Vélemény

„Veszedelmes ember – igaz ember”

Újból veszedelmes, nemkívánatos lett, de igaz maradt. Hányszor magasztalták és tagadták meg? A politikának, a hatalomnak megfelelően ítélkeztek róla méltatlan kartársak és kései utódok. Czabán Samuról, a kiegyezés kora közoktatásának, majd az első világháború után, a szlovákiai magyar tanítóságnak a kiemelkedő baloldali személyiségéről van szó.

Mikor kezembe vettem a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége IX. Országos Találkozójára (2003) szóló meghívót, megdöbbenve láttam, hogy lemaradt róla Czabán Samu portréja. Először nyomdai mulasztásra gondoltam, de a program elolvasása után megértettem, hogy tudatos dologról van szó. Valakinek vagy valakiknek nem tetszett a Czabán név, méginkább azok az értékek, melyeket a név viselője képvisel. Kérdésemre az egyik komáromi kolléga azt felelte, hogy a szövetség országos választmánya döntött így, 1 szavazattöbbséggel. Vártam, hogy a tanácskozás folyamán valaki megindokolja a döntés okát. Nem történt meg.

Az I. Országos Találkozón /1994/ még a tanácskozás elején koszorúztuk meg Czabán Samu mellszobrát, később már a találkozó végére került ez a kegyeletes aktus. Az első koszorúzáson a találkozó majdnem valamenynyi résztvevője jelen volt, a legutóbbin már csak az egyharmada, a többség nem a park, hanem a főtér felé vette az irányt. A Czabán Samu Pedagógiai Díjból – amely 8 alkalommal került kiosztásra – Felvidéki Magyar Pedagógus Díj lett. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok IX. Országos Találkozója már nem a Czabán Samu Pedagógiai és Kulturális napok keretében került megrendezésre, és a társrendezők közül is kimaradt a Czabán Samu Baráti Társaság. Ez lett a sokat hangoztatott politikai semlegességből!

Czabán Samu harcos, következetes magatartásából mi is erőt meríthetünk iskoláink megmaradásáért folytatott küzdelmünkhöz. Szükség van rá: veszélybe jutottak kisiskoláink, emelkedik a szlovák iskolába járó magyar gyermekek száma: közel ötvenezerrel csökkent számunk az elmúlt tíz év folyamán, de hadd ne folytassam tovább. A rendszerváltás óta nincs szükség baloldali példaképekre, minden kor új istent kíván.
Czabán a 19. század végén a Nyitra megyei Miava-Rudnikon kezdte meg működését. Már első szolgálati helyén bátran megmondta véleményét a közoktatásról, a nemzetiségi politikáról az egyház képviselőinek és a megye urainak. A Kassai Munkás c. lap 1921. június 18-i számában megjelent „Egyetemes kultúrszempontok” című írásnak több mint valószínű, hogy ő volt a szerzője. Néhány mondat a cikkből:
„Nem gondoskodtak elegendő számú s jól felszerelt iskoláról, s így hiába volt kimondva a kötelező iskolábajárás, másfél millió gyermek iskolázatlanul nőtt fel, s az erőszakos magyarosítás az anyanyelven való oktatást illuzórikussá tette. VI osztályú, osztatlan, túlzsúfolt iskola, nem ritkán 200–300 gyermekkel, egy rozoga, felszereletlen pajtában – így csúfolták meg a kultúrát. S a nemzetiségi vidéken? Mondjuk pl. Nyitra megyében, Miava irtványain 100–150 tisztán szlovák nyelvű gyermek oktatására kirendeltek szlovákul nem is tudó tanítót. Így akartak oltárt emelni a kultúrának, megcsúfolva minden józan pedagógiai elvet, minden nemesebb kulturális szándékot.”
Nem csak a proletárgyerekek beiskolázásáért, de a kisemmizett földmunkások, favágók, cselédek jogaiért is felemelte a szavát. Valódi néptanító volt.
Bátor kiállásáért, politikai tevékenységéért állandóan zaklatták. Nem csak a világi, hanem az egyházi hatalmasságok is. 1931-ben a Magyar Tanügyben, a nemzetiségi iskola autonómiáról fejti ki véleményét. „Tudom, hogy az itt őszinte nyíltsággal elmondottakkal szemben – írja – felhangzik majd a vád, amit már oly sokszor és oly sok változatban hallottunk, hogy hallgassunk, mert a régi Magyarországon még sokkal ígyebben volt. Igaz, a régi Magyarországon még sokkal ígyebben volt, rosszul volt, igazságtalanul antidemokratikus volt a népoktatás is. Sőt! Amikor én 1912-ben Békéscsabán elfogattattam határozati javaslatomat, mely abban az időben hallatlanul bátor hangon állította fel az egyetemes kultúra követelményeit, amelyben a tanítóság anyagi helyzetének javítása mellett a politikai szabadság intézményes biztosítása is szerepelt, és az a követelés is, hogy /…/ a kultúra érdekében követeljük, hogy minden gyermek anyanyelvén taníttassék! /.../, akkor az ország hercegprímása, a szakolcai születésű Csernoch János volt az, aki a főrendiházban az elmozdításomat követelte, ami később be is következett. /…/ Ha pedig esztelen, igazságtalan, antidemokratikus volt az, amit a régi Magyarországon műveltek /…/ szabad-e most arra való hivatkozással a mi demokratikus köztársaságunkban igazságtalanságot elkövetni velünk, itt élő magyarokkal szemben, akik azzal a politikával nemcsak soha közösséget nem vállaltunk, hanem küzdöttünk ellene? És az arra való hivatkozás azért is helytelen, mert Magyarországot azért a politikájáért igen keményen megbüntették. /…/ Amit bűnül rovunk fel másnak, és mi elkövetjük, nem emelhetjük erénnyé!”
Czabán Samu, Horthy uralomra jutása után, 1921 tavaszán jött át Magyarországról Csehszlovákiába. Ősztől már Beregszászon tanít. A Csehszlovák Köztársaságban is folytatja forradalmi tevékenységét. Követelte a magyarság és a többi nemzetiség jogainak rendezését, az autonómiát, a közoktatás megreformálását. Nem szűnt meg hangoztatni: „úgy a német, mint szlovák, cseh, magyar, lengyel, ruszin, román a kultúrát saját nyelvén sajátítsa el és saját fajtájabeli embereivel intézzen minden iskolai ügyet.”
Nagyon sokat publikált. Néhány kiragadott mondat írásaiból: „A többtanerős iskola igazgatója magyar iskolánál: magyar legyen! A magyar iskolák külön tanfelügyelői körzetbe osztandók és a tanfelügyelők nemcsak magyarul értő, hanem magyar anyanyelvű tanítók legyenek!” 1931-ben írja: „A köztársaságbeli magyar tanítóság egyrésze 13 esztendeje hordja homlokán a megbizhatatlanság, a gyámkodás bélyegét, amikor sem Szlovenszkón, sem Ruszinszkóban egyetlen magyar anyanyelvű tanfelügyelő sincs, sőt, az iskolaigazgatók és a pedagógiai körök elnökei is jórészben nem magyar anyanyelvű kollégákból rekrutálódtak.”
„Az árva, félárva gyerekekről – ha nincs, aki gondoskodna róluk – a község köteles gondoskodni (ellátni tanszerekkel, ruházat, étkeztetés).” „Az elemi iskola mellett – ahol 15–20 gyermek jelentkezik – napközi otthonokat kell fenntartani.” „Minden iskolának legyen játszótere, könyvtára! (Szünnapokon lehetővé tenni, hogy bejussanak oda.)” „Ahol legalább 200 6–14 éves korú gyermek van, iskolaorvost kell alkalmazni! (Több kisebb község közösen). Az állam gondoskodjék a tehetséges gyermekek iskoláztatásáról!” „Az iskolák dologi kiadásait a községek viseljék! (Sok helyen a gyermekek hordják a fát az iskolába.)” „Minden magyar óvodához és iskolához magyar anyanyelvű tanító neveztessék ki! (Ehhez egzisztenciális okból is kell ragaszkodnunk. A magyar tanító nem mehet sem ruszin, sem szlovák, sem német iskolához tanítónak.” „A magyar tankerületek élén magyar anyanyelvű tanfelügyelők álljanak, valamint Podkarpatszka Ruszban, valamint Szlovenszkón egy-egy országos tanfelügyelő magyar anyanyelvű legyen!”
Követeli a tanítóság megfelelő anyagi megbecsülését, az iskolák zsákutcáinak megszüntetését, a népiskolák államosítását és a tanítók főiskolán való képzését.
„Az egyetem kapui nyíljanak meg a tanítóság előtt! Egyetemi képzést a tanítóságnak. A szakképzésen felül bizonyos filozófiai ismeretek, a reáltantárgyakban is magasabb szempontok domináljanak /…/. Tehát nyíljanak meg az egyetem kapui! S az innen kikerülő tanítóság jusson megfelelő anyagiakhoz is, hogy egészen az iskolának s az iskola falain túl is a nép nevelésének élhessen.” Kéri kartársait, hogy tiltakozzanak a magyar gyermek más nemzetiségű iskolába való terelése ellen. „A magyar tanító kötelessége a magyar kisebbség felvilágosítása” – olvasható több írásában.
Amikor vejével, Ilku Pállal, lapot alapít, még nagyobb lehetőség nyílott számára nézeteinek propagálására. 1927 decemberétől 1929 decemberéig „Jó barátom” címmel gyermeklapot szerkesztett és adott ki. Az „Új Korszak” c. pedagógiai lapot 1934-től 1936-ig jelentették meg, komoly anyagi nehézségek közepette. Lapja méltóan képviselte a szlovenszkói tanítók érdekeit, sok fontos javaslatot tesz a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szaktanítók képzésére. Harcol a magyar tanítóegyesület aktivizálásáért. Egységes tömörülést javasol a széthúzás helyett. Modern, előremutató, tudományos cikkek is bőven találhatók folyóiratában. Erélyesen fellépett a Podkarpatszka Rusz-i és a szlovenszkói klerikalizmus ellen. Népszerűsítette az új, hatékonyabb tanítói mozgalmakat.
Czabán Samu elvei mellett a végsőkig kitartott. Gerinces magatartása példaértékű. Más nemzetiségű kollégáival szemben nyílt, őszinte, tisztességes magatartást tanúsított. Magyar kartársait összefogásra, megfontolt cselekvésre buzdította. A túlfűtött nacionalisták szemére vetette, hogy magatartásuk veszélyezteti a két nép megbékélését, és hogy nem tanultak semmit a történelemből.
Nem szerette a hamis prófétákat, a kétszínű, nézeteiket gyakran váltogató, a hatalom árnyékában meghúzódó, a szlovákiai magyarság sorsával felelőtlenül játszadozó politikusokat, népvezéreket.
1936-ban Czabán ellen az uzshorodi (ungvári) tanügyi referátus fegyelmit rendel el. Két évig tartott a fegyelmi vizsgálat. Közben fizetésének egyharmadát visszatartották, amit sohasem kapott meg. 1938-ban rehabilitálják, de egyben nyugdíjazzák is. Czabánék 1938 novemberében Nagyszőlősre költöznek, itt érte utol őket a „felszabadító” magyar hadsereg 1939. március 15-én.
Újabb megpróbáltatások várnak rá. A magyar hatóságok folytatják azt, amit a csehszlovákok abbahagytak. A máramarosi népiskolai igazoló bizottság Czabánt nem igazolja, s így nyugdíjától is elesik. 1942. december 16-án, 64 éves korában fejezte be hányatott életét Nagyszőlősön. Ott is lett eltemetve. Ahogy írták, „a családtagokon kívül csak néhány barát kísérte ki a temetőbe”.
Keserű lett a szám íze a IX. Találkozón. A legutóbbi koszorúzáson is szégyenkeztem mellszobrára nézni. Álltam lehajtott fejjel és megpróbáltam felidézni Fábry Zoltánnak Czabán rehabilitációjával kapcsolatos írásának néhány mondatát: „Az igazság veszedelem. Az igaz ember tehát veszedelmes ember. Veszedelmes, mert igaz csak tiszta ember lehet. A „veszedelmes ember”, a „gonosz ember” igazolást, elégtételt kapott, új és végleges címet. Czabán Samu elorozhatatlanul az lett, aki mindig volt: tiszta ember”.
2005. március 3.

Gyömbér Béla,
nyugalmazott pedagógus
Tornalja

Czabán Samu 1878-ban született Rozsnyón. Tanítói oklevelét 1897-ben Eperjesen szerezte. Rövid idő alatt több helyen tanítóskodott. A szocialista tanítói mozgalom élére állt. 1912-ben az Állami Tanítók Országos Egyesületének elnökévé választották. Belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1914-ben követelte a felekezeti és községi iskolák államosítását. Baloldali nézetei miatt egyre gyakrabban került összetűzésbe feletteseivel. 1914-ben elbocsátották állásából, hosszú ideig csak óraadó tanárként dolgozhatott Budapesten.
Lelkesen üdvözölte az 1918. évi őszirózsás forradalmat. Kunfi Zsigmond közoktatási miniszter tanfelügyelővé nevezte ki, a minisztériumban a menekült tanítók ügyeivel foglalkozott. A Kun Béla vezette Tanácsköztársaság alatt a III. kerületi Munkás- és Katonatanács elnöke, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja. Később a Közoktatásügyi Népbiztosságnál az elemi iskolák személyi és pedagógiai ügyeinek osztályvezetőjeként dolgozott.
A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. A vádiratban, mint legfőbb vétség, az „izgatás vádtette” szerepelt a rendszert dicsőítő agitációs beszédei miatt. Megromlott egészségi állapota miatt rövidesen szabadlábra helyezték, s barátai 1921-ben Csehszlovákiába menekítették. Beregszász több iskolájában tanított. Aktívan részt vett a Csehszlovák Kommunista Párt munkájában. 1927-től számos írása jelent meg a „Szlovenszkói Magyar Tanügy” című baloldali lapban, amelyek többségükben az iskola és az egyház viszonyát tárgyalják. Továbbra is követeli a felekezeti iskolák államosítását.
Czabán Samu 1927-29 között saját költségén gyermeklapot adott ki „Jó Barátom” címmel, melynek kiadási engedélyét hamarosan megvonták tőle. A lapban rendszeresen saját népmese- és népdalgyűjteményét is közreadta. Jó Barátom Kiskönyvtára néven könyvsorozatot indított 10-12 éves gyermekek részére.
1930-ban „Szlovenszkói és Kárpátukrajnai Magyar Tanítók Szövetsége” néven megalakult a második magyar tanítói egyesület, amely a baloldali magyar tanítókat kívánta összefogni. Czabán Samu a szervezet vezetőségének tagja lett. A kis létszámú szervezet 1933 végére felbomlott. Hasonló sorsra jutott a Szlovenszkói Magyar Tanügy is. (Az 1921-ben alakult Szlovenszkói Általános Magyar Tanító Egyesület élete több mint húsz éven keresztül a Magyar Tanító című lap köré szerveződött.)
1933-tól 1936-ig vejével, Ilku Pállal együtt adták ki az Új Korszak című politikai tanügyi lapot. A „csehszlovákiai progresszív irányú magyar tanítók lapja” közel állt a kommunista eszmeiséghez, közzétette a Nemzetközi Tanítóegyesület antifasiszta felhívásait és népszerűsítette a népfrontos mozgalmakat. A sztálini Szovjetuniót minden „jónak a hazájaként” mutatták be, amelynek iskolarendszerét rendszeresen propagálták a lapban.
1936-38 között az ungvári tanügyi referátus fegyelmi vizsgálatot folytat Czabán ellen egy beregszászi tanfelügyelő kezdeményezésére (aki Czabán írása szerint az iskolaszolgát saját cselédjeként alkalmazza). A bírósági tárgyaláson elismerik, hogy jó tanító, de egyben nyugdíjazzák is.
1939. március 15-én Kárpátalját Magyarországhoz csatolják. A népiskolai bizottság minden tanító múltját megvizsgálta. Czabánt főleg az Új Korszak megjelentetése miatt nem igazolta. A vád szerint a lapnak „nem volt magyar szelleme“. Czabán hiába próbálta a fellebbezésnél igazolni, hogy az Új Korszak a magyar iskolák, a magyar tanítók, a magyar kultúra védelmét is szolgálta, amiért összeütközésbe került a cseh hatóságokkal is. Fellebbezését a minisztériumban is elutasították. Nagyszőlősön halt meg 1942-ben.
Művei: Kertfalu (Képes Olvasókönyv, Prága, 1930 – használatát a hatóságok betiltották); A főpróba (Beregszász, 1932. egyfelvonásos színdarab iskolás gyermekek számára); Mese az erdőben (gyermekszíndarab, Beregszász, 1932); Utasítás a fonomimikai módszer alapján történő olvasás és írás tanításához (Tomcsányiné Czukrász Róza „Phonomimikai gyakorlatok...” című művének felhasználásával, Beregszász, 1935).
Győry Dezső A veszedelmes ember címmel regényt írt Czabán Samu életéről. L. G.