Gyarmathy Lívia filmrendező volt nemrég Pozsonyban a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete által életre hívott „A magyar mozgókép mesterei“ című előadássorozat vendége. A Kossuth-díjas filmrendezővel a Táncrend (2003), és A mi gólyánk (1997-98) c. filmjeinek bemutatója után Szabó G. László újságíró beszélgetett a Pozsonyi Casinóban.
Gyarmathy Lívia eredeti végzettsége szerint vegyészmérnök, évekig dolgozott textilmérnökként. A Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakán 1964-ben diplomázott. Azóta rendezőként és forgatókönyvíróként jegyzik a nevét. Számos nagy közönségsikert aratott, hazai és nemzetközi díjakkal elismert játék- és dokumentumfilmet rendezett. Családja igazi filmes família, férje Böszörményi Géza filmrendező – tavaly augusztusban hunyt el –, lánya, Böszörményi Zsuzsa, ugyancsak szakmabeli.
Gyarmathy Lívia, mint elmondta, nagyon nem szerette a vegyészmérnöki pályát. Ezért jelentkezett egy újsághirdetésre, amely diplomás embereket várt felvételizni a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. A filmes szakma művelői akkoriban határozták el, hogy megpróbálják megújítani a magyar filmet. Ugyanis azt tapasztalták, hogy tizennyolc évesen, egy gimnáziumi érettségi után még nem szerencsés elkezdeni ezt a pályát. Nagyon fontosnak tartották hozzá a kellő világ-, és emberismeretet. Abban az időben ezen a pályán inkább férfiak dolgoztak. Gyarmathy Lívia volt az egyedüli nő az osztályban. Mészáros Mártával, Elek Jutkával ők hárman voltak akkoriban a női filmrendezők. Ez most már másképp van, azóta sokkal több nő választotta ezt a pályát. Rendezéseiben, nőként gáláns segítséget kapott férfi kollegáitól. Mikor főiskolára ment, akkor volt terhes egyetlen lányával, és ehhez az osztálytársai néha elég furcsán, úgy érezte, hogy kirekesztően viszonyultak.
,,Az ember saját magából, a gondolataiból, érzelmeiből építi fel a filmjét“– jegyezte meg. A főiskola elvégzése után, 1968-ban az Ismeri a Szandi-Mandit című játékfilmje hamar bemutatkozási lehetőséget kapott. Ennek a filmnek a kapcsán több tehetséget is felfedezett, köztük Schütz Ilát, akihez később is nagyon ragaszkodott.
A Szökés című játékfilmje után kezdte el rendezni az elmúlt években A mi gólyánk című filmet. Mindig maradnak itthon gólyák a télre, valamilyen rejtélyes, soha meg nem érthető okok miatt nem indulnak el a hosszú, afrikai útra. Az itt maradottak elpusztulnak, ha nem segítik őket az emberek, hogy kibírják a telet. Tavasszal aztán visszatérnek a társaik, és újra csatlakoznak hozzájuk. Gyarmathy Lívia filmje is egy ilyen gólyáról szól. A 29 perces filmet két évig forgatta a Marcali Televízió operatőrével, aki valójában a rendezőnővel és a gólyával tanult meg igazán fényképezni a film készítésekor. Gyarmathy Lívia nem győzte dicsérni munkatársát, hogy milyen profi, és kemény munkát végzett. Munkájukat a cseh filmeseknél Jiří Menzel is díjra jelölte.
„A filmmel kapcsolatban megértettem, hogy több milliárd évvel ezelőtt, valamikor az őstengerben egyszer létrejött valami, amit mostanában génnek szoktunk nevezni. Gyakorlatilag az egész élővilág ebből az őssejtből alakult ki. A film forgatása során megtanultam, hogy a gólya ugyanúgy szerelmes, mint az ember, ugyanúgy irigy, harcol, éppolyan alapvető érzései vannak, mint nekünk. Mi is gólyák vagyunk.“ – mondta a rendezőnő. A másik film, a Táncrend az egykori szlovák falu, a Csongrád megyei Pitvaros (ma is szép számmal laknak ott „dunai szlovákok“) lakóinak életébe nyújt betekintést, amit a földrajzi helyzet, a lehetőségek, az ebből fakadó gondolkodásmód beszűkített, szürkévé változtatott. A film bemutatja, miként aranyozza be a hétköznapokat az a néhány óra, amikor mindent abbahagy Ildi, a szép eladólány, Katalin, a középkorú tanárnő, a kertész és a nyegle postás. A mindig elegáns idős úr, a Citroenjén érkező tánctanár irányításával röpke pillanatokra semmi más nem létezik, csak ők. A nők ezüst cipőjükben, szép ruhájukban királynőnek érezhették magukat a helyi művelődési ház táncparkettjén a cha-cha-cha, és a rock and roll ritmusos dallamára. A film kapcsán az ember óhatatlanul gondolkodóba esik a saját életének tartalmán: mennyi benne a szürkeség, és mennyi a ,,tánc“. Gyarmathy Líviát annyira megszerette Pitvaros lakossága, hogy a település díszpolgárává választották.
„A forgatásokkor megértettem, hogy a filmnek iszonyatos ereje van. Nagyon tudja befolyásolni az embereket bármilyen irányba. Nem az aljasságot kell reklámoznia, hanem az emberi szeretetet, megbecsülést. Csak azok a filmek tudnak megmaradni, amelyek elérnek egy bizonyos szakmai nívót. Nem akarok mindenáron filmet készíteni. Nem szándékom alámerülni, és Big Brother szinten ábrázolni a világot. Nekem örömem van a filmben“ – vallotta Gyarmathy Lívia.
A beszélgetésen szóba kerültek legemlékezetesebb filmjei is: 1987–88-ban közösen portréfilmet forgatott férjével, Böszörményi Gézával, az akkoriban még Torontóban élő Faludy György költőről. Ugyanabban az időben, 1986-ban kezdték el forgatni a Recsk c. filmet, egy titkos kényszermunkatábor történetét. Mindkettő Európa-díjat kapott. Nagyon sok fenyegetést kapott a stábjuk a film forgatása közben, Gyarmathy Líviát is 16-szor jelentették fel a pártközpontban. Többször felvágták az autója gumiját, és olyan fenyegető telefonokat kapott, hogy elgázolják a gyermekét. „Tudtam, hogy aki telefonon fenyeget, az jobban fél, mint én“ – mondta. Ezt követően a rendezőnő forgatott még egy politikai dokumentumfilmet, de sose vetítette le nagy nyilvánosság előtt.
„A filmben egy bíró vall az általa meghozott tizenkét halálos ítéletről. Ha levetíteném, akkor ezt az embert lehet, hogy megölnék. Nem az én dolgom, hogy ítélkezzek...“ – jegyezte meg. Gyarmathy Lívia szerint most a kapitalizálódásról lehetne filmet forgatni, az olajmaffiáról készítene filmet szívesen. A televízióban, miután ezt elmondta, azonnal figyelmeztetést kapott, hogyha élve akar maradni, ne tegye. És Gyarmathy Lívia egyelőre nem is tette meg...
Bodnár Emese