Nem érdemes arra vállalkozni, hogy a szakmák és hivatások hierarchiájában kijelöljük a pedagógus szakma – hivatás – rangját, bizonyítsuk fontosságát, hiszen minden tisztességgel végzett foglalkozás gyakorlója méltó az elismerésre. Aki szülőként gyermeket nevel, tudja, sok-sok türelmet, odafigyelést, szeretetet és szakmai hozzáértést igényel ez a tevékenység. Ebben a folyamatban nem egy termék születik, de egy személyiség bontakozik ki a maga sajátos, egyedi, megismételhetetlen formájában.
Gyakorta hangzik el vélemény a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsülésének mértékéről és ezek viszonyáról, az oktatáspolitika azonban ma sem jutott el az óvónénik, tanítók, tanárok, nevelők egyedi hozzáállást igénylő munkájának méltányos módon történő értékelésére. A kinyilvánított tisztelet mellett bizonyára ezért is él tovább a diákoknak, szülőknek sőt a hivatalos szerveknek a pedagógusnapon évente viszszatérő gesztusa, jóindulata. A pályán levőket és maradókat természetesen foglalkoztatják ezek a kérdések, de többségüknek az erejét és idejét elsősorban a napi feladatokkal járó felelősségteljes munka köti le. Az elmúlt évek változásai a szlovákiai oktatásügyre jelentős hatással voltak. Az intézmények fenntartóváltása, az önkormányzati elemek térnyerése, a finanszírozási törvények életbe lépése, az önálló magyar egyetem létrejöttével a magyar nyelvű pedagógusképzés bővülése, az állami és a civil szervezetek által megvalósuló szakmai napok, találkozók, továbbképzések mögött ott van a szlovákiai magyar pedagógusközösség erőfeszítése, küzdelme is. Az iskolaügy dolgaiban érdekeltek lassan megtanulják, hogy a jó megoldások érdekében menynyire fontos helyi szinten is az együttműködésre épített közös cselekvés.
Egy emberöltővel ezelőtt Németh László úgy fogalmazott: a tanár célja, hogy tanítványait egy torony forgólépcsőin felvezesse, időnként megállítsa, hogy a tudomány egy-egy vidékének panorámáját, szépségét szédítő lehetőségeivel elébük varázsolja.
Vajon a ma pedagógusa az élet új kihívásai közepette követhet-e ilyen példákat, felemelő célokat?
Nem húzza-e le őt a mindennapok terhe, a feladatok tömkelege? Oda tud-e figyelni a diákok gondterhelt vagy kíváncsi tekintetére? Neki hasznosítható tudást kell közvetítenie korszerű módszerekkel, elvárásokat kell teljesítenie. Tudja, hogy az oktatás tartalmának érdekesnek, élvezetesnek kell lennie. Meg kell szólítania a ma diákját, kötődni kell életéhez, sorsához, mindennapjaihoz, de távlatokat is kell nyitni számára. Tisztában van vele, hogy a gyermek az iskolában nemcsak az életre készül, de él. Ehhez élményszerűségre és a szárnyalás érzetére van szüksége. Azzal is számolnia kell, hogy az anyák nagy része kifogyott a mesékből, a diákok durvasága, agresszivitása mögött szorongás van, melyet csak az elfogadás tud szelídíteni.
A mesterség megtanulható, de hivatást csak önfeláldozással lehet gyakorolni. Emberi mértékű világot kell építenünk, ahol az örömöt megsokszorozva nemcsak magunk hasznára, de mások javára is élünk. Ahol akarat van, ott út is van.
Pék László,
a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke