Május végéig nyílik lehetőségünk a szövetkezeti részjegyek megszerzésére

Utolsó esély, ne szalasszuk el

A módosított transzformációs törvény alapján a földműves-szövetkezeteknek legkésőbb május 31-ig kell a kültagok számára, azaz a nem szövetkezeti tagok részére a szövetkezeti részjegyeket kiadniuk. A vagyonjogi rendezés mindegyik szövetkezetre egyaránt vonatkozik, vagyis nem csupán azt a hozzávetőleg háromszáz közös gazdaságot érinti, amely ez idáig semmiféle részjegyeket nem adott ki, hanem azok is, amelyek valamilyen oknál fogva (például körülményes bizonyítási eljárás vagy hiányos adatok miatt) még nem zárták le az összes esetet. A jogszabály február elsejétől van érvényben.

Ügyeljünk a részletekre

Azon mintegy 750 ezer szlovákiai polgár számára tehát, akinek valamelyik mezőgazdasági üzemben vagyonrészesedése van, még van utolsó esélye a részjegyek megszerzésére. A részjegy értékes irat, amely vagyonrészt jelent a szövetkezetben, s tulajdonosát feljogosítja a nyereség meghatározott részére. A tulajdonos részjegyét bármikor s bárkinek, akár külföldi személynek is, eladhatja.
A részjegy kiadását azok igényelhetik, akiknek a mezőgazdasági szövetkezetekben bizonyos vagyonrészük van. A vagyonrész valójában a magántulajdon önkéntes vagy kényszerű közös gazdálkodás alá vételével keletkezett. A részjegy csak azok számára adható ki, akik a szövetkezetek átalakítása után igazolták vagyonrészesedésük jogosságát.

A szövetkezetek a nem tagként jegyzett jogosult személyek számára május utolsó napjáig kötelesek a vagyonrészük értékének megfelelő részjegyet kiadni. A jogosult személy azt a szövetkezetet, amely nem tartja be a határidőt, beperelheti. Ez pedig akár a mezőgazdasági üzem felszámolását is okozhatja.

A jogszabály előírja, hogy azoknak a szövetkezeteknek, amelyeknek a részjegyeket ki kell adniuk, a jogosult személyeket fel kell szólítaniuk, hogy adják meg a részjegy kiadásához szükséges, törvény által előírt adatokat. Konkrétan a teljes nevet, a pontos címet, a személyi számot és az állampolgárságot. Az erre vonatkozó felhívást közzé kellett egy országos terjesztésű napilapban is tenniük, illetve a szövetkezet székhelyeként nyilvántartott település hivatalos hirdetőtábláján is ki kellett függeszteniük.

Fontos a számla

A felhívásban fel kellett tüntetni, hogy a jogosult személyek meddig kötelesek a szükséges adatokat bemutatni. A szövetkezetnek ugyanis a kért adatokat legkésőbb 2005. május 31-ig el kell az értékpapírok központi nyilvántartásába (Centrálny depozitár cenných papierov) küldenie. Az értékpapír nyilvántartó a szövetkezet által szolgáltatott adatok alapján a résztulajdonosok számára számlát nyit. Annak ugyanis, hogy a szövetkezetek a részjegyeket a tulajdonosok számára kiadhassák, egyik további feltétele, hogy az illetőnek a nyilvántartóban nyitott számlája legyen

Számla a jogosult személyek írásbeli kérése alapján nyitható. Számlát pedig azok a kiválasztott bankok, illetve részvényekkel kereskedő társaságok nyithatnak, amelyek tagjai a központi nyilvántartásnak, s amelyek a volt értékpapírközpont jogutódaként az eddig bejegyzett szövetkezeti részvényeket is nyilvántartják. A számlavezetésért a pénzintézet általában évente 200 és 1200 korona közötti összeget számláz. (Az Általános Hitelbank (VUB), ha a számlán szereplő értékpapír névleges értéke nem több 10 000 koronánál, ingyen vezeti a számlát.) Számlát nyithatunk személyesen is.

Abban az esetben, ha a résztulajdonos nem nyit számlát vagy nem értesíti a nyitás(á)ról a szövetkezetet, elveszti a részjegyre való jogosultságát. Számla nélkül ugyanis nem lehet a részjegyet a nyilvántartóban beiktatni. Részjegy nélkül viszont a résztulajdonos nem vehet részt a tagsági gyűléseken, nem rendelkezhet a részjeggyel, sőt nem tarthat igényt a nyereségrészesedésre sem.

A szövetkezetben lévő vagyonát azonban ettől függetlenül nem veszti el. A részjegy ki nem adása ugyanis nem jelenti egyúttal azt is, hogy az illető személy elveszti például a szövetkezet által művelt földjét.

A törvény arról nem rendelkezik, hogy mi történik azokkal a vagyonrészekkel, amelyekre nem adnak ki részjegyeket.

Szlovákiában jelenleg mintegy 800 mezőgazdasági szövetkezet létezik.

(Zolczer)

Mi a szövetkezeti részjegy?

A részjegy tulajdonosa jogosult

 

Ki jogosult a részjegyre?

A vagyonrész megállapítása