Olvastam valahol, hogy az Állami Lakásfejlesztési Alap tavaly 2540 bérlakás építését támogatta, a legnagyobb érdeklődés az Eperjesi kerületben mutatkozott, ahol az állami támogatásnak köszönhetően 562 lakást építhettek fel. A legkevésbé a Besztercebányai kerületben éltek a lehetőséggel, a közép-szlovákiai régió 2004-ben mindössze 149 bérlakással gyarapodott. A különbség szembetűnő, az okait nem ismerem, tény azonban, hogy mindkét elmaradott régióban nagy szükség van vagy inkább lenne a lakásokra.
Rimaszécsen például rengeteg probléma, feszültség forrása a lakáshiány, a Rimaszombati járásban fekvő település ugyanis évtizedek óta akut lakáshiánnyal küszködik. Ezen próbáltak enyhíteni, amikor néhány évvel ezelőtt a szociális lakásépítési program keretén belül egy tizenkét családos szociális házat építettek fel, most pedig újabb tizenkét családnak készítettek fészket. Az új épületnél a majdani lakók az úgynevezett önrészt úgy teremtették elő, hogy bekapcsolódtak saját otthonuk építésébe. Azok a lakásigénylők, akik nem kapcsolódtak be az építkezésbe, lekerültek a lakásra várók listájáról, ami Rimaszécsen, a falu lakosságához mérten aránytalanul hosszú.
– Amikor 1998-ban a szociális lakásépítési programot elindítottuk, mintegy hatvan lakásigénylőt tartottunk nyilván – tájékoztatta lapunkat Stubendek Márta, Rimaszécs polgármestere. – A program beindításakor ezt a formát jó megoldásnak tartottuk, úgy gondoltuk, hogy évente átadunk tizenkét szociális lakást és gyorsan orvosoljuk ezt a problémát. Az eredeti terv hatvan lakásigénylőről szólt, a lakók száma azonban évről évre szaporodik és egyre több lakásra volna szükség. Megjegyzem, hogy az elképzelésekkel szemben sajnos nem sikerült minden évben új szociális lakásokat építeni, és ezért az önkormányzatnál pillanatnyilag száznál több lakásigénylőt tartunk nyilván. Ami pedig a bevezetőben említett nem szociális lakásépítési programot illeti, mivel ebben a formációban a településeknek 50, illetve jobbik esetben 20 százalék önrészesedéssel kell beszállni a költségekbe, a kisebb falvaknak vagy ott, ahol sok a munkanélküli, illetve a szociálisan rászorult személy, esélyük sincs a támogatás megszerzésére, mivel képtelenek előteremteni az önrészként meghatározott összeget. Anélkül pedig nem kap lakásépítési támogatást az önkormányzat.
Vannak olyan szerencsés családok, amelyek tető alá költözhetnek, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezek egy része a lakásra várók sorából kimaradva hamarosan felkerül az adósok listájára. – A probléma általában akkor kezdődik, amikor az önkormányzat, tehát a szociális lakások üzemeltetője a lakás bérlőjétől a bérleti díjat nem kapja meg – magyarázta Pósa Zoltán, a Rimaszécsi önkormányzat mellett működő lakás- és szociális ügyi bizottság elnöke. – Korábban a járási hivatal szociális osztályával megkötött szerződés értelmében az önkormányzat számlájára került a lakbér, illetve a lakáshasználati hozzájárulás (príspevok na bývanie), mivel azonban az említett szerződést a járási munka- és családügyi hivatal már nem tartja rá nézve kötelezőnek, a pénzt a szociális segéllyel együtt a lakóknak folyósítja. A bérlők zöme pedig elfeledkezik az önkormányzattal szembeni kötelességéről és nem fizet lakáshasználati díjat. Képviselő-testületünk nehezen tudja elfogadni, hogy a szociálisan ráutalt személy az érvényes előírások szerint megkapja a lakáshasználati hozzájárulást abban az esetben is, ha az összeget nem a célnak megfelelően használja fel. Szerintünk a hozzájárulást a lakás üzemeltetőjének, esetünkben az önkormányzatnak kellene folyósítani, mert a költségek nagy részét az fizeti, nem a bérlő.
Bármilyen a bérlő és a tulajdonos közötti viszony, a feszültségek legnagyobb forrása mégis legtöbb esetben a lakáshiány. Nyilván az ilyen településeken irritáló lehet a helybeliek számára, ha a faluban – többnyire annak központjában – tető alatt álló épület vár évtizedek óta befejezésre. Mivel a nyolcvanas évek közepén nagyarányú építkezés indult a régió falvaiban, a Rimaszombati járásban több településen található ilyen épület, és többnyire a mezőgazdasági üzemek dolgozói tartottak igényt a lakásokra. Az építkezés a szövetkezetek irányítása alá tartozott, a mezőgazdasági üzemek saját építőcsoportjaikkal és gépeikkel segítették a munkálatokat. A kilencvenes évek elején, amikor a befejezéshez már közel álltak a lakások, változás állt be a szövetkezetek életében. Az átszervezés következtében elsőként a melléküzemágak dolgozóit, a kőműveseket, ácsokat, asztalosokat, hegesztőket bocsátották el, ami fékezte a lakásépítés ütemét és közben a lakossági igény is csökkent a szövetkezeti lakások iránt. Az ablakokkal, ajtókkal felszerelt épületek állapota azóta folyamatosan romlik, helytől függően a tolvajok nagyobb kárt tesznek benne, mint az időjárás. Az érintett polgármesterek természetesen nem közömbösek a faluképet romboló lakótömbök iránt, de azt mondják, a jelenlegi körülmények között lehetetlen hozzájutni.
– Hivatalba lépésem után szerettem volna a szövetkezeti lakótömböt megvásárolni az önkormányzat részére, de nem sikerült – nyilatkozta Rimaszécs polgármester asszonya. – Azt a választ kaptam, hogy mivel a lakásszövetkezet kölcsönt vett fel és állami támogatást is kapott, a falu csak abban az esetben juthat hozzá, ha kifizeti a költségeket, azaz 5 millió koronát. A papírokon ugyanis az állt, hogy az épület 97 százalékban elkészült, a valóságban természetesen nem így volt. Az akkori lakástámogatási rendszer csak a tipizált szociális lakások építését támogatta, a kiszemelt épület pedig nem tartozott azok közé, ezért – mivel ilyen támogatásban nem részesülhettünk – lemondtunk a félig kész szövetkezeti lakásokról, amelyek azóta életveszélyessé váltak. Az emelet leszakadt, a mennyezetet alkotó panelok több helyen a levegőben lógnak... Felszólítottuk a csődbiztost, tegyen megfelelő lépéseket a veszély elhárítására.
Egyházasbástnak is van egy hasonló, tizenhárom lakásegységből álló vakolatlan panelháza, de ha kész állapotban lenne, se költözne oda senki. A járás ezen szegletében ugyanis merőben más a helyzet, mint Rimaszécsen. Egyházasbáston nem gyarapodik romahosan a lakosság létszáma, és arrafelé a panellakásoknál kapósabb a kertes ház, és napjainkban abból is bő választék van a faluban. Egyéb területen azonban volna rá igény, és csak a balszerencsén múlott, hogy még mindig üresen árválkodik. 1992-ben például a belügyminisztériumnak voltak vele tervei, a tárca ugyanis a határrendészek központjául szemelte ki az épületet. Miután Csehszlovákia kettévált, nem esett róla több szó. Két évvel ezelőtt pedig a helyi nyugdíjasotthont szerették volna az épületbe beköltöztetni, de pénzhiány miatt meghiúsult a terv. Az egyházasbásti szövetkezeti házat is kikezdte már az idő, egyelőre csupán egy nagy hibája van, az, hogy drága. Most még megmenthető lenne, de az épület megmentésének kulcsa régóta nincs a falu tulajdonában. Az érintett faluvezetők az eladás kapcsán hiányolják a rugalmasságot, mondván, azzal mindenki tisztában van, hogy a faluközpontot csúfító és egyre veszélyesebbé váló épületek a kínált áron nem kelnek el. És nem értik, kinek jó manapság ez az állapot?
FARKAS OTTÓ