„Nem gondolom, hogy az ŠtB karitatív szervezet lett volna, noha most gyakran úgy tűnik, mintha ott senki semmi rosszat nem csinált volna.” – mondta Bugár Béla, KMP-elnök találóan a JOJ televízió Hetes című műsorában. Hozzátette, azok a személyek, akik ügynökként tevékenykedtek, nem kerülhetnek fel az MKP képviselői jelöltlistájára már a legközelebbi megyei választásokon sem. Egyértelmű beszéd, Bugár Béla tulajdonképpen megerősítette azt a következetesen képviselt véleményét, amelynek többször – még a nyugat-szlovákiai ügynöklista megjelentetése előtt – hangot adott.
Érdekes lehet, miként oldja meg az MKP azt a helyzetet, amely Duka Zólyomi Árpád nevének felbukkanásával adódott. Mint ismeretes, az Európai Parlament képviselője MKP-alelnöki tisztségéről lemondott, ám brüsszeli mandátumáról nem. Azt ugyanis a választópolgároktól kapta, nem pedig a párttól. Ez a magyarázat viszont legalább annyira egyoldalú, vagy féligazságot hordozó, mintha azt írnánk le: „az MKP Európai parlamenti képviselőinek a fele az egykori kommunista államrendőrség titkosügynöke volt.” Ha a választópolgárokat a kampány során értesültek volna arról, hogy Duka Zólyomi Árpád neve megtalálható lesz a listán, vajon elegendő számban karikáztak volna akkor is? Lehet, hogy nem, de az is, hogy igen...!
Lapunk múltkori számában Bukovszky László, a Nemzet Emlékezete Intézet levéltárának igazgatója kijelentette, az ügynöki múltra elegendő bizonyítéknak tartja az általuk most megjelentetett listát. Néha mégis úgy tűnik, sajnálat illeti az érintetteket. Pedig a történelem bűneire nincs bocsánat csupán az elévülés alapján. A történések ismeretlen résztvevői – az ún. kisemberek – hadd tudhassák meg, mi és kik vették őket körül a szocializmus éveiben. És ha felmerülnek bizonyos kételyeik, akkor kérdéseikre kapjanak is választ. Van mit befoltozni a történelmi ismereteken, ha az ügynöklistán olyan nevek és adatok is napvilágra kerülnek, melyek megegyeznek neves szlovákiai magyar történészek adataival. Püspöki Nagy Péter vajon azonos-e azzal a Nagy Peterrel (Historik), aki a listán ügynökként szerepel? Vagy az előbb említett Bukovszky László egykori gimnáziumi osztályfőnöke, a szintén elismert történész Pukkai László neve és az ügynökként nyilvántartott Ladislav Pukkai (Las Casas) között van-e valami összefüggés? És folytathatnánk...
Ha Szlovákiában két embert ugyanúgy hívnak, ugyanakkor születtek, vajon mekkora valószínűséggel van két különböző személyről szó. Egész biztos 1% alatt, de mégsem lehetetlen! Ha viszont valaki gyanúba keveredik, nem kell okvetlenül boszorkányüldözésnek tekintenie a dolgot, már csak azért sem, mert azt nem követi a máglyáravetés. Sőt, akár még igaza is lehet...
És ha (bárki!) mégis „sáros”? Most valóban nem kell messzire nyúlnunk vissza az időben annak a férfiúnak a példájához, aki egész életével üzente: „van bocsánat, csak kérni – és adni kell.”
Oriskó Norbert