Szinte nem telik el hét anélkül, hogy a Haló Noviny, a Cseh- és Morvaországi Kommunisták Pártjának lapja valamilyen formában ne intézne támadást az elűzött szudétanémetek, illetve azok szervezete ellen.
Március 22-én Revansista közgyűlés és Centrum a kitelepítések ellen címmel jelent meg cikk Dr.Josef Groušl tollából. A tárgyi tévedésektől hemzsegő írás (Groušil szerint például a németek kitelepítése csupán a nagyhatalmak potsdami konferenciájának kreálmánya volt, holott, a konferencia végéig Csehszlovákiából már 750 ezer németet elüldöztek) alaptétele, hogy a szudétanémetek tevékenysége mögött nem más, mint a revansizmus gondolata áll. Dr.Groušl úgy véli, hogy a második világháborút követően Kelet-Európából elűzött németek emlékére épülő berlini központ után „már csak egy lépés kell ahhoz, hogy a német fasiszta agresszor, a hitleri Németország (1933-1945) mind odahaza, mind Európában béketeremtőként tüntesse fel magát”. Csehországnak emiatt „határozottan fel kellene lépnie a berlini projekt ellen”, Prágában pedig „végre be kellene zárni a német revansista irodát”, aminek megalapítása és működése „Németország vereségének 60. évfordulójának megcsúfolása”.
Annak ellenére, hogy a kommunisták számára immár 60 éve nem az 1917-es októberi puccs, hanem a második világháború az alfa és az omega, néhány történelmi körülményt illene szem előtt tartaniuk. Például az ún. rapallói egyezmény titkos záradékát, amellyel Moszkva Németország számára lehetővé tette, hogy – megkerülve a párizsi békeszerződésben foglaltakat – 1922 és 1933 között hadsereget építsen, gyakorlatoztasson és fejleszszen fel: a Szovjetunió területén. A Szovjetunióban még kilence hónappal Hitler hatalomra jutása után is német csapatok állomásoztak és gyakorlatoztak.
További fontos adalék, hogy Sztálin megtiltotta a német kommunistáknak, hogy a nemzetiszocialisták ellen ágáljanak, és azt a parancsot adta nekik, hogy a szociáldemokratákat támadják. Ezáltal szabotálta a kommunisták és a szociáldemokraták választási koalícióját, ami által Hitler 1933-as győzelme megelőzhető lett volna. Mindezekre Sztálinnak természetesen jó oka volt. Hiszen – ahogy a legfrissebb hadtörténeti kutatások már kétséget kizáróan beigazolták – Hitler Szovjetunió elleni kezdő hadművelete csupán néhány nappal előzte meg azt a támadást, amit Sztálin Németország ellen tervezett. Hogy a Barbarossa-terv elindítása után a német csapatok mégis komoly sikereket érhettek el szovjet területen, annak oka pedig éppen az, hogy Sztálin hadserege támadó és nem védekező volt felkészülve. Ahogy ugyanis Marxnak, Engelsnek és Leninnek, úgy Sztálinnak is meggyőződése volt, hogy a világháború a világforradalom előidézője. Már 1925 januárjában kijelentette, hogy „az ellenségeink közötti harcok, összeütközések és háborúk hatalmas szövetségeseink… óriási jelentőségű támaszai hatalmunknak és forradalmunknak”.
Vagyis, hogy finoman fogalmazzunk, a kommunisták híres antifasizmusához fűződik némi kétely. De ez csak az egyik probléma.
A Szovjetunió – szemben a nácizmus felett győzelmet arató demokratikus nagyhatalmakkal – rögeszmésen ragaszkodott a maga antifasiszta státusához, s antifasiszta mítoszából nem mitológiát, hanem ideológiát gyártott. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a kommunista államokban a háborút követő évtizedekben a németellenesség szinte a hivatalos politika rangjára emelkedett, amihez nemcsak a német kisebbségek könyörtelen nyelvi asszimilálása tartozott hozzá, hanem a németek ellen elkövetett történelmi bűnök, kegyetlenségek semmibe vétele is.
Elsősorban ezekre a körülményekre vezethető vissza, hogy a csehországi kommunisták a mai napig a szudétanémet fasisztaveszéllyel való riogatás által próbálják igazolni saját antifasizmusukat (illetve leplezni agresszív nacionalizmusukat). Ami feltehetőleg erősen közre játszik abban, hogy a kommunizmust egyébként határozottan elítélő Csehországban – elegendő a prágai belügyminisztérium Kommunizmus Bűneit Kivizsgáló és Dokumentáló Hivatalára vagy a lusztrációs törvényre gondolni – a STEM közvéleménykutató intézet legfrissebb adatai szerint a Cseh- és Morvaországi Kommunisták Pártja jelenleg mintegy 18%-on áll.
Nagy kár, hogy a cseh társadalomnak még mindig nem sikerült megérteni, hogy a szudétanémetek azáltal, hogy emlékeznek és emlékeztetnek saját szenvedéseikre – például arra a 250 ezer elfelejtett áldozatra, akik a kitelepítések alatt, illetve következtében pusztultak el –, sem mások szenvedéseit, sem a náci Németország által elkövetett kegyetlenségeket nem kicsinylik le.
Kaszás Péter