Az ember munkája során időnként eljut egy-egy műterembe is, s elcsodálkozik azon a különleges rendetlenségen, amely az alkotó ember számára az optimális rendet jelenti. A művész naponta leli meg benne az alkotáshoz szükséges rejtett energiákat. Szilva József festőművész komáromi műtermét, őszintén szólva, sokkal nagyobbnak képzeltem el, bár a teret minden bizonnyal a rengeteg kép, falhoz állított keret, félig kész munka szűkíti be.
– Nagy volt ez valaha, amikor megépült, csak aztán egyik napról a másikra annyira telezsúfolódott mindenféle összegyűlt anyaggal, elsősorban képekkel, vakrámákkal, keretekkel, hogy bizony ma már kissé szűkösnek bizonyul. Persze ha az embernek ideje lenne rendet teremteni, tágasabb volna a tér, de ez sajnos nemigen sikerül, mert naponta dolgozom. Mindenesetre számomra ez egy olyan fészek, olyan hely, ahol dolgozni lehet, s ez a lényeg. A műterem Komárom egyik legszebb utcájában, a Csokonai utcában található, hatalmas gesztenyefák alatt. Valaha, a nyolcvanas évek legelején ketten építettük édesapámmal, azóta itt dolgozom. Egyébként lakótelepen lakom, reggelente felkerekedem, és az első utam ide vezet, hisz vár a munka.
Itt olyan képek is találhatók, amelyek éppen valamely kiállításról érkeztek vissza és átmenetileg itt kell őket tárolni, de feltehetően továbbvándorolnak majd egy másik tárlatra. Vannak itt persze más képek is, olyan sorozatnak a részei, amelyek régebben egy kiállítást töltöttek meg és aztán itt kötöttek ki, s eddig nem keltek el. A Komárom városáról készült képek közül is van itt jó néhány. Mi lesz a további sorsuk?
– Ezekből a képekből a Zichy-palotában volt egy kiállításom. Közel harminc olyan olajfestményt állítottam ki, amely Komárom belvárosáról készült. A képek nagy része elkelt, elajándékozódott, egy részük megmaradt, néhányat, amely számomra fontosabbnak bizonyult, eleve meg is tartottam, lefotóztattam, s a képanyagot katalógusokban helyeztem el. Most dolgozom egy terjedelmesebb anyagon, amely a szülőföldünket kívánja bemutatni. A Komáromot ábrázoló képekhez készült egy olvasmányos katalógus, amelyben néhány barátom vall a városról. Most is igyekszem majd megkérni barátaimat, de a szélesebb régióból, a Garam mentéről, a Duna vidékéről, Csallóközből, hogy valami módon nyilatkozzanak meg születési helyükről, kötődésükről a vidékhez, amelyben élnek, vagy amely a szívüknek kedves. Az újonnan készült képeket, tájjellegű alkotásokat szeretném a néhány megmaradt, Komáromot ábrázoló festménynyel kiegészíteni.
Látok itt egy érdekes sorozatot, amely a 19. század egyik legjelentősebb festőjét ábrázolja. Van Gogh látható különböző kalapokban, illetve különféle beállításokban. Ez a sorozat hová készül?
Ez egy sajátos játék a számomra. Az elmúlt évben leányommal Hollandiában jártunk és megkerestük van Gogh minden fellelhető munkáját. Én őt mindig szerettem, elsősorban az önarcképeit. Az én itt látható képeim sajátos improvizációk van Gogh festményeire. Látszólag úgy tűnnek, mintha ismert van Gogh portrék lennének, holott ezek a képek a nagy művész által sosem festődtek meg, ezek afféle adaptációk van Gogh műveire. Barátaimmal volt egy olyan igyekezetünk, hogy készítünk egy kis van Gogh-kiállítást a Klapka téri Madách-Posonium Könyvesboltban. Sajnos nem valósult meg, de majd csak összeáll ez az anyag is, hiszen már most is készen van mintegy húsz, huszonöt van Gogh-portré, amelyeket majd szeretnék kiállítani. Színes, mozaikszerű, expresszív alkotások.
Van itt egy másik, nagy méretű alkotás, olajkép is, amely a németalföldi mester, van Eyck egyik festményének egyfajta parafrázisa, pontosabban a halhatatlan mester alkotásának bizonyos részletei vannak itt érdekes összeállításban megfestve. Az eredeti mű reprodukciója is itt látható. Ezt és a többi „hasonló szellemben” fogant képet mikor festette Szilva József?
– A képek közel tíz évvel ezelőtt készültek, de azóta is festek hasonló képeket. Ezek afféle „emlékek” a reneszánszból. A képsorozatnak én annakidején a Dicsőséges reneszánsz címet adtam, ugyanis igen nagyra tartom a régi nagy mestereket és úgy vélem, hogy mostanában, ebben a tótágasra állított művészeti életben mindenképpen szükséges, hogy az ember régi korok mestereit tanulmányozza. Utat nyitnak előttünk, sajátos modern világszemléletet adnak nekünk. Fábry Zoltántól olvastam valahol, régen, hogy modern életszemlélete az embernek csupán annak tudatában lehet, ha viszszamenőleg ismeri ötezer év kultúráját. Mindenesetre elemi erővel hat, hatott rám a reneszánsz is, szeretem az embert ábrázolni portrékban, figurálisan, sokszor előfordul, hogy ha kint dolgozom a tájban, egy-egy képbe az embert is becsempészem, belevarázsolom, ha apró kis momentumként, egy vonalkával is, de ott legyen, érezhető legyen az ember jelenléte.
Linómetszeteket is látni itt a falakon. Ezek régebben készülhettek, ugye?
– Néhány metszetem látható a műteremben, de van itt egy Szabó Gyula által készített metszet is, Lámpás önarcképe, amit én nagyon szeretek. Ezt a képet nem a mestertől kaptam, hanem a feleségétől, Kingától, közvetlenül Szabó Gyula halála után.
Látok itt a műteremben egy készülő képet, igaz a földre helyezve és a lámpaállványnak támasztva. A vászonra felvitt festék még nem sokat árul el az alkotó szándékáról. Mi készül itt?
– Ezek ilyen összevissza festett vászonfelületek. Én úgy dolgozom, hogy az ecsetet sosem törlöm rongyba vagy újságpapírba, hanem a tiszta vásznakat használom arra, hogy felkenjek bizonyos tónusokat. Így kialakul egy sajátos, absztrakt, nagyobb színes szerkezet és ebbe rajzolom a következő kép motívumát. A maradék festék felkenésével szokatlan, furcsa, de már adott felületek, színes, megoldott terek keletkeznek, amelyek inspirálóan hatnak. Visszatérve terveimhez. Készülök erre a nagyobb kiállításra. Szeretném a magyarok lakta vidékeket a Garam mentéről egészen Pozsonyig megfesteni. Célom tájképeket készíteni, amelyekbe figurális és műemlék-jellegű „képdokumentálás” is bekerülhet. Korábban volt egy igyekezet bennem, a műemlék református templomokat rajzoltam, festettem meg az én szülőföldemen, de a csodálatos csallóközi középkori építmények némelyikét is, s ezeket az alkotásaimat is megpróbálom valami módon az imént már említett képek közé besorolni.
Folytassuk az ismerkedést a műteremmel! Látunk itt különböző érmeket, fémpénzeket is és József Attila fényképe is itt lóg a falon.
– József Attilát nagyon szeretem. Néhány évvel ezelőtt Kopócs Tibor, Darázs Rozália és én egy nemzetközi kiállításon vettünk részt Budapesten az akkor induló ART EXPO rendezvényein. Én ott nagyobb méretű portrékkal szerepeltem, a művészet, irodalom legnagyobbjait festettem meg. Ezek a vásznak durván olyan egy és fél méter méretűek voltak, túldimenzionált fejek, portrék. Közöttük volt József Attila arcmása, de Ady, Radnóti, Nagy László, Salvador Dali, Picasso, van Gogh portréja is. Hál’ istennek a képek bekerültek egy kisebb katalógusba. Sorsuk az lett, hogy néhány elkerült a műtermemből, néhány a Posta Bank Gorkij utcai kávézójában található Pozsonyban.
Régebben könyveket is illusztrált. Manapság van-e erre módja?
– Ma már festészettel próbálok foglalkozni, emellett tanítok a komáromi művészeti iskolában, a képzőművészeti tanszaknak vagyok a vezetője, és a városi egyetemen vállalok néhány órát. Sajnos illusztrálásra már nemigen jut időm, most a festészet fontosabb a számomra, ebbe az irányba mozdultam el.
Lacza Tihamér
Szilva József: Dicsőséges reneszánsz