...legalább is a magyar szótól, mert április 23-án este tíz órakor hivatalosan is véget ért a XIV. Országos Vers és Prózamondó Verseny műsora és egyben Köteles László a Csemadok Országos Tanácsának alelnöke, parlamenti képviselő meghirdette a XV. Fesztivált. Tehát lesz folytatás és miért ne is volna, amikor az évek hosszú során oly lelkes szervező gárda verődött össze szinte az egész országból, sőt Magyarországról is, akik szívügyüknek tekintik a szép szó terjesztését, ápolását.
De nézzük röviden a három nap műsorát. Csütörtökön április 21-én Tompa Mihály köztéri szobrának megkoszorúzásával vette kezdetét a három napos ünnepségsorozat. A szobornál Szászi Zoltán író, szerkesztő mondta az ünnepi köszöntőt, ezután az Országos Vers és Prózamondó Verseny megnyitójára került sor, melyet Faludy György költővel való beszélgetés követett, akit nem csak Klein Melinda, a Tompa Mihály Napok háziasszonya faggatott, hanem a közönség is kérdezett. A közel három órás beszélgetés az író könyveinek dedikálásával ért véget.
Másnap pénteken reggel elkezdődtek az első a második és a harmadik kategória elődöntői s közben azok, akik éppen nem versenyeztek, megnézhették Csanaky Eleonóra és Écsi Gyöngyi Szerelem című közös műsorát a színházteremben. Délután már a középiskolások és a felnőttek mutatkoztak be a zsürinek, illetve az összesereglett közönségnek. Közben a színházteremben Csepi Zsuzsa Aranykert című bábelőadását nézték meg a legkisebbek, de voltak közöttük szép számban felnőttek is. Délután nyílt meg Csémy Éva mandala kiállítása. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy a mandala kör alakú jelképes ábrázolás a hindu és a buddhista vallásos művészetekben, amely a világegyetemet illetve hitük más aspektusait reprezentálja. Este a budapesti Duna Táncműhely előadását láthattuk Tükörmély - variációk Pygmalion témára címmel, majd a fesztiválklubban szórakozhattak a versenyzők és az őket kísérők.
Szombaton, április 23-án jött el a nagy nap, vagyis a döntők napja, ugyanis
pénteken a hat kategóriában közel kétszáz versenyző állt a zsűri elé, melynek
tagjai között többek között ott volt Petrécs Anna színművésznő és Kaszás Attila
színész is. Nos ezek közül kellett kiválasztani a döntősöket. Az egyes
kategóriákból öten - öten kerültek be a döntőbe külön - külön a vers és a
prózakategóriában. Így is voltak még vetélkedők bőven és a megmérettetés nehéz
döntés elé állította a zsűrit. Az izgalom a nap folyamán csak fokozódott.
Némileg oldotta ezt a feszültséget a hatodik kategóriában résztvevők fellépése,
melyre Rimaszombat főterén a szabadtéri színpadon került sor és az a koszorúzás,
mely Hanván Tompa Mihály sírjánál valósult meg, ahol fellépet Zsapka Attila és
Zsapka Zsolt, valamint a tornaljai vegyeskar.
Szombat este a szlovákiai magyar vers és prózamondók igazi ünnepévé vált. A
gálaműsorban minden döntős a színpadra lépett és átvehette a megérdemelt
jutalmát, sőt az abszolút győztes előadta azt a verset illetve prózát, mellyel a
győzelmet kivívta. Az első kategóriában vers előadásban Kelemen Márk győzött
Naszvadról, prózában pedig Németh Dóra Dunaszerdahelyről. Második kategóriában a
versmondásban Renczés Dóra Felsőkesziről és prózában Ivanics Magdolna bizonyult
a legjobbnak. A harmadik kategóriában Mézes Mátyás Zselízről, illetve Ölveczky
András győzött Komáromból. A negyedik kategóriában vers előadásban Lőrincz Tamás
Léváról vitte el a pálmát, prózában pedig Bárdos Judit győzött Szencről. Az
ötödik kategóriát összevonták így itt egy győztest hirdettek és pedig Tarr
Csillát Dunaszerdahelyről tartották a legjobbnak.
A hatodik, a megzenésített versek kategóriájában az ARDEA nevű együttes végzett
az első helyen, melynek tagjai: Boros Erika, Mórocz Denisa, valamint Činčura
János Pozsonyeperjesről.
Foghíjas volna a beszámolóm, ha nem tennék említést arról, hogy a XIV. Országos
Vesr és Prózamondó Verseny műsorának záróakkordjaként immár negyedik alkalommal
ítélték oda a Kulcsár Tibor - díjat, melyet ebben az évben Csanaky Eleonóra
vehetett át.
Csikmák Imre