Finiséhez közeledik „A Nagy Könyv” versenye – azaz, mely regények a magyarok kedvencei?

Kialakult a százas lista! Fekete István, Szabó Magda és Rowling négy-négy könyvvel

A Nagy Könyv program megelőzte a mintául szolgáló BBC kezdeményezést, a The Big Readet, az első fordulóban leadott szavazatok számát tekintve – számolt be Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) elnöke a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A magyar közsszolgálati televízió szombaton főműsoridőben tartotta azt a szavazást, melynek eredményeképpen az addigi szavazatok alapján kialakult 150 regényből álló lista 100-asra (50 magyar, illetve 50 nem magyar szerzőtől) zsugorodott. A verseny tovább folyik, június 11-én elválik az is, hogy melyik 12 könyv marad versenybe a győzelemért.

Akiknek a kedvencük tovább jutott, bizonyára örülnek, akiknek nem, azok talán fanyalognak. Egy viszont nem vonható kétségbe, a listát áttekintve valóban nagyszerű alkotások várják az újabb megmérettetést.

Örülni lehet e vetélkedő sikerének – még ha egyesek az üzleti szellemet is felfedezik benne – azért is, mert olyan időkben rendezik ezt, mikor például a magyar tévécsatornák nézettségi versenyében olyan műsor vezeti a listát, mint a Győzike. Ha csak egy kicsit is emelkedik az olvasók száma, már megérte. Nem kis dolog ez napjainkban, mikor a regényeknek a számítástechnika megannyi újdonságával kell felvenniük a versenyt. És itt azt is szem előtt kell tartani, hogy az olvasás hátérbe szorulásában nem csak a csúcstechnikát (amelynek a hozzáférési ára állandóan csökken) kell okolni, hanem a könyvek olykor csillagászatinak tűnő árát is.

A határon túli magyar szerzők alkotásai természetesen a magyar könyvek kategóriájában szerepelnek – és nem kis eredménnyel. A felvidéki Márai Sándornak két könyve is bejutott a legjobb 50 magyar regény közé, az erdélyi Wass Albertnak pedig három (neki a 150 között még négy regénye volt).
Noha a további sorrend alakulásában nem mérvadó, de említést érdemel, hogy legtöbben Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényére szavaztak, ezt követte Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkja, majd Tolkien A Gyűrűk Ura című alkotása.

Tanulság is ez a lista. Mi marad ki méltatlanul az iskolai tankönyvekből. Több helyen elhangzott már, hogy például a 100 éve született Rejtő Jenő, akinek a 150-es listába négy regénye verekedte be magát (ugyanannyi, mint Jókainak, Mikszáthnak, Móricznak...), a százasba is továbbjutott közülük kettő. Tanulság azon mai alkotóknak is, akik a klasszikusok jelentőségét alábecsülik, mert bizony döntő többségben a legjobb alkotások szerzői már nincsenek közöttünk. Szerencsére vannak kivételek is, Faludy, Esterházy, Kertész...

Három olyan író van, aki a százas listában négy könyvvel is képviselteti magát: Fekete István, Szabó Magda és Rowling. És itt bizonyára ismét többen elhúzzák a szájukat: hogyan lehet egy napon emlegetni Rowlingot például Thomas Mannal vagy Dosztojevszkijjel? Hát úgy, hogy az angol írónőnek sikerült elérnie azt, ami számos irodalomtanár esetében meddő próbálkozásnak bizonyult. Harry Potter könyveivel megszerettette sokmillió gyermekkel az olvasást. És ezek lehet, hogy ennek köszönhetően vesznek majd később a kezük egy Sienkiewichet vagy akár egy Jókait! És ha valaki ezért napjaink újdonsült multimilliomosai közül megérdemli az anyagi elismerést, akkor ő igen.
Alább közöljük a versenyben maradt 100 könyv jegyzékét (egyébként összesen 4000 műre érkezett szavazat). Aki megtalálja köztük kedvenceit, tizenkettőre még mindig szavazhat. Ennek hogyanlétéről bővebb tájékoztatást a www. anagykonyv.hu című internetes weboldalon találunk. És ha esetleg ízlése mégsem egyezik a nagy többségével, akkor sem kell elkeserednie, azon kevés vetélkedőről van szó, melynek csak győztesei vannak. (on)

TOP 100 – a továbbjutott 50 magyar és 50 külföldi regény (az írók abc-sorrendje szerint)

Adams, Douglas - Galaxis útikalauz stopposoknak
Austen, Jane - Büszkeség és balítélet
Böszörményi Gyula - Gergő és az álomfogók
Brontë, Charlotte - Jane Eyre
Brontë, Emily - Üvöltő szelek
Brown, Dan - A Da Vinci-kód
Bulgakov, Mihail - A Mester és Margarita
Coelho, Paulo - Az alkimista
Dallos Sándor - A nap szerelmese
Dallos Sándor - Aranyecset
Defoe, Daniel - Robinson Crusoe
Dosztojevszkij, Mihajlovics - Bűn és bűnhődés
Dumas, Alexandre - A három testőr
Dumas, Alexandre - Monte Cristo grófja
Eco, Umberto - A rózsa neve
Esterházy Péter - Harmonia caelestis
Faludy György - Pokolbéli víg napjaim
Fehér Klára - Bezzeg az én időmben
Fekete István - Bogáncs
Fekete István - Téli berek
Fekete István - Tüskevár
Fekete István - Vuk
Follett, Ken - A katedrális
García Márquez, Gabriel - Száz év magány
García Márquez, Gabriel - Szerelem a kolera idején
Gárdonyi Géza - A láthatatlan ember
Gárdonyi Géza - Egri csillagok
Gárdonyi Géza - Ida regénye
Golding, William - A legyek ura
Hašek, Jaroslav - Švejk
Heller, Joseph - A 22-es csapdája
Hemingway, Ernest - Akiért a harang szól
Hemingway, Ernest - Az öreg halász és a tenger
Hemingway, Ernest - Búcsú a fegyverektől
Hugo, Victor - A nyomorultak
Jókai Anna - Ne féljetek
Jókai Mór - A kőszívű ember fiai
Jókai Mór - Az arany ember
Jókai Mór - Egy magyar nábob
Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül
Kästner, Erich - A két Lotti
Kertész Imre - Sorstalanság
Keyes, Daniel - Virágot Algernonnak
Knight, Eric - Lassie hazatér
Knight, Eric - Légy hű magadhoz
Kosztolányi Dezső - Édes Anna
Kundera, Milan - A lét elviselhetetlen könnyűsége
Mann, Thomas - A varázshegy
Mann, Thomas - József és testvérei
Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek
Márai Sándor - Egy polgár vallomásai
May, Karl - Winnetou
Meg Cabot - A neveletlen hercegnő naplója
Merle, Robert - Malevil
Merle, Robert - Mesterségem a halál
Mikszáth Kálmán - A fekete város
Mikszáth Kálmán - Szent Péter esernyője
Milne, Alan Alexander - Micimackó
Mitchell, Margaret - Elfújta a szél
Molnár Ferenc - A Pál utcai fiúk
Móra Ferenc - Aranykoporsó
Móra Ferenc - Kincskereső kisködmön
Móricz Zsigmond - Árvácska
Móricz Zsigmond - Légy jó mindhalálig
Németh László - Iszony
Nógrádi Gábor - PetePite
Orwell, George - 1984
Ottlik Géza - Iskola a határon
Örkény István - Tóték
Rácz Zsuzsa - Állítsátok meg Terézanyut!
Rejtő Jenő - A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő Piszkos - Fred, a kapitány
Remarque, Erich Maria - A Diadalív árnyékában
Rideg Sándor - Indul a bakterház
Rowling, Joanne Kathleen - Harry Potter és a bölcsek köve
Rowling, Joanne Kathleen - Harry Potter és a Főnix Rendje
Rowling, Joanne Kathleen - Harry Potter és a Titkok Kamrája
Rowling, Joanne Kathleen - Harry Potter és az azkabani fogoly
Saint-Exupéry, Antoine de - A kis herceg
Salinger, Jerome - David Zabhegyező
Shaw, Irwin - Oroszlánkölykök
Sienkiewicz, Henryk - Quo vadis
Steinbeck, - John Édentől keletre
Stendhal - Vörös és fekete
Szabó Magda - Abigél
Szabó Magda - Az ajtó
Szabó Magda - Für Elise
Szabó Magda - Régimódi történet
Szepes Mária - A vörös oroszlán
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Szerb Antal - Utas és holdvilág
Tamási Áron - Ábel a rengetegben
Tolkien, John Ronald Reuel - A Gyűrűk Ura
Tolsztoj, Lev Nyikolajevics - Anna Karenina
Tolsztoj, Lev Nyikolajevics - Háború és béke
Vámos Miklós - Apák könyve
Wass Albert - A funtineli boszorkány
Wass Albert - Adjátok vissza a hegyeimet!
Wass Albert - Kard és kasza
Závada Pál - Jadviga párnája