2000 októberében a dobfeneki Póczos István munka közben epilepsziás rohamot kapott és a bal vállára esett. A harminchét éves fiatalembert a rimaszombati kórház ideg-, majd baleseti ambulanciájára szállították, ahol az ügyeletes orvos a röntgenfelvétel alapján megállapította, hogy a váll zúzódott, de nem tört el. Ambuláns kezelésekre járt, de mivel a fájdalmai nem enyhültek, az orvos hét hét után kivizsgálásra beutalta a rimaszombati kórházba.
– Ahol a baleseti sebész újabb röntgenfelvételeket készíttetett, amelyek
alapján módosította a diagnózist, megállapította a kínzó fájdalom igazi okát: az
esés következtében a bal vállam forgócsontja szilánkosra tört és megsértette az
idegszálakat – meséli a fiatalember. – Másnap megoperáltak, az orvos szerint
azonban sok idő telt el a baleset és az operáció között, az idegszálak annyira
szétroncsolódtak, hogy műtét után sem várható jelentős javulás egészségi
állapotomban. Elmondta, hogy a fájdalom valószínűleg addig fog gyötörni, amíg a
felső kar idegszálai teljesen el nem halnak. Ezek után beutalót kaptam a kassai
idegsebészeti klinikára, ahol az osztály főorvosa csak széttárta a kezét és
elmagyarázta, hogy az egészségi állapotomon műtéttel sajnos már ő sem tud
javítani. Igaza lett, a karomban állandó fájdalmat érzek, a legerősebb
fájdalomcsillapítókat szedem immáron öt éve. Gyógykezelésekre és gyógytornákra
jártam hosszú időn keresztül...
Nagyon meglepődtem, amikor egy nap fehérköpenyes látogatók kopogtattak be
hozzánk és a járási tisztiorvos egyik asszisztense megkérdezte, tudom-e, hogy a
hepatitis b vírus hordozója vagyok. Megdöbbentem és nagyon megijedtem.
Elmondták, hogy valószínűleg valamelyik kórházban fertőzött vértől kaptam.
Jó ügyvéd kellene...
Nem érdemes találgatásokba bocsátkozni, mennyivel lenne erősebb,
használhatóbb most a fiatalember bal keze, ha a baleset napján az ügyeletes
orvos megállapítja a törést és azonnal megoperálja. Nem változtatná meg a
megváltoztathatatlant, hogy a családfő gyakorlatilag a baleset óta a fájdalom
miatt a kínok kínját éli át, a legerősebb fájdalomcsillapítókat szedi, bal kezét
nem bírja megemelni, tenyerét oldalra fordítani, ujjaival képtelen fogni, három
ujja teljesen érzéketlen.
Nem indított műhibapert, mert nem látta értelmét, mondván, neki az orvosokkal
szemben úgy sem lenne igaza, másrészt, mert nem egy pereskedő típus és úgy
hallotta, hogy az ügyvéd manapság sok pénzbe kerül. Nem kért jogi segítséget
akkor sem, amikor a biztosítótársaság szerinte vitatható indokokra hivatkozva
egy évvel ezelőtt bejelentette, jogtalanul vett fel kártérítést és
visszaköveteli a pénzét. Na, de menjünk sorjában.
Póczos István 1997-ben úgy döntött, hogy élet- és balesetbiztosítást köt a
társaság egyik munkatársával. A szerződés aláírása után rendszeresen fizette a
megszabott összeget, a baleset után pedig a biztosító valóban térített
valamicskét a károsultnak. A problémák azután kezdődtek, amikor 2003-ban a
biztosítótársaság szakorvosa is megállapította a balesetből adódó maradandó
egészségkárosodást és a károsult az intézménytől egy újabb pénzcsomagot kapott.
Fél évvel később a társaság felszólította, hogy adja át nekik az orvosi
kezelésekről szóló feljegyzéseket.
– Nem sejtettem rossz szándékot a felszólítás mögött, habár a törvényekben
járatosabb ismerőseim figyelmeztettek, nem vagyok köteles a dosszié anyagát a
biztosítónak kiszolgáltatni, én eleget tettem a felszólításnak – folytatja a
kétgyermekes családapa. – Mint később kiderült, bizony azoknak volt igazuk, akik
óvatosságra intettek. A biztosítóban minden adatot fénymásoltak, de leginkább a
szerződéskötés előtti bejegyzésekre voltak kíváncsiak. Azután közölték velem,
hogy a munkatársuk hibát követett el, amikor élet- és balesetbiztosítást kötött
velem. Tájékoztatásul közölték, hogy a hibázó munkatársukat már el is
bocsátották. A társaság szerint balesetbiztosítást igen, de életbiztosítást az
elbocsátott munkatársuk nem köthetett volna velem. A biztosítást egyoldalúan
felbontották, az addig biztosítási összegként befizetett pénz takarékossági
részét, a mintegy 17 ezer koronát lefoglalták, a fennmaradó részt részletenként
havonta köteles vagyok a szociális segélyből törleszteni.
A fiatalember elmondta, nem érti, miért kell visszafizetni a balesetért és a
tartós egészségkárosodásért kapott pénzt, ha balesetbiztosítást köthetett volna.
Szerinte (is) az egészséges emberek azért kötnek biztosítást, hogy ha
hasonlóképpen vagy rosszabbul járnak, mint ő, a családnak legyen támasza, ne
maradjanak egy fillér nélkül. Egyébként a biztosítótól kapott pénz nem lenne
nagy összeg, könnyedén visszafizetné, ha a felesége vagy ő munkaviszonyban
állna.
– Elhelyezkedni szinte lehetetlenség. Ki vesz fel manapság olyan embert
munkába, akit gyakran kezelnek kórházban vagy ambulancián, amikor a
betegszabadságból két hetet a munkaadónak kell fizetni? Az sem titok, hogy öt
éve állandó fájdalmaim vannak és lesznek addig, amíg a felső karban az idegek
teljesen el nem halnak – fűzi hozzá.
Teljesítménye nem a régi, de akaraterejét bárki megirigyelhetné. Ritkán kér
segítséget, ha például szöget kell beütni a falba, a feleség fogja a szöget, a
férj pedig kalapácsol. A nehezebb munkáknál, mint például a favágás, nem
segédkezhetnek a nők (két lányuk van), azokat a férj egyedül próbálja meg
elvégezni.
– Kitapasztaltam, hogy ha letapodom a fát, a jobb kezemmel el tudom hasítani –
magyarázza. – Ha fűrészelek, a jobb kezemmel felteszem a fát a körfűrész
állványára, a bal lábammal előre, a jobb kezemmel pedig hátra billentem az
állványt. Tovább tart a fafűrészelés, mint másoknak, ehhez még jön a szenvedés,
a munkát kísérő fájdalom, de még mindig elviselhetőbb, mint a megaláztatások. A
részleges rokkantsági nyugdíj megállapításakor például a szakorvos olyan
megjegyzéseket tett nekem, hogy nem nyilváníthat teljes rokkantnak, egyébként is
látott ő már félkarú embert kaszálni. Tanácsokkal látott el, költözzek városba
és legyek újságkihordó vagy idegenvezető. A falumban közmunkára járok és végzem,
amit tudok. Mivel a bal karomat idestova öt éve nem tudom mozdítani, idővel a
fészek összenőtt a forgócsonttal.
xxx
A végszóhoz tartozik, hogy a riportalanyt gyermekkora óta ismerem, az elmondottak mégis újdonságként hatottak rám. Gyötrődéseit évekig magába fojtotta, testi és lelki fájdalmát valószínűleg csak a legközelebbi hozzátartozóival osztotta meg. Amit leírtam, csak egy része annak a kínnak és megaláztatásnak, amit a Póczos család az elmúlt öt év során átélt és megélt. A családfőt most sem volt könnyű rábeszélni, hozzuk nyilvánosságra életének leggyötrelmesebb szakaszát. Hogy miért? Talán, mert Gömörben az egyszerű emberek a bénítóan ható szegénység fogságában másfél évtizeddel a rendszerváltás után sem nyalogathatják még „méltósággal“ sebeiket. Félnek, mert úgy sejtik, azoknál a hatalom, illetve az igazság, ahol a pénz, és ők nem tartoznak abba a kategóriába. A szociális hálóban vergődők többsége még ma is hallgat és inkább tűr.
FARKAS OTTÓ