A kóreaiak újabb 500 millió eurót fektetnek be Szlovákiában

Léván 1500 új munkahely jöhet létre

A szlovákiai politikai elit képviselői televíziós vitaműsorokban, lakossági fórumokon gyakran hangoztatják, menynyire szükséges, hogy „láttassuk” Szlovákiát, hogy tudjanak rólunk. Ezzel most különösebb gond nem lehet, hiszen a jégkorong-világbajnokság finisében vagyunk, és ilyenkor még a parlamentben is több szó hangzik el a hokiról, mint a jégkorongról. Ezt a jelenséget még maga, Ivan Gasparovic is erősíti, hiszen a tévénézők is láthatták, hogy az államfőnek a fasizmus feletti győzelem 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken való részvétel mellett volt ideje arra is, hogy a helyszínen ülve szurkoljon kedvenceinek.

Most viszont sport sem kellett ahhoz, hogy Szlovákia megemlítése a nemzetközi tudósítások élére kerüljön. Elsősorban Magyarországon és Lengyelországban. Történt ugyanis, hogy a dél-koreai Hankook gumigyár Szlovákiát választotta leendő új európai üzemének helyszínéül. A több mint 500 millió eurós beruházás mintegy 1500 munkahelyet teremtene Léván.

Arról, hogy valóban nagy volumenű hírről van szó, meggyőződhetünk már akkor is, ha a magyarországi médiák szalagcímeit átböngésszük. Íme, néhány példa: A Hyundai után a Hankook-ot is elhappolták előlünk a szlovákok (Világgazdaság), Padlógázzal nyerte meg a koreai gumigyárat Szlovákia (Népszabadság), Harc a befektetőkért – Ismét Szlovákia győzött (Híradó), Szlovákia nyert, Magyarország alulmaradt (Napi online). Az óriás-beruházásért Szlovákia mellett Magyarország és Lengyelország is versenyben állt, akárcsak a szintén dél-koreai Hyundai-Kia esetében, amikor is végül Zsolna mellett döntöttek a kóreaiak.

A nagy munkanélküliséggel szembenéző Léva környéki régiónak természetesen ez egy nagyon jó hír. Persze, Szlovákiának is – legalábbis egyelőre, amennyiben nem megalázó feltételek elfogadása mellett (amit azért nem lehet kizárni) sikerült győzedelmeskednie.

Pavol Rusko szlovák gazdasági miniszter még a megbeszélések utolsó szakaszában úgy nyilatkozott, mindent megtesznek, hogy teljesíteni tudják a feltételeket. Az elmúlt hat hónapban Szlovákiában a külföldi társaságok 740 millió eurós értékben, összesen 33 beruházást valósítottak meg. Ezek révén közvetlenül 7000 új munkahely, illetve további 13 ezer másodlagos új állás jön létre. A Hankook üzeme Szlovákia harmadik legnagyobb, külföldi tulajdonú zöldmezős beruházása lesz az ugyancsak dél-koreai KIA és a francia PSA Peugeot Citroen összeszerelő üzeme után. A Volkswagen már több mint tíz éve gyárt gépkocsikat Szlovákiában. Az 5,4 millió lakosú Szlovákia az egy főre jutó autógyártás tekintetében a világ legnagyobbjának számít majd, évi 800 ezer gépkocsival. (on)