Új intézmény születik Komáromban

Múzeum és könyvtár uniós támogatással

A komáromi Duna Menti Könyvtár tevékenységében nemcsak a járási könyvtár megszokott munkáit végzi el, évek óta szorosan együttműködik a magyarországi, határon túli kis és nagy könyvtárakkal is. Rendszeresen kicserélik tapasztalataikat, ötleteiket, közös rendezvényeket, konferenciákat szerveznek. Az intézmény ennek eredményeképpen regionális, sőt euroregionális koordinációs könyvtári ranggal bír, bár hosszú ideje helyi gondokkal küzd.

Most azonban elérhető távolságba került a megoldás, ugyanis a könyvtár a Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeumával közösen kezelésbe kapott egy felújításra váró épületet, ahol mindkét intézmény korszerű, méltó körülményeket alakíthat ki tevékenységéhez.

A város központjában, a Szent András-templom szomszédságában álló, 19. századi épületben egykor a járásbíróság, majd 1945-ig az akkori adóhivatal működött. A háború után néhány évig üresen állt, később a komáromi hajógyár használta, kezdetben gyakorlati oktatás céljaira, az utolsó évtizedekben pedig diákkollégiumként. A 2000-ben megüresedett épület két évvel később a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tulajdonába került, és a képviselő-testület döntése nyomán kapta meg közös kezelésbe a két komáromi kulturális intézmény.

Amint Zsok Gizella, a könyvtár igazgatónője tájékoztatott, a felújítás tervezetét a Palladio tervezőiroda elkészítette, az épület felújítására 36 millió korona szükséges. Az anyagi fedezetet a Nyitrai Kerületi Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően a régiófejlesztési minisztérium és az Európai Unió strukturális alapja biztosítja. A teljes összeg 80%-át folyósítja az uniós alap, 15% az állami támogatás nagysága, a fennmaradó 5%-ot pedig az önkormányzatnak kell biztosítania saját költségvetéséből. A felújított épület átadását 2006 szeptemberében tervezik.
S hogy mi minden kap helyet a Nádor utcai új épületben?
– Két külön részben tevékenykedik majd a múzeum és a könyvtár – válaszolt az igazgatónő. – A bal oldali épületrész a múzeumé lesz, részben állandó kiállítótermek, részben pedig megfelelő dolgozószobák kapnak benne helyet. Jobbra nyílik majd a könyvtár. Sikerült engedélyt szereznünk egy sarki emelet ráépítéshez. Két szinten itt szeretnénk kialakítani a gyermekkönyvtár termeit. Egyébként pedig szeretnénk a kornak megfelelő, igényes könyvtárat berendezni az épületben, benne szakkönyvtárral, multimédiás olvasóval, rendezvényteremmel, központi regisztrációs hely kialakításával. Emellett igyekszünk kihasználni a tágas és remek akusztikájú udvar nyújtotta lehetőségeket is. Parkosítás után nemcsak kellemes nyári olvasókert lehet, hanem kulturális rendezvények céljaira is ideális környezetet biztosít.
– A korszerű könyvtárakban az adatok, információk elektronikus formában is hozzáférhetők. Lehetővé teszik ezt az új komáromi épületben is? – kérdeztem Zsok Gizellát
– Reményeink szerint igen. Ha minden a tervek szerint alakul, nyáron indul az egységes országos Virtua program, ami kölcsönzésre és bibliográfiai feldolgozásra egyaránt alkalmas, és a nemzetközi szabványoknak is megfelel. Az internet adta lehetőségekkel is szeretnénk élni, főleg a könyvtárközi kölcsönzés területén. Természetesen ehhez elengedhetetlen a jelenlegi műszaki háttér komoly megerősítése, amihez a szükséges anyagiak csak a megye jövő évi költségvetésében jelennek meg.
A pályázatírás szinte elmaradhatatlan része a mindennapoknak és a tervezgetésnek. Pályázati támogatással szeretnék megoldani az épület akadálymentesítését, hogy mindenki számára elérhető legyen. Ezúton próbálnak újabb pénzekhez jutni idegen nyelvű napilapok megvásárlásához is. Terveik között szerepel még, hogy az idegenforgalom alakulásához igazodva legalább este nyolcig tudják fogadni az olvasókat. Minderre azonban még jövő szeptemberig várni kell.

Hernádi Anna