(Folytatás az előző számból)
Mit tehetnek önök, ha az érintettek pert indítanak az intézet ellen?
– Eddig erre még nem volt példa, de fenyegetés formájában a szándék már több
személy szájából elhangzott. Az intézet küldetését, feladatait törvény írja elő,
mi csak annak tartalmát teljesítjük. A nyilvántartásokat autentikus, eredeti
formájukban tettük közzé, tehát nem másolt, vagy átírt változatban. Ezzel is
megelőzve az esetleges támadásokat. Ahogy már utaltam rá, ezek nem általunk
kreált nyilvántartások, dokumentumok. A levéltárunkban elhelyezett több mint egy
kilométernyi iratanyag egy letűnt történelmi időszak erőszakszervezetének
kordokumentuma, s úgy gondolom, ez a megállapítás elegendő ahhoz, hogy kiálljunk
igazunk mellett.
Viszont arra, ha jól értettem, ígéretet tettek, hogy ha valaki az akták
állításának ellenkezőjét mondja vagy bizonyítja, hajlandók a helyreigazítást
megjelentetni. Ez lenne az igazság?
– A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az érintett személy írásos
nyilatkozatban tegyen tanúvallomást személyes élményeiről és az akta
tartalmáról. Ez a nyilatkozat szerves részévé válik az eredeti aktának, ezzel
együtt kaphatják csak kézhez a kutatók, sőt, ha az érintett személy kéri, az így
kiegészített aktát közzétesszük weboldalunkon is.
Az ilyen nyilatkozat változtathat az érintettek besorolásán?
– Nem. Az érintetlen marad. Elképzelhetetlen, hogy egy levéltári
dokumentumban utólagosan, több évtized eltelte után eszközöljenek változtatást.
Az ügynökökön kívül kik szerepelnek még a listán?
– Az egyes kategóriák megjelölése időszakonként változott. Az említett két
főcsoportra való felosztás (megfigyeltek és együttműködők – ügynökök) azonban
minden korszakra érvényes. A törvényalkotók az intézet létrehozásakor figyelembe
vették az alkotmánybíróság 1992. évi 14-es határozatát, amely kimondja, hogy a
bizalmiként (dôverník) és a titkos együttműködés jelöltjeként (KTS – kandidát
tajnej spolupráce) bejegyzett személyek nem működtek együtt az
állambiztonsággal. Ezért az 553/2002 sz. törvény az állambiztonsággal tudatosan
együttműködőnek az R (rezident), az A (agent), az I (informátor) és a KB
(konspirációs lakás tulajdonosa) rövidítéssel megjelölt személyeket tartja.
Eddig hány betekintési kérvény érkezett az intézetbe, és hányan voltak
azok, akik már meg is nézték az iratokat?
– 2003-ban 4600, 2004-ben 2000, idén pedig eddig mintegy 700 kérelem
érkezett. Ma már olyan elektronikus adatbázissal rendelkezünk, amely tartalmazza
az összes megfigyelt és az összes együttműködő személy adatait. Ezek áttekintése
ad lehetőséget arra, hogy a kérelmezőt tájékoztatni tudjuk: nyilvántartotta-e őt
az ŠtB vagy nem. A nyilvántartottak kilétét 2004 elejéig sikerült tisztáznunk. A
következő lépésben azt állapítottuk meg, kinek az aktája maradt fenn, illetve
kié tűnt el. Összesített adatunk erről még nincs. Az érdeklődőknek eddig közel
egyharmada tekintette meg az iratokat, tavaly például összesen mintegy húszezer
oldalt.
Mit tud az intézet az ellenpólusról, a feketelistákról? Azokat is az ŠtB
állította össze?
– Ilyen listák eddig nem kerültek elő az ŠtB anyagából. Legalábbis eddig nem
találkoztunk velük. Ezek feltehetőleg a kommunista párt és a helyi közigazgatási
hatóságok szüleményei voltak. Feltételezem, hogy idővel ezek elemzésére is sort
kerítünk.
Mi lesz a szlovák állampolgárokról a szovjet KGB-nél és más külföldi meg
hazai intézményekben vezetett akták sorsa? Ezekről hogyan szerezhetünk tudomást?
– Munkánk első szakaszában arra törekszünk, hogy a Szlovákia területén
fellelhető aktákat gyűjtsük be. A második szakaszban kerülhet sor a
Csehországban meglévő aktákra és egyéb állambiztonsági dokumentumokra, a
harmadikban pedig a volt szocialista országokban találhatókra (NDK,
Lengyelország, Magyarország, a Szovjetunió utódállamai). Németországban,
Lengyelországban és Magyarországon létezik a mi intézetünkhöz hasonló intézmény,
így az együttműködésnek megvannak az alapjai. Ugyanez viszont Oroszországgal
kapcsolatosan nem mondható el. A KGB-nél is történtek kísérletek a múlt század
kilencvenes éveinek elején, volt is némi elmozdulás kedvező irányban, de később,
ha jól tudom, holtpontra jutottak a tárgyalások. A magyarországi
partnerintézetekkel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával meg a
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal
(Terror Háza Múzeum) jók a kapcsolataink. A jövőben mindkét intézménnyel
kétoldalú együttműködési szerződést szeretnénk kötni.
Az intézet létrehozásához megvolt a politikai akarat. Úgy érzi, megvan a
működéséhez és eredményeinek hasznosításához is?
– Az intézet létrehozását kimondó törvényt 2002-ben a kormánypártok
pragmatikus politizálásának köszönhetően fogadta el a szlovák törvényhozás. Az
akkori euforikus hangulatot – én úgy látom – sikerül átvinni az intézet
hétköznapjaiba. Meg vagyok győződve arról, hogy ha az intézet két-három éven
belül teljesíteni tudja azokat a prioritásokat, melyeknek esetleg politikai
lecsapódásai vannak vagy lehetnek, a jövőben nem merül fel a politikai akarat
kérdése. A Nemzet Emlékezete Intézet tudományos kutatóműhellyé növi ki magát, és
a két totalitárius rendszer represszív intézményrendszerét és annak
intézkedéseit fogja vizsgálni, dokumentálni.
Belekezdtek egy munkába, amelynek nagyjából a felénél tarthatnak. Jó
lenne, ha be is fejeznék. Különben a levéltárnak vannak kutatási feladatai is?
– Természetesen vannak, de más elfoglaltságunk miatt egyelőre nagyon kevés
idő jut rájuk. Úgy látom, legnagyobb feladatunk még ebben az évben is a
levéltári fondok átvétele, rendezése, majd feldolgozása.
Ön mint kutató mivel szeretne foglalkozni?
– Régebbi tervem az állambiztonság és a szlovákiai magyarság kapcsolatának
alaposabb megismerése, dokumentálása. Mikor mi volt az oka például annak, hogy a
magyar kisebbséget jobban figyelték, illetve köréből nagyobb számban szerveztek
be ügynököket. A második világháborútól a kuláküldözésekig, majd 1956-ot és
1968-at követően, amikor a hivatalos szervek magyar nacionalista áramlatokra
kezdtek gyanakodni.
Vannak kitűzött határidői is?
– Egy terjedelmesebb tanulmányt a megjelölt témáról jövő év márciusáig kéne
elkészítenem a többi kisebb kutatás mellett.
A törvény által behatárolt időszak 1939 és 1989 között van. Ha valaki a
szlovákiai magyarok sorsának alakulásával kapcsolatos iratokat akarja kutatni,
ezeket rendszerezetten is megkaphatja?
– Nyilvános levéltár vagyunk, így sajátos küldetésünk mellett a levéltári
törvény előírásainak is eleget kell tennünk. A kutatási lehetőségeket a kutatási
szabályzatban rögzítettük. A tudományos kutatás és annak támogatása ugyanúgy a
feladatunk, mint más levéltáraknak.
Intézetükben tehát semmi sem korlátozza a kutatást?
– Két levéltári egységen kívül minden szabadon kutatható. A kémelhárítás (I.
Főosztály) aktái és az operatív akták közül a megfigyelt személyek iratai az
intézet igazgatótanácsa elnökének engedélyezésével kutathatók.
Úgy hírlik, egy forráskiadványt szándékoznak megjelentetni a
szlovák–magyar lakosságcseréről összegyűjtött dokumentumokból, és megtalálhatók
lesznek benne a cseh, magyar, moszkvai és nyugat-európai levéltárak válogatott
iratai is. Mikorra várhatjuk a megjelenését?
– Az előmunkálatok már elkezdődtek. A hazai és magyarországi levéltárakban
folyik a felmérés a potenciális lehetőségekről. Részeredményekkel már
rendelkezünk. Természetesen a szlovákiai levéltárakra szeretnénk fektetni súlyt,
ahol még nagyon sok a feltáratlan anyag. Szeretnénk, ha a többségi nemzet többet
tudna a második világháborút követő jogtalanságokról. Elképzelésem szerint a
programba bevonnánk a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetét is. A
gondot egyelőre az idő és az anyagiak hiánya okozza. A kutatás első
részeredményeit a jövő évben szeretnénk publikálni.
Magyarán: szponzorok kerestetnek. Különben az intézetben nincsenek
ellenzői a tervnek?
– Ígéretet kaptam arra, hogy a prioritások egyikeként fogja kezelni az
intézet az országban élő nemzeti kisebbségek ellen elkövetett jogtalanságok
dokumentálását. Sőt az igazgatótanács jóvá is hagyta a forráskiadványra
benyújtott projektemet.
Rudolf Lesňák újságíró összefoglalója szerint a kommunista érában
állítólag 705 ember vesztette életét és 71 168 volt az elítéltek száma politikai
okok miatt. Az intézet igazolni tudja ezeket az adatokat?
– Jelenleg nem, de ugyancsak célunk, hogy bővítsük a zsarnokság éveiben
bíróság által elítélt személyek és a rendszer más üldözöttjeinek, például a
tiltott határátlépés közben agyonlőtt emberek már meglévő adatbázisát.
Feladataik teljesítéséhez 2005-re megvan a szükséges anyagi fedezet? Mire
nem futja?
– Az intézet idei költségvetését a parlament jelentősen megrövidítette,
ezért néhány tervezett beruházást nem tudunk megvalósítani. Nem jut elég pénz az
öregedő dokumentumok megmentésére sem. Márpedig ha ezt elmulasztjuk, akkor a nem
megfelelően kezelt és tárolt dokumentumok 15-20 év múlva használhatatlanokká
válhatnak.
Igazgató úr, ön honnan jött az intézetbe, és hogy érzi magát benne?
– A vágsellyei járási levéltárban dolgoztam 15 évig. Jelenlegi beosztásomat
szakmai kihívásnak tartom. Nagyon örülök, hogy egy „zöldmezős” helyzetből nem
egészen két év alatt, persze kollégáim közreműködésével, sikerült kialakítanom
egy teljes szervezettségű, korszerű levéltárat. Beosztásomból adódóan sajnos
kevés időm jut a nyugodt szakmai munkára, kutatásra. Bízom benne, a szervezési
feladatok idővel háttérbe szorulnak, és nagyobb tere lesz a tudományos
tevékenységnek.
Köszönöm a válaszait.
* * *
A gyalázat gyalázat marad akkor is, ha megpróbáljuk magyarázatokkal menteni. A
kommunista rezsim betegesen félt a kritikától és az elégedetlenkedőktől. A
nyílt, tárgyilagos bírálat valójában bűncselekménynek számított, és a rendszer
lépten-nyomon bizonyította, kész leszámolni vakmerőn őszinte kritikusaival. Ami
beosztásukból eredő kötelessége volt az ilyen-olyan párt- és állami
funkcionáriusoknak meg az ŠtB-nek, azt általában kényszerrel, megfélemlítéssel
és zsarolással tették lealjasító feladatává a besúgásra beszervezett többieknek.
A kényszer sokszor nem hozott „hasznosítható” eredményt a hatalom számára, de
amikor hozott, akkor bűnhődtek az ártatlanok. Mert akadtak a helyzetükkel
visszaélő, hazugságokkal mocskolódó, ismerőseiknek, kollégáiknak szándékosan
ártó ügynökök és egyéb együttműködők is. Nekik és a sárdobáló rendszer
fenntartóinak, irányítóinak, művelőinek és kiszolgálóinak, a politikai ügyekben
lelkesen ügyködő, ítélkező tiszteknek, ügyésznek és bíráknak aligha jár ki a
bűneiket könnyítő felejtés vagy megbocsátás. Igaz, s ez is mennyire jellemző,
nálunk nincs átvilágítást elrendelő és azt a közéleti tisztségekhez feltételül
szabó jogszabály. Ehelyett van előmenetelt, tisztségben maradást és kiemelt
nyugdíjat garantáló pártosság meg sógorság-komaság. Az új rendszer mulasztása
nagy, még békés úton sem tudott leszámolni az előző rezsim gaztetteivel,
főkolomposaival, és nem tudta kiengesztelni a bűnhődő ártatlanokat. Bízzunk
benne, a demokrácia előbb-utóbb kinövi gyerekcipőit, és a politikában is
hódítani fog a tisztesség meg az elvszerűség.
És mondani sem kell, érvényes ez nagyobb távlatban is, a hazátlanná,
otthontalanná, földönfutókká tett szlovenszkói magyarok megkövetésében és
kártalanításában.
SZABÓ GÉZA
----
Az előző számunkban megjelent 1. rész alább olvasható (hogy ne kelljen külön keresni)
A 2002-ben jóváhagyott törvény alapján létrejött Nemzet Emlékezete Intézet (Ústav pamäti národa – ÚPN) elnöke, Ján Langoš nyilatkozta a napokban: több mint 60 munkatársunk van, többségük történész, levéltáros, informatikai dolgozó, akik már megfogalmazták az intézmény főbb céljait. Milyen célokról van szó?
– Az intézmény küldetését valójában az 553/2002 tt. sz. törvény szabja meg, amelynek 1. §-a kimondja, hogy köteles az 1939 és 1989 között keletkezett állambiztonsági iratokat begyűjteni, rendszerezni és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Ebből következik, hogy a törvényben meghatározott időszakra vonatkoznak az intézet tudományos kutatási feladatai is.
Ján Langoš úgy fogalmazott: legfontosabb feladatunk összegyűjteni a kommunista állam tevékenységéről szóló, eddig titkosan kezelt aktákat, hogy a kutatók, történészek ezek segítségével pontosabb képet alkothassanak az 1989-ig tartó időszakról, a zsarnokság éveiről. Hol vannak még ilyen akták, s meddig tarthat az összegyűjtésük?
– Létrejöttekor az intézet kétoldalú szerződést kötött a Szlovákiai Információs Szolgálattal (SIS) a volt titkosszolgálati akták átadásáról. Ez már csaknem teljes egészében megtörtént. Intézetünk azonban az aktákon kívül az állambiztonsági testület (ŠtB) és jogelődei területi szerveinek iratanyagát is átveszi. Sőt az intézet levéltára a jövő év végéig gazdája lesz azoknak a levéltári fondoknak is, amelyek az egyéb biztonsági szervek és hivatalok tevékenysége során keletkeztek, s most a belügyminisztérium levéltáraiban vannak.
Szintén az intézet hatáskörébe kerülnek a volt központi szervek (minisztériumok, tömeg- és pártszervek stb.) iratai?
– Nem. Az említett központi szervek iratai a Szlovák Nemzeti Levéltár gyűjteményét gazdagítják. A törvény szerint intézetünk még a védelmi és az igazságügyi minisztériumtól vett, illetve folyamatosan vesz át a törvényben meghatározott ötven évre vonatkozó levéltári dokumentumokat, például a katonai elhárítással kapcsolatos aktákat, nyilvántartásokat.
A törvény szerint az ŠtB-s akták mindegyike hozzáférhetővé vált az érdeklődők számára, vagy még ma is vannak titkos archívumok, amelyek csak bírósági engedéllyel kutathatók?
– A törvény alapján ma mindazok a hazai vagy külföldi polgárok, akik betöltötték 18. életévüket, betekintést nyerhetnek az intézet levéltárában elhelyezett aktákba. A kérvényezők nemcsak a rájuk vonatkozó aktákat kaphatják kézhez, hanem azokét is, akik tudatosan együttműködtek az ŠtB-vel, sőt az operatív tiszt személyi iratait is. Ez nem érvényes azok aktáira, akiket megfigyelt vagy üldözött az állambiztonság.
Az aktákba való betekintés tehát nincs bírósági engedélyhez kötve. Azok az akták és levéltári dokumentumok, amelyek a levéltár kezelésébe tartoznak, nyilvánosak, nem tartalmaznak titkos információkat. Az intézet létrehozásakor elfogadott alapelv szerint az ŠtB által létrehozott szigorúan titkos, titkos és bizalmas iratok megjelölése a mai demokratikus rendszerben automatikusan érvényét vesztette. Egyedül azok az akták nem nyilvánosak, amelyek nyilvánosságra hozatala a szlovák parlament illetékes bizottságának döntése szerint biztonságpolitikai érdekeket sérthet. Összehasonlítva a környező országok hasonló törvényes rendelkezéseivel a mi törvényünk jóval tágabb lehetőségeket kínál a kérvényezőknek a múlt feltárásában.
Milyen kérést utasít el az intézet?
– Amióta intézetünk létezik, tudtommal olyan kérést még nem utasított el, amelyet a törvény alapján intéztek hozzánk. A törvényszerű, vagyis a jogos kéréseket nem utasíthatjuk el, de ahhoz ragaszkodunk, hogy a kérvények hiányosságait utólag pótolják.
Hol és hogyan történik az akták megtekintése?
– A kérvényt beérkezése után első lépésként úgyszólván feldolgozzuk a rendelkezésünkre álló adatbázisok alapján. Amennyiben az ŠtB által létrehozott akta fennmaradt, egy digitális másolat készül róla. A kiértesített ügyfél az őt érintő aktát számítógépen tekintheti meg az intézetben, vagy egyenesen az aktáról készült papír másolatot kapja kézhez, oldalanként két koronáért. A másolat természetesen nem tartalmazza az aktában szereplő harmadik személyek személyi adatait.
Teljes már az intézet áttekintése az ügynökökről és a megfigyeltekről? Hányan voltak, és hány aktájuk maradt fenn?
– A rendelkezésünkre álló adatbázisokból, nyilvántartásokból tudjuk, hogy a nyilvántartott személyek száma több volt 82 ezernél. Ennyien szerepelnek az ŠtB által vezetett operatív nyilvántartásokban. Egyik részüket a megfigyelt személyek, az áldozatok, másik részüket az állambiztonsággal együttműködők alkotják. A kérdésben említett két csoport nagyságáról még nem rendelkezünk pontos információval. Az viszont tény, hogy az elmúlt év végéig több mint 60 ezer aktát vettünk át a SIS-től.
Mennyire megbízhatóak, hitelesek a megmaradt akták? A kardinális kérdés az, vezettek-e ügynökként olyan embert, aki az együttműködést nem vállalta?
– Az akták jellemző dokumentumai a kornak. Hitelességükhöz és megbízhatóságukhoz nem férhet kétség. Egy viszonylag bonyolult, többszintes ellenőrzés mellett keletkeztek. Az ügynökök kérdése viszonylag egyszerűen kezelhető. Azt a személyt, akit ma ügynöknek tartunk, az ŠtB vagy írásbeli, vagy szóbeli nyilatkozat alapján szervezte be. Tehát azok, akik ügynökként szerepelnek az intézet honlapján közzétett nyilvántartásokban, ilyen vagy olyan formában tudatosan együttműködtek az ŠtB-vel. Ugyanakkor magának az aktának a belső szerkezete, tartalma is több mindenről tanúskodik.
Például miről?
– Minden akta név- és tárgymutatóval kezdődik. Mindkettőt időrendben, folyamatosan vezették, feltüntetve, hogy a megnevezett személy vagy esemény, tárgy (például jelentés, jellemzés stb.) az akta hányadik oldalán található, és a megjelölt dokumentumban milyen személyekről történik említés. E két mutató alapján akkor is rekonstruálni lehet az aktát, ha közben tartalmát kiselejtezték. Még a Lorenc-féle selejtezési utasítás is ügyelt arra, hogy a két mutató teljes maradjon.
Történt bejegyzés a selejtezésről is?
– Az ŠtB a maga módján precíz munkát végzett. Noha a Lorenc-féle selejtezés önkényes, felülről elrendelt volt, annak következményeit is bejegyezték. A kiselejtezett dokumentumokról minden egyes esetben bejegyzés készült a tárgymutatóban. Ezek alapján teljes képet kaphatunk a selejtezés menetéről, illetve az anyagok megsemmisítéséről.
Kérdés, ez az aktákkal dolgozó ember precizitásának vagy az esetleges felelősségre vonás miatti aggodalomnak a jele?
Úgy gondolom, ez a szabályszerűség hatalmának következménye, elvégre 1989 decemberének első felében még nem lehetett tudni biztosan, hogy a bársonyos forradalom milyen irányt vesz.
Az intézet milyen szempontból tartozik felelősséggel az akták hitelességéért?
– Mivel az ŠtB jogutód nélkül szűnt meg, és intézetünk sem számít annak, felelősséget sem vállalhat az akták tartalmáért és hitelességéért, hasonlóképpen, mint az állami levéltárak Szlovákiában. Nem mi hoztuk létre ezt a nagy mennyiségű, ma már levéltári dokumentumként kezelt iratanyagot. A pártállam biztonsági gépezete teremtette azzal a céllal, hogy az állampolgárok alapvető emberi jogait kijátszva, minden eszközzel fenntartsa hatalmát. Mi a törvény értelmében ezeket a dokumentumokat átvettük, rendszerezzük és az érdeklődő laikusok vagy tudományos kutatók, tehát a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesszük.
Az akták tartalma tájékoztat arról is, kit hogyan szerveztek be, esetleg ki jelentkezett önként a besúgói feladatra?
– Az esetek többségében tájékoztat. Voltak, akik önként, elvi meggyőződésből működtek együtt az ŠtB-vel, és voltak olyanok is, akik kompromittálhatók voltak, így beszervezésük nem okozott nehezebb feladatot.
Akad említés az aktákban arról is, hogy valakit zsarolással vettek rá az együttműködésre, esetleg a bűncselekményt is feltüntetik, amellyel zsarolták?
– Előfordul ez is. Mai szemmel nézve sokan kicsinyes, pitiáner dolgok miatt, a felelősségre vonás elől menekülve kerültek teljesen az ŠtB befolyása alá.
Előfordulhatott, hogy valakit csak a nagyobb ügynöklétszám végett vettek nyilvántartásba?
– Ez teljesen kizárható, mert az állambiztonságnak az volt a célja, hogy hírforrásokat, adatközlőket szervezzen be, akiknek közreműködésével a társadalom minden szféráját ellenőrzése alatt tarthatja.
Vagy esetleg bosszúból, mert valaki pikkelt valakire? De honnan tudták, hogy rendszerváltás lesz?
– Az ilyen állítás komolytalan.
Az operatív nyilvántartás hiánytalan, mindenki szerepel benne? Az is, akinek az aktáját eltüntették?
– Egyedül a pozsonyi nyilvántartásból hiányoznak oldalak, de ezek is rekonstruálhatók a rendelkezésünkre álló nyilvántartási lapok és az elektronikus adatbázis alapján. Különben az aktákban átfedések is vannak, több helyen történik említés azokról az iratokról is, amelyek eredeti formájukban ma már hiányoznak. És segít a többszörös nyilvántartás is. Egy frissen kiállított aktáról az ŠtB két nyilvántartási lapot készített. Az egyik maradt a kerületen, a másik pedig Prágába került. A nyilvántartási lap alapvető információkat tartalmaz. Szerepel rajta az illető neve, fedőneve, születésének dátuma és a kategória, amelybe besorolták. Ezekből a lapokból készült az a nyilvántartás, amellyel most rendelkezünk, és amely szükség esetén alkalmas az előidézett hiányok pótlására.
Ha csak a nyilvántartás maradt meg, mi alapján lehet következtetni a beszervezettek ügynöki tevékenységére?
– Az állambiztonság belső szabályzatai meghatározták az egyes kategóriákba sorolt személyek tevékenységét. Abban az esetben, ha az aktát megsemmisítették, tartalma részben rekonstruálható a fennmaradt értékelő jelentések alapján is.
Ezeket az értékelési információkat is összegezték már?
– Feldolgozásuk már megkezdődött, de ennek még nagyon az elején tartunk.
Tehát vannak még történések, tények, amelyekről nem tudnak, így azokról a kérelmezőket sem tudják tájékoztatni...
– Valóban megtörténik, hogy a kérelmező szerepel az ŠtB nyilvántartásában, de aktája nem maradt fenn. Ha a már említett értékelő jelentésekben találunk rá vonatkozó információt, erről értesítjük.
Ezt komolyan mondja?
– Igen. Ezekből az értékelő jelentésekből és az egyéb kiegészítő dokumentumokból rekonstruáljuk a megsemmisített aktákat, és ezekről is tájékoztatjuk az érdeklődőket.
Az intézetnek van tudomása arról, mi történt Mečiar belügyminisztersége idején a trencséni Tiso-villában?
– A részletekről nincs tudomásunk, hiszen az ominózus eset az akkori biztonsági szolgálat hatáskörébe tartozott. A nyilvántartásból eltűnt információkat azonban, beleértve Mečiar nevét is, ha ott volt, rekonstruálni fogjuk, mert nem szeretnénk, ha a lista hiányosan kerülne nyilvánosságra. (Mečiar neve szerepel a listán – a szerk. megj.)
Ha valaki szerepel a listán, az elegendő bizonyíték arra, hogy ügynök volt?
– Ahogy utaltam rá, az ügynök beszervezése nem volt egy egyszerű adminisztratív feladat. Csak a megszabott feltételek teljesítése, a hivatali eljárás után került sor az illető bejegyzésére a nyilvántartásba. Ezek alapján tehát a válaszom – igen.
Sikerült-e már megállapítaniuk, hogy 1989 novembere után az akták hány százalékát semmisítették meg?
– Még nem. Ám ha a volt nyugat-szlovákiai kerülettel elkészülünk, az iratok selejtezéséről szóló bejegyzések alapján összesítjük az adatokat. Azt is el kell azonban mondani, hogy az ŠtB-n belül szabályos selejtezési folyamat is zajlott, hiszen a testületnek volt saját iratrendezési szabályzata, terve. A bejegyzések alapján nemcsak azt tudjuk felmérni, hogy mit selejteztek ki, hanem azt is, mit nem. És ennek alapján azt is tudni fogjuk, hogy intézetünk mennyi aktát nem kapott meg.
Az egy-egy csoportról szóló operatív jelentés a csoport minden tagjának aktájában megtalálható? Ezek is segíthetnek a hiányzó akták rekonstrukciójában?
– A csoportokban szereplő személyek nem mindegyikének nevével hoztak létre önálló aktát, de a csoportokról szóló jelentések néha valóban segíthetnek a rekonstrukcióban.
Mennyire egyezik az önök listája a Rudé krávóban közzétett, illetve a Cibuľka-féle listával?
– Nem végeztünk összehasonlítást, s az nem is feladatunk. Mi a törvény szerint az ŠtB kerületi és központi szerveinek operatív nyilvántartásait vagyunk kötelesek nyilvánosságra hozni. A nyilvántartásokat kerületenként kronologikus-numerikus sorrendben vezették az ötvenes évek végétől 1989-ig.
Az akták közzétételéről tehát törvény rendelkezik...
– Az intézet megalakítását kimondó törvény 19. paragrafusa feladatul adja egyebek között az operatív nyilvántartások közzétételét is nyomtatott vagy elektronikus formában.
A volt államtitkár, Hurný esete azt mutatja, a listák közzététele segíthet a közélet megtisztításában. Bizonyára ez is a célok egyike...
– Meggyőződésem, hogy intézetünk elősegíti a közélet megtisztítását, de a közvélemény nyomása nélkül ez elképzelhetetlen, ugyanis a volt szövetségi gyűlés által 1991-ben elfogadott átvilágítási törvény Csehországgal ellentétben nálunk hatályát vesztette. Így az érintett személyekre jogilag nem jelent semmilyen következményt az a tény, hogy a közölt nyilvántartásban ügynökként szerepelnek. Ez Szlovákiában pillanatnyilag morális kérdés, és egy végleges leszámolás lehetősége a múlt kísértéseivel.
(Folytatás a következő számban)
Szabó Géza