Strobl Erzsébet vall életéről és politikai fogolyként töltött éveiről

Kilencvennégy esztendő mosolya

Apró termetű, életvidám idős asszony ,,szaladt“ felénk egy hangversenyről, a Zichy-palotából, hogy odaérjen a megbeszélt időpontra a pozsonyi Ferencesek temploma elé. Majdnem elkerültük egymást, de ez szerencsére nem történt meg. Végül a közelben, Strobl Erzsi néni kis belvárosi lakásában kötöttünk ki. Ott beszélgettünk az elmúlt kilencvennégy esztendőről, amely a huszadik század elején kezdődött és a huszonegyedikben folytatódik. Ennyi év alatt sok mindenen keresztülmegy az ember. Hát még a Pozsonyban élő Erzsi néni, akinek mosolya, kedvessége ennyi nehéz év után is megmaradt. Amíg nem került börtönbe, negyvenéves koráig, könnyű volt az élete. Negyvenöt évesen kiszabadulva mindent újra kellett kezdenie. Akkor még nem sejtette, hogy újabb negyvenöt év múlva is köztünk lesz, és harag nélkül beszélhet az akkori eseményekről.

Az ítélet

– Nyolc évre ítéltek, ebből öt évet voltam börtönben – kezdte Erzsi néni életének történetét. Ez a törés örökre megpecsételte az akkori fiatalaszszony sorsát. De menjünk csak vissza a kezdetekhez, hogy jobban áttekinthessük az életét.

A Galánta melletti kis faluban, Taksonyon született 1911-ben. Édesapja negyvenkét éves korában meghalt, így édesanyja egyedül maradt nyolc gyermekével. Erzsi néni Galántán, majd Pozsonyban járt iskolába.

– Már nagyobb lányként jöttem Pozsonyba a keresztanyámhoz. Dolgoztam üzletben mint elárusító, utána nyomdában. 1934-ben férjhez mentem. Elektrotechnikus férjemmel itt laktunk nem meszsze, a Panenská 15 szám alatt. Először villanyszerelőként és technikusként dolgozott, azután önálló lett, műhelye volt segédekkel és inasokkal. Abban az időben nem dolgoztam, otthon voltam háromszobás lakásunkban. Lakott nálunk egy fiatal lány is, akinek egy szökött katonatiszt udvarolt. Több mint egy év távollét után visszajött a lányért. Nálunk kereste, de hiába, mert a kedvese közben férjhez ment, nem is volt Pozsonyban. A férfi kérdezte, hogy nem tudnék-e szerezni neki egy telefonkönyvet, hátha a nyomára akad. Elővigyázatlanul adtam neki egyet, rajta a férjem pecsétje névvel és címmel. A könyvet megtalálták nála mikor elfogták, és azonnal jöttek értem is. Ez 1952-ben volt – emlékezett vissza Erzsi néni.

Nyolc évet kapott, abból három hónap híján öt évig volt börtönben.

Zdenka nővérrel egy cellában

Letartóztatása után sokáig Pozsonyban tartották fogva. Mikor megszületett az ítélet, először Illavára, majd Nyitrára, utána Rimaszombatba vitték. Nagyon sok helyen volt abban az öt évben, még Csehországba is átszállították. Nehezen viselte a hosszú bezártságot. De mivel nem lehetett tenni ellene semmit, belenyugodott az ítéletbe. A férjét is becsukták, huszonkét hónapig ült, mire amnesztiát kapott.

Strobl Erzsébet hónapokig a nemrégen boldoggá avatott Zdenka (1916-1955) nővérrel együtt volt börtönben. Anton Habovštiak így írt erről könyvében: ,,Mikor megtudtam, hogy az 1911-ben született Stroblné a boldoggá avatott Zdenka nővérrel ült a börtönben, elmentem hozzá, és megkérdeztem, hogy emlékszik-e rá?

»Már hogy lehetne ilyen személyiségről megfeledkezni?« – mondta.
Könnyek között súgta, hogy aranyos asszony volt, nem volt párja. Türelmes volt, nagyon kínozták őt. Elítélése után Zdenka nővérrel Pozsonyban az igazságügyi palotában, majd a rimaszombati börtönben találkozott.“

– Hónapokig voltunk együtt. Pozsonyban egy cellába kerültünk a vizsgálati fogság után, mikor már mindkettőnket kihallgattak. Rimaszombatban már nem laktunk egy cellában. Ő a kötödében dolgozott, én pedig a varrodában. Sokat sétáltunk, és imádkoztunk együtt, kenyérmorzsákból cérnára ráhúzva rózsafűzért készítettünk. Később ezeket a nővéreket mind Pardubicébe vitték. Mindig hallottunk híreket egymásról. Én még be voltam csukva, amikor ő meghalt. Nagyon beteg volt. Már a vizsgálati fogság után is kórházban kezelték. Úgy látszik, hogy el volt törve a bordája, mert biztos kínozták őket. Erről nem beszélhettünk egymásnak, mivel lehallgattak minket. Másról beszélgettünk, meg imádkoztunk együtt. Ő 1955-ben halt meg, én pedig 1956 októberében kerültem csak haza a sok áthelyezés után végül a zselízi munkatáborból. Azt, hogy boldoggá avatják, a templomban az egyik asszonytól tudtam meg – emlékezett vissza Erzsi néni.

Új életet kezdeni...

A börtönből kikerülve megint csak nehéz idők következtek. Frissen szabadult politikai fogolyként nem volt könnyű munkahelyet találnia, de végül valahogy mégis csak sikerült. Dolgozott napközis nevelőként, utána egy óvodában, a Vöröskeresztnél, majd egy bölcsődében. Tizenöt év után onnan is ment nyugdíjba. A férje, mivel hamarabb szabadult, villanyszerelőként, karbantartóként dolgozott. Erzsi néni eleinte egy rokonának a gyerekeire vigyázott. Először lakásuk sem volt, mígnem egy ismerősük szerzett egy házmesteri lakást a Sulek úton. Egészen 1988-ig, Erzsi néni férjének haláláig ott laktak, mígnem özvegyasszonyként átköltözött mostani otthonába.

Erzsi néni boldog, vidám életet él.

– Hála Istennek, amíg tudok járni, megyek a templomba, amellett a Vöröskeresztbe, a Csemadokba, a Liszt Klubba és a Pozsonyi Casinóba. Sok ismerősöm van. Jönnek látogatni, és én is megyek. Sokat utaztam, zarándokutakon vettem részt, de most már fáradt vagyok hozzá. Voltam Párizsban, Mariazellben, Fatimában, Rómában, Assisiben, láttam a Vezúvot... Kisebb kirándulásokra azért most is megyek. Például lelki napokra a Máriavölgybe, ahova Haľko József atya visz magával. Így élek lassacskán. Gyertyaszentelőkor, a kilencvennegyedik születésnapomon még a templomban is megköszöntöttek, ami nagyon jólesett. Az emberek nagyon szeretnek, és megbecsülnek, én is így érzek irántuk.

Bodnár Emese