Ajándék a Nefelejcsnek

Kedves ünnepségre került sor nemrégiben az újjáalakult dunaszerdahelyi gyermekotthonban, a Nefelejcsben. Az Unilever Slovensko Kft. egy 275 ezer koronás csekket nyújtott át a gyermekotthon igazgatónőjének, dr. Katarína Výbochovának, aki nem győzte eléggé megköszönni a nemes adományt. Az említett vállalat ugyanis nem először, hanem már másodszor adományozott tekintélyesebb összeget (tavaly 330 ezer koronát) a szülők nélkül felnövő gyermekeknek.

„Az az anyagi támogatás, amelyet az Unilever Slovensko társaságtól kapunk, és amely a mai nappal meghaladta a 600 ezer koronát, nagyon nagy segítség a számunkra, és ezért szívből köszönjük. A tavalyi átépítéshez nyújtott támogatáson kívül, amelyet az épület szigetelésére, a konyha berendezésére és az épület környékének csinosítására fordítottunk, a mostanit alkotóműhely létrehozására fogjuk áldozni” – mondotta az igazgatónő, aki külön örül annak, hogy jut a pénzből a felnőtté váló lányok továbbképzésére és arra is, hogy au-pairség keretében külföldön aktívan nyelvet tanuljanak, és közben megtanuljanak gondoskodni másokról.

Mindezeken kívül a kapott támogatásból futja még tanfolyamokra, szakkörökre, színház- és uszodalátogatásra, kerti bútorok és egyéb, gyermekek számára hasznos dolgok vásárlására is.

Az adományozó társaság ügyvezető igazgatója, Ľubomír Bratko mérnök szerint őszinte örömet jelent a számukra, hogy ilyen jó együttműködés alakult ki köztük és a Nefelejcs között. Mint elmondta, számukra ez nem csupán szakmai siker, hanem személyes meghatottságot is éreznek. Nem rejtette véka alá, hogy az együttműködést tovább folytatják, hiszen sok a rászoruló, van kinek segíteni.
Ehhez csak annyit fűzhetünk hozzá, bárcsak minden gyermekotthonnak akadnának ilyen bőkezű mecénásai.
(ju)