koalíciós potenciálja ezért továbbra is nagyon kicsi.
Mire számíthatunk? Teljesen megalapozott az a feltevés, hogy a kormánykoalíció pozíciói 2005-ben is olyanok lesznek, mint egy évvel korábban, és a tömörülésnek meglesz a képessége ahhoz, hogy érvényre juttassa javasolt intézkedéseit. Nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy formálisan felújul a kormánykoalíció parlamenti többsége, mégpedig annak következtében, hogy néhány független képviselő a várakozásoknak megfelelően belép a befogadásukra hajlandó két kormánypárt (SDKÚ, ANO) valamelyikébe.
Ami a négy kormánypárt együttműködését 2005-ben serkenteni fogja, az minden bizonnyal az a törekvés, hogy a 2006-os parlamenti választásokat megelőzően választói bázisuk gyarapításában hasznosítsák a megvalósított reformintézkedések pozitív eredményeit. Némileg bonyolíthatja a helyzetet, hogy a 2005 decemberében sorra kerülő regionális választások előtt a koalíciós pártok más-más módon töreksznek a koalíciós szövetségek kialakítására.

A reformtörvények éve

Tavaly a parlament több jelentős reformtörvényt hagyott jóvá, amelyek megerősítették a politikai rendszer stabilitását, és megteremtették az emberi jogok érvényesülésének kedvezőbb feltételeit. Azt a szándékot, hogy a kormánykoalíció folytatja a reformokat, többek közt az egészségügyi ellátásról és a pénzügyi decentralizációról szóló törvény jóváhagyása is kifejezésre juttatta. A 2004 végén megrendezet közvélemény-kutatások eredményei figyelmet érdemlő elmozdulást jeleztek a társadalmi haladás megítélésében. Csökkent azoknak a polgároknak a száma, akiket leginkább a szociális pesszimizmus jellemez, ugyanakkor növekedett az optimisták aránya.

Az ország helyzete

Szlovákia belépése az Európai Unióba és a NATO-ba az ország és a társadalom fejlődéséhez minőségileg új feltételeket teremtett, megerősítette a politikai rendszer stabilitását, ám ugyanakkor szükségessé tette bizonyos kérdések azonnali és következetes megoldását is. Ezek egyfelől az országnak arra való felkészültségével függtek össze, hogy képesek vagyunk-e megfelelően kihasználni a két integráló szervezetben kivívott tagságunkból eredő előnyöket, másfelől azzal, hogy képesek vagyunk-e részt venni a közös politika és eljárások formálásában.
A kulcsfontosságú gazdasági mutatók (a munkaerőpiacét kivéve) kedvezően alakultak, a makrogazdaság sikeresen fejlődött. Rövidült a vállalkozások beindításának időtartama, javultak a rossz hitelek rendezésének feltételei, létrehozták a hitelezők nyilvántartását. A reformok előnyösen hatottak a pénzpiac minden szegmensére. A Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (OECD) rendszeres kétévi jelentésében Szlovákiát legutóbb „a közép- és kelet-európai régió legjobb reformátorának” minősítette.

Egészségügy

Az egészségügyi reform célja a menedzselt konkurencia, amelynek piaci elemei nagyobb hatékonyságra ösztönöznek, ugyanakkor magában foglal olyan eszközöket is, amelyek szavatolják a szolgáltatások elérhetőségét. Az egészségügyi piac teljesítményével összefüggésben szerzett általános tapasztalatok, különösen az alkotmányban meghatározott ellátást illetően, többé-kevésbé negatívak, leginkább annak a monopol környezetnek a következményeként, amelyet az egészségügyi szolgáltatás elérhetőségét meghatározó rendelkezés teremtett.
El kell ismerni, az egészségügy ökonomizálása bizonyos kockázatot jelent főleg a szolgáltatások elérhetősége tekintetében. Ezt a kockázatot csökkentheti az a szándék, hogy az egészségügy lényegesen több pénzhez jusson.
Az egészségügyi miniszter reformcsapata azt állítja, hogy az állampolgárok közvetlen fizetéseinek növekedését ellensúlyozza majd az egészségügyben elburjánzott szürkegazdaság háttérbe szorulása. Számításai szerint a lakossági „önrészesedés” (beleértve a korrupciót is) 2002-ben 18,49%-ot tett ki, 2005-ben pedig 18,24%-ot képvisel majd. (Az egészségügyi ellátás ilyen finanszírozási aránya, vagyis 82% közpénzekből, 18% pedig magánpénzekből, olyan megoszlás, amely még mindig szociális jellegű, és meghaladja a fejlett országok átlagát.) Ha az idevágó reformelképzelések megvalósulnak, a változások valóban nem fogják sújtani a közép- és felsőbb rétegeket, ellenkezőleg, az eddiginél jobb szolgáltatásokat ígérnek. Igaz, továbbra is gondot okoznak majd a lakosság legszegényebb rétegei.
A rendszer teljes változatához még hiányzik néhány lényeges elem. Feltétlenül ki kell dolgozni és meg kell határozni az alapszolgáltatások egész rendszerét, mégpedig a betegségek megállapításában (diagnosztikában) és kezelésében (terapeutikában) ugyanúgy, mint az intézmények működtetése és területi elhelyezése viszonylatában.

Szociális politika

A szociális ellátás rendszerében végrehajtott változások túlnyomó többsége indokoltnak és helyesnek bizonyult. Azok is, amelyek az anyagi ráutaltság vagy szükséghelyzet vonatkozásában születtek. De nem elégségesek. Például azért sem, mert egyetlen pénzbeli segély esetében sem követelnek meg ellenértéket.
Akadnak a rendszernek olyan elemei is, amelyek növelik visszásságait, például a családi pótlék általános jellege, amely az esetek egy részében nélkülözi a támogatás indokoltságának elvét, a póttartásdíj, amely ellene szól a személyes felelősség elvének, vagy az új nyugdíjrendszer, amelyben kevesebb lett az önkéntesség, mint a kötelező jelleg. A problémáknak van közös nevezője is, amely abban rejlik, hogy
– szélesre szabták és magasra emelték a kötelező szolidaritás mércéjét,
– s túlságosan nagyra növelték a járulékterheket.
A jelentés szerzői szerint Szlovákiában (akárcsak egyes fejlett nyugati országokban) esetenként a lehetőségeket meghaladó nagyvonalúság jellemzi a szolidaritást. A kötelező szolidaritás aránylag magas szintjének fenntartását jórészt azok a túlzott elvárások indokolják, amelyeket az emberek támasztanak a kormánnyal szemben még most, tizenöt évvel a rendszerváltás után is, továbbá az a felfogás, amely szerint a különféle szociális segélyek juttatása magától értetődő dolog. Szlovákiában a szociális és egészségügyi elvonások jelentik a vállalkozás és az új munkahelyek létrehozásának legfőbb pénzügyi akadályát. A túlságosan magas elvonások arra késztetik a munkáltatókat, hogy „hivatalosan” minél kevesebb embert foglalkoztassanak, inkább illegálisan alkalmazzanak dolgozókat, vagy ne fizessék a kötelező járulékokat. A munka átlagos adó- és járulékköltségei a munka összköltségeinek mintegy 52 százalékát teszik ki.

Oktatásügy

2004-ben az oktatásügyben is számottevőbben megmutatkoztak a reformintézkedésektől függő változások. A leginkább érzékelhető változás az alap- és középfokú iskolák működtetéséért viselt felelősségnek a helyi és megyei önkormányzati szervekre történt decentralizálása volt. Az iskolák új fenntartói olyan arányú hálózati átalakításba kezdtek, amilyenhez a járási és kerületi hivataloknak a múltban nem volt bátorságuk.
2004-ben a törvényhozás és a gyakorlat is lépett a hátrányos anyagi helyzetű diákok megsegítése érdekében. Az oktatás tartalmi vonatkozásában viszont lassúbb volt az elmozdulás, s ezt jórészt az elavult oktatási-nevelési törvény okozta. A fejlődés azonban nem állt meg, amit az érettségik egységes rendszerének bevezetése és a kilencedikesek bővített tesztelése is bizonyít.
A felsőfokú oktatásban még részlegesen sem sikerült bevezetni az oktatási miniszter által szorgalmazott tandíjfizetési kötelezettséget, ami feltehetően további lényeges változások alapja lett volna.

Szlovák út

Az érdekek képviselete számottevően eltolódott a plurális, illetve liberális formák felé (többek közt azáltal is, hogy néhány szakmai kamarában megszüntették a kötelező tagságot). Ebben a vonatkozásban Szlovákia nem követte – mint az bizonyos mértékig várható is volt – az osztrák utat, hanem más modellt választott. Kérdés, ez meddig lesz tartható, de valószínűleg szerepet fog játszani az egész szlovák politikai színtér formálódásában.
Ha a kormánykoalíciónak sikerül befejeznie a megkezdett reformokat, az utána jövő új garnitúrának gazdasági és külpolitikai szempontból sokkal jobb állapotban levő országot ad át, mint amilyet annak idején átvett. Viszont a hatalom erkölcse szempontjából csak alig valamivel jobbat. Mert ami nem változott a politikai képviseletek magatartásának értelmi kódjában, az az ország „zsákmányként” való értelmezése, amelyből időről időre „marni” lehet.
(HN-SZ)