Hogyan értelmezi az évtized céljait és miért a nemzetközi együttműködés?
– A Szófiában jóváhagyott nyilatkozathoz, amelyet Szlovákia részéről Csáky Pál miniszterelnök-helyettes írt alá, négy témában nemzeti akcióterv kapcsolódik. A négy kiválasztott és elsőbbséget élvező terület az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a lakásépítés. A nemzetközi együttműködést pedig az indokolja, hogy a kezdeményező országok hasonló problémákkal küzdenek, és ezek megoldásában segítségére lehetnek egymásnak.
Hogyan jellemezné a négy kiválasztott területet szlovákiai viszonylatban?
– A nemzeti akcióterv, amelyet a minisztériumokkal és a roma szervezetekkel együtt dolgoztunk ki, lényegében azonos a kormány által jóváhagyott nemzeti stratégiával, amelynek utolsó, 2003-ból származó változata A roma közösségek integrációjával kapcsolatos kormánypolitika alaptézisei címet viseli. A különbség legfeljebb az, hogy az évtized terveit részletesebben, hosszabb időre szólóan dolgoztuk ki. Azok a víziók szerepelnek bennük, amelyeket el szeretnénk érni, és tartalmazzák az előrehaladás, illetve az elért eredmények mérését szolgáló jelzőrendszert is. A prioritások közül számosat a minisztériumok képviselnek és finanszíroznak.
Mit mutat a valóság: a szóban forgó területek nálunk elmaradottabbak, mint a többi aláíró országban?
– Azt hiszem, a helyzet a többi országban is hasonló, s ha valamiben nálunk rosszabb, az azért van, mert a romák aránya a lakosság számához képest nálunk a legnagyobb, s az ország bizonyos térségeiben minden problémájuk halmozottan jelentkezik. Különbségek esetleg abban lehetnek, hogy kormányszinten nem dolgozták ki a nemzeti stratégiát minden országban azonos igényességgel és részletességgel.
Szlovákiában melyek a társadalomból kirekesztett vagy a kirekesztés veszélyétől fenyegetett roma közösségek, s mekkora lehet a bennük élő romák létszáma?
– Természetesen nincs szó minden Szlovákiában élő romáról. Hivatalunk több más intézménnyel együttműködve nemrég felmérést készített a romák szlovákiai telepeiről. Igyekeztünk különböző adatokat tisztázni, többek közt a romák számáról, infrastruktúrájáról, műveltségéről, lakásviszonyairól, foglalkoztatásáról. Az összesített adatok hamarosan egy atlasz részét képezik, és megjelennek az én internetes honlapomon. Az a létszám, amelyről kérdezett, 140–150 ezer körül van. Ők laknak a roma telepeken, illetve az azonnali segítséget igénylő közösségekben. Mintegy negyvenre tehető azoknak a telepeknek a száma, ahol úgyszólván minden szempontból gyors segítségre van szükség.
A teljes roma közösség mekkora részéről van szó?
– Ha az általunk megállapított mintegy 320 ezres lélekszámot vesszük, akkor csaknem a feléről.
Ismert a cél, hogy minden roma gyermek járjon óvodába, végezze el az alapiskolát, és 50 százalékuk a középiskolát is. Mindannyian tudjuk, hogy a műveltség kulcsfontosságú feltétele a romák társadalmi beilleszkedésének. Elképzelhető, hogy az említett célt tíz évnél rövidebb idő alatt is el lehet érni?
– Pontos választ most nem tudok adni. Fontosnak tartom, hogy tudjuk, mit akarunk elérni. Lehetséges, hogy a határidő az első évek után módosítható lesz.
Mit kellene tenni azért, hogy rövidüljön?
– Sok mindent. Néhol nem megfelelő az épület, több lehetne a feladatait színvonalasan teljesíteni tudó pedagógus, és javítani kellene a szülők anyagi helyzetén is. Sokan már az alapiskolai költségeket sem győzik, nem még a közép- és felsőfokú képzéssel járó kiadásokat. Ennek ellenére állandóan hangsúlyoznunk kell a művelődés fontosságát.
Mennyit tudnak segíteni a pedagógusi asszisztensek?
– Harmadik éve dolgoznak és nagyon hasznosak. Jó, hogy küldetésüket az iskolatörvény is rögzíti, s a költségvetés is gondol rájuk, az idén, azt hiszem, 75 millióval.
Létszámuk megfelel a szükségleteknek?
– Nem felel meg, többen is lehetnének, s arra törekszünk, hogy legyenek is.
Pénz kell hozzá, meg elegendő számú felkészült fiatal. A képzettség tekintetében
a törvény kivételt is engedélyez, de éppen az évtized folyamán szeretnénk
elérni, hogy mindannyiuknak legyen közép- vagy főiskolai végzettsége.
Az asszisztensek munkája nagyon fontos az iskola és a szülők kapcsolatában...
– Így igaz, kapcsolatban állnak a szülőkkel, és vannak feladataik a délutáni iskolai foglalkozások keretében. A legnagyobb feladat azonban a tanítókra hárul. Nagy szükség van a jó pedagógusokra, akik egyénileg is foglalkoznak a gyerekekkel. Nem mondom, hogy nincsenek ilyenek, de többen lehetnének.
Hogyan lehet javítani a romák foglalkoztatását, amikor sokan nem is akarnak dolgozni? Legalábbis ezt állítják a közhasznú munkák egyes szervezői. Igaz, mások szerint éppen ellenkezőleg, nem a roma kéz, a munka kevés. Ön szerint valójában mi a helyzet?
– Szerintem biztosan nem igaz, hogy nem akarnak dolgozni. Vagy mondhatom úgy is, és ez nemcsak a romákra érvényes, mindenki azt akarja, hogy legyen pénze. És mivel a jövedelem a munkához kötődik, bizonyára dolgozni is akarnak. Csakhogy sok helyen ez lehetetlen, mert nincs munkaalkalom. Az utazáshoz pedig nincs pénz. Arról már nem is beszélve, hogy ha akadna valami, éppen a romák azok, akiket tárt karokkal várnak?! A megoldás csak az lehet, hogy több munkaalkalmat kell teremteni ott, ahol a romák élnek.
Minden telepen talán nem, de legalább a környéken...
– Nem is abszolút értelemben gondoltam. Vannak már sikeres térségek. A kormány 2002-ben hagyta jóvá a roma telepek átfogó fejlesztésének tervét, vagyis beleértve az infrastruktúrát, a lakásviszonyokat, a művelődést, a foglalkoztatást, a gyerekek és a nők életkörülményeinek a javítását. Ha összehangolunk és kellőképpen összpontosítunk minden programot, eszközt és erőforrást, akkor az eredmény nem maradhat el. Néhány községben már a kisebb-nagyobb vállalkozások keretében is biztosítanak munkahelyeket a romák számára. A tapasztalat az, ha a község elöljárósága és a roma közösség között jó a kapcsolat, sok mindenre képesek megoldást találni.
Az ország uniós tagsága milyen változást jelent a romák életében?
– A romáknak sosem okozott gondot a lakhelyváltoztatás, de most a versenyképességről is szó van. Alacsony képzettséggel, nyelvismeret hiányában nehéz idegen országban munkát találni, de mégis próbálkoznak, hiszen nálunk gyakorlatilag semmilyen munkát nem kapnak.
Feltételezhető, hogy az évtized programjának megvalósításába a szlovákiai roma szervezetek is bekapcsolódnak. Mire kellene törekedniük leginkább?
– Bekapcsolódtak már az előkészületekbe is, s bár a meghirdetett programok
elsősorban a kormányok elkötelezettséget feltételezik, tennivalójuk nekik is
lesz bőven.
Rájuk elsősorban a lebontott feladatok helyi és regionális teljesítésének
elősegítése vár. Hivatalom mellett már az előkészületek idején létrejött a
fiatal romák platformja, s remélem, az évtized folyamán is tevékenykedni fog,
akár mint tanácsadó testület is.
A kormány százmilliókkal támogatja a romák művelődését, foglalkoztatását és egészségügyi nevelését. Mit tehetne még az évtized sikeréért?
– Az évtized és egyben a nemzeti akcióterv feladatainak kötelezőeknek kellene lenniük, hiszen mi is aláírtuk a szófiai nyilatkozatot. A feladatok teljesítésére a költségvetés összeállításakor is gondolni kell, és a legjobb talán az lesz, ha gondosan figyelemmel követjük majd mind a nemzeti stratégia, mind az évtizedes akcióterv céljainak megvalósítását.
Elmondhatjuk, hogy vannak már szakembereink és ismerjük a szükséges know-how-t az időszerű problémák megoldásához?
– Azt hiszem, igen. Ma már helyi és regionális viszonylatban is vannak felkészült szakembereink, akik ráadásul kiismerik magukat a közigazgatás útvesztőiben, ami szintén nagyon fontos. És örülök annak is, hogy munkánkba egyre több nem roma személy kapcsolódik be.
Nem titok, hogy vannak olyan roma csoportok is, amelyek nem szándékoznak integrálódni, sőt szidalmazzák azokat is, akik erre kaphatóknak bizonyultak. Az ő esetükben mi lenne a helyes megoldás?
– Maga az integráció is meglehetősen vitatható, hiszen valószínűleg mást ért alatta a többségi nemzet és mást az, akit integrálni akarnak. Szerintem integráció mindkét oldalon folyik, és a mértéke azoktól a feltételektől függ, amelyek között az adott jelöltnek kell integrálódnia. A roma telep írástudatlan lakója nehezen fog integrálódni, ha nem teremtjük meg számára a tőle elvárt integrálódás feltételeit. (Nem is tudom, helyes-e itt az „elvárt” kifejezés. Néha úgy érzem, még én sem integrálódtam.) Tőlünk függ, elfogadjuk-e, hogy vannak emberek, akik nem akarnak integrálódni a társadalom által megszabott normák szerint. Elvégre ha valaki nomád életmódot akar folytatni, lovon közlekedni vagy valami mást, joga van hozzá, esetleg kirekeszti magát a társadalomból, de ez még nem ok arra, hogy megtagadjuk tőle a művelődés lehetőségét, vagy ne kapjon munkát, ha dolgozni akar.
Köszönöm a válaszait.
SZABÓ GÉZA