A magyarországi Népszabadság napilap szerint Bugár Béla elment addig, ameddig őelőtte még egyetlen határon túli magyar kisebbségi vezető sem, mikor felvetette a „kapcsolatok teljes megszakításának a lehetőségét” a Gyurcsány-kormánnyal.
„Eddig sem volt titok, hogy a szlovákiai magyar politikus már jó ideje pikkel az anyaországra, vagy legalábbis az ottani szavazók egy részére; és minden alkalmat meg is ragad, hogy e sértődöttségét kinyilvánítsa. Bugár megsértődése pontosan datálható: ez az állapota 2002 tavasza óta tart, amikor is a magyar választópolgár kiszavazta a hatalomból Orbán Viktort, akinek kampányában Bugár (és jobbkeze: Duray Miklós) részt vállalt. (…)
Mi tagadás, a referendumot megelőző hetek történésein itt, a határ másik oldalán is nehéz túllépni. Hiszen az említett időszak eseménysora nyilvánvalóan nem válik az anyaország dicsőségére – mint ahogy az olyan kisebbségi vezetőkére sem, mint például Bugár Béla. Merthogy végül is azért közös erővel sikerült létrehozni a mai helyzetet, amit nyugodtan lehet a magyar–magyar kapcsolatok válságaként jellemezni. Ezt a mélypontot aligha lehet Gyurcsány nyakába varrni, hiszen a nemzetet megosztó népszavazási ötlettel nem ő állt elő, nem ő buzdította a határon túli magyar politikusokat, hogy közvetlen módon vegyenek részt egy gyűlölködő hangvételű adok-kapokban. Bugár boldogan vállalta e szerepet; mostani sértődött vagdalkozása már csak ezért is visszatetsző és komolytalan.
Főként pedig méltánytalan és végiggondolatlan. Hiszen nyilván neki is tudnia kell, hogy az anyaország és a kisebbségek viszonyát egyik fél sem tudja felmondani. (...) Groteszk mutatvány volt Bugárék részéről, hogy a radikális kisebbségi vezetők nézeteit tükröző szabadkai nyilatkozat elfogadása után Gyurcsányt a dokumentum támogatására szólították fel - majd pedig, amikor a kormányfő a kisebbségi autonómiatörekvések segítését helyezte kilátásba, a szlovákiai magyar vezetők Pozsony ellenséges reagálásától elbátortalanodva a magyar miniszterelnöktől határolódtak el. Vagyis: ha sapka van a fején Gyurcsánynak, az a baj, ha nincs, akkor meg az.” – írta többek között Bölcs hallgatás című írásában Kis Tibor a Népszabadság március 2-i számában.
Az, hogy Duray Miklós „fekete posztó” a jelenlegi magyar kormánykoalíció híveinek a szemében, már régen közhelynek számít. Ellendrukkerei a múltban nagy előszeretettel emlegették őt úgy, mint Bugár Béla ellenpólusát, vagy mint egy „fehér hollót” a Magyar Koalíció Pártjának vezetőségében. És lám, mit hoznak az új idők szelei? Ma már Bugár Bélát, mint Duray jobb kezét emlegetik! És nem csak a Népszabadságban!
Tény, Bugár már többször kritikusan fogalmazott Duray Miklós megnyilatkozásaival kapcsolatban. És most azok, akik ehhez szoktak (illetve ezt várják tőle), meglepődéssel – olykor felháborodva – észlelik, hogy Bugár hasonló szellemben nyilatkozik Durayval például a Szülőföld Alapról szóló törvényről.
Az MKP elnöke, amikor a közelmúltban Kasza Józseffel Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz készült, – többek között lapunknak is – úgy nyilatkozott, elégedett lesz, ha a magyar kormányfőtől ígéretet kap, hogy Magyarországon a határon túliakról ezentúl úgy döntenek, hogy előbb velük is egyeztetnek. Ez úgy látszott, rendben is van, ám a Szülőföld Alapról szóló törvény megszületésénél egyértelművé vált, hogy az igényelt partnerség a gyakorlatban nem létezik. Csak a szavakban.
Bugár Béla nem ma lépett a politikai paletta színpadára. Minden bizonnyal az MKP választóinak táborában nem véletlenül a legnépszerűbb szlovákiai magyar politikus. Ezt csak következetes politizálással érhette el, úgy, hogy véleményeit elsősorban a „mit tett?” és nem a „ki tette?” alapon fogalmazza meg. A változások nem itt történtek, hanem odaát, és így mások azoknak az itthoni lecsapódásai is. Csupán ennyi.
Oriskó Norbert