Aki ledob 4-5 kilót, értékes díjat nyerhet

Pozsony fogyózik

A főváros lassan, de biztosan egyre több újkori tradíciót honosít meg. Elég, ha csupán a zenei napokra vagy a koronázási ünnepségekre gondolunk. Májustól újabb rendezvénynyel gazdagodik a repertoár. Fogyni hívja a városlakókat, mégpedig játékos formában, és nem is nagy súlytöbbletek leadásáról, hanem csupán néhány kilócskától való megszabadulásról van szó. De erről beszéljen inkább az egyik szervező, a PR 2002 ügyvezetője, Denisa Priadková.

– Nagyon örülök, hogy végre nálunk is sikerül megrendezni ezt az egészségvédő programot és remélem, nálunk is hagyománnyá válik. Annál is inkább, mert a környező országokban, Csehországban és Magyarországon ez már hagyomány. Célunk, hogy arra buzdítsuk az embereket, tegyenek valamit egészségük érdekében. Tudjuk, hogy ha az emberek egészségtelenül táplálkoznak, akkor elhíznak. Nemsokára itt a nyár, ilyenkor mindenki szeretne egy kicsit jobban kinézni. De motiválni is akarunk, mégpedig értékes díjakért – összesen 200 ezer korona értékben – folyó versennyel. Egyhetes pöstyéni tartózkodást, szupermodern digitális mérleget, egészséges táplálékkiegészítőket lehet nyerni.
A rendezvény, mely három fázisban zajlik, május 10-én egy sajtótájékoztatóval veszi kezdetét, ahol beszámolunk a projektről és annak céljáról. A második május 13-14-én kezdődik a Polus City Centerben, ahol bemutatjuk a projektet és ahol részt vesznek a médiák képviselői és médiapartnereink – köztük a Szabad Újság – is. A lényeg viszont az, hogy itt jelentkezhetnek mindazok, akik szeretnének tenni valamit egészségükért, és úgy gondolják, az elkövetkező tíz hétben megpróbálnak leadni néhány kilót.

Számunkra az a lényeg, hogy az embereket rávezessük arra, hogy az egészséges táplálkozás nem a táplálékkiegészítők bekapkodását jelenti, hanem ízletes, változatos ételek készítését egészséges alapanyagokból. Manapság, amikor olyan sok a kövér gyerek, fontosnak tartjuk, hogy az édesanyák megtanuljanak úgy főzni, hogy az minden családtagnak az egészségét szolgálja. A rendezvény egyáltalán nem az éhezésről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy az embereket rávezessük arra, egészségük érdekében változtassanak életmódjukon. Ha ezt megteszik, megszabadulnak a felesleges kilóktól vagy legalábbis azok egy részétől.

Mit kell tenniük azoknak, akik jelentkeznek a versenybe?

– Először is ki kell tölteniük egy jelentkezési lapot, megmérjük a súlyukat, amelyet feljegyzünk abba a brossúrába, amit kézhez kapnak. Ebben a füzetecskében többek között benne lesz a
táplálkozási piramis, vagyis hogyan kellene étkeznünk, hogy soká és egészségben éljünk. Az érdeklődők egészen május 24-ig nevezhetnek be, a lényeg, hogy induló súlyukat a körzeti orvos vagy obezitológus (elhízással foglalkozó szakorvos) igazolja. Ezután elkezdődik az a tíz hét, mely során az okosan táplálkozók és mozgók leadhatnak néhány kilót.

Mivel ez a rendezvény a pozsonyi magisztrátus Egészséges városért irodájával közösen kerül megrendezésre, a nagyközönség számára két szemináriumot tartunk a Prímáspalotában. Május 25-én 17 és 18 óra között az egészséges táplálkozásról esik szó, ahol bemutatjuk az egészséges élelmiszereket. Azért, hogy tudjuk, mit együnk. Június 13-án ugyanebben az időpontban az egészséges testről folytatunk eszmecserét. Bemutatjuk azokat a tornagyakorlatokat, amelyeket bárki bármikor elvégezhet, például remekül lehet tornászni a fitlabdával. Persze, megmutatjuk azt is, hogy miként. Egészségünkért sokat tehetünk a járással is. Napi 10 ezer lépést kéne megtenni ahhoz, hogy jó kondiban legyünk. Vajon hány autóval közlekedő hivatalnok teszi ezt meg? A mozgásnak azonban rendszeresnek kell lennie, különben a hatás, a jó életérzés és testsúly megtartása vagy csökkenése elmarad. Ezen a szemináriumon az érdeklődők megismerkedhetnek a legújabb személyi mérlegekkel, az ún. lépésmérővel (azt méri, hány lépést tesz meg az ember naponta), vérnyomásmérőkkel stb.

Gondolom, akik a fogyókúrába is belekezdtek és az előadásokon is részt vesznek, azokban elég kitartás lesz, hogy végigcsinálják a tíz hetet. Persze minden a végén dől el. Mikor lesz az eredményhirdetés?

– Július 8-9-én ismét a Polusban találkozunk, ahol újra megmérjük a versenyzőket. Majd ott elválik, kinek sikerült 5-10 százaléknyi túlsúlyt leadnia. Aki többet „dob” le, mint tíz százalék, azt kénytelenek leszünk diszkvalifikálni, mivel nem az a célunk, hogy a jelentkezők különböző praktikákkal és drasztikusan fogyjanak le, másodsorban pedig tudjuk azt is, hogy például, aki két nap eszik és vízhajtót szed, az akár 2-2,5 kilót is lefogyhat. Átlagosan tehát 4-5 kiló leadásáról van szó, testesebb, magasabb emberek esetében ez 7 kiló is lehet.

Mivel azzal számolunk, hogy többnyire nők fognak benevezni, azt is szeretnénk megmutatni nekik, hogyan sminkeljék magukat, hogyan takarják el a túlságosan domborodó testrészeket stb. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy mivel jár a kövérség, milyen betegségek fenyegetik azokat, akiken sok a háj. Nem titok, hogy a meddőség, a rák és a cukorbaj, de említhetjük még a szív-érrendszeri betegségeket is legfőbb okozói a túlsúly. Riasztó méreteket ölt a cukorbetegség a gyermekek körében. Valamit tenni kell. Csokoládé és chips helyett ideje, hogy almát, zöldséget kapjanak. Fontos a szervírozás, hogy milyen játékos formában kínáljuk ezeket az egészséges finomságokat a gyermeknek. Tévhit az, hogy az egészséges táplálkozás többe kerül. Ami plusz költséget jelent, az a konyhai eszközök megvétele, speciális fazekak, mérlegek, gyümölcsfacsarók beszerzése. Időbe telik az is, amíg a háziasszony megtanulja, milyen élelmiszereket kell vásárolnia ahhoz, hogy egészségesen táplálkozhasson a család. A reklámok sajnos azt sugallják, hogy a fogyás érdekében nem kell semmi mást tenni, csak bevenni egy-két csodapirulát vagy bekenni magunkat csodakrémmel.

A versenyzők egészen július 18-ig mérethetik meg a súlyukat a szakorvosnál. A nagy nap, az eredményhirdetés július 20-án jön el. Ha sikerül, annyi zsírt viszünk be a Polusba, ahány kilót az emberek fogytak. Megláthatják és elborzadhatnak azon, mennyi zsírt cipeltek magukon… Természetesen kisorsoljuk a díjakat is, amelyeket szponzoraink ajánlottak fel. Ha a mostani projekt beválik, jövőre lehet, hogy Prágával is versenyre kelünk. Magam is súlyfelesleggel küszködöm és bár már sikerült lefogynom több mint húsz kilót, indulok a versenyben. Van még mit leadnom.

Nemrég Magyarországon járt, ahol a hasonló rendezvénynek már hagyománya van. Mit tapasztalt, mennyiben más ott a helyzet, mint nálunk?

– Ami az elhízást illeti, azt kell mondjam, hasonló cipőben járunk. Ami viszont kellemesen meglepett, hogy ott a túlsúlyosabb nők is probléma nélkül tudnak vásárolni maguknak akár márkás sportöltözéket is, míg nálunk már L-es és XL-es méretben sem lehet hozzájutni. Az a szlovákiai nő tehát, akinek 10-15 kiló túlsúlya van, minőségi sportruházatot nálunk nem tud vásárolni. A magyarok sokkal előbbre járnak a bioélelmiszereket illetően is. Ott, a fővárosról beszélek elsősorban, nem kell kilométereket gyalogolni, míg az ember talál egy egészséges élelmiszereket árusító boltot. Az áruválasztékról már nem is beszélek. Mi bizony ettől még nagyon messze vagyunk. De talán mostani rendezvényünkkel elindítunk valamit.

Brogyányi V. Júlia