A háború utáni Csehszlovákiában az első regionális lap Léván jelent meg 1945. január 21-én. A szlovák nyelven azóta is megszakítások nélkül megjelenő Pohronie (a magyar Garamvölgyének sajnos ez a bravúr nem sikerült, két évvel ezelőtt megszűnt, de most is próbálkozások történnek újjáélesztésére) szerkesztősége érdekes módon ünnepelte a 60. évfordulót. A Szlovák Humanitárius Tanáccsal és a lévai Vöröskereszttel közösen három kategóriában a 2004-es év emberi jócselekedete címmel hirdetett versenyt. A várományosokat a lévai művészeti alapiskola diákjainak és tanárainak előadása jutalmazta. Emellett mindannyian a kereskényi szociális otthon lakói által készített kerámiatárgyakat kapták ajándékba.
A lévai Barsi Múzeum hangversenytermében megtartott ünnepségen érdekes történetek, emberi sorsok kerültek felszínre. Az életmentés, illetve a szükséghelyzetben lévő emberek megsegítése kategóriában elsőként a Tolmácsi Városi Hivatal néhány munkatársával ismerkedhettünk meg. Ezek az emberek saját pénzükkel segítettek hosszabb időn át egy rendkívül hátrányos helyzetű háromgyermekes édesanyán. Egy bakabányai kisdiák vészhelyzetben levő iskolatársának az életét mentette meg azzal, hogy szakszerű ellátásban részesítette. tefan Miák lévai polgármestert azért jelölték a díjra, mert fizetéséből tizenötezer koronát adományozott a hajléktalanok ételosztó helyének a kiépítésére. A Vöröskereszt lévai ifjúsági szervezete már három éve szervez gyűjtést az éhezés elleni harc napja alkalmából a nicaraguai éhező gyermekek, a lévai szegény családok megsegítésére és az azóta már üzembe helyezett szociális taxira. Ez utóbbi lényege, hogy kedvezményes áron mozgássérülteket, szociális otthonok lakóit, idős embereket szállítanak kórházba, rendelőintézetbe, s a megérkezéskor a vezető be is segíti a beteget a rendelőbe.
Az első kategória győztese a močenoki csapat lévai labdarúgója, Marcel Pavlík lett, aki júliusban két fuldokló fiút mentett ki a Garamból. Elmesélte, hogy a nyári napon újságot olvasott a kálnai folyóparton, amikor segélykérésre lett figyelmes. Látta, hogy két 15-16 éves fiú kapálódzik a vízben. Mások rájuk se hederítettek, ő azonban a folyóba ugrott, s csak arra tudott gondolni, melyiküket húzza ki előbb. Szerencsésen mindkét fiún segíteni tudott.
Az állatmentés kategóriában történtekről biztosan sokat tudna mesélni Szőköl Angelika, az elhagyott kutyák érsekújvári menhelyének a vezetője. Elárulta, hogy jelenleg körülbelül ötven négylábút gondoznak. Sok közülük családokhoz kerül, sajnos azonban mindig van utánpótlás. A kategória győztese Virág Géza lett, az újbarsi méntelep egykori lógondozója, aki lehetővé tette, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a telepen hagyott éhező lovakról. Miután a telepet privatizáló cég a háromszáz ló java részét és az istállók felszerelését eladta, a megmaradt tizennégy állatot élelem és víz nélkül a sorsukra hagyta. Mivel az istállókban a vizet is elzárták, a fiatalember vödrökben a Garamról hordta nekik az innivalót, és hullott almával etette őket. A szerkesztőség díját a Spanyolországban munkát talált Virág Géza helyett a falu polgármester asszonya vette át, aki örvendetes hírről számolt be.
A lovak sorsa azóta rendeződött, sőt hamarosan kiscsikóval gyarapodik az öt tenyészállatból álló állomány.
A harmadik kategória a környezetvédelem terén tett jótetteké volt, melyben három tolmácsi alapiskolás jeleskedett. A fiúk egy erdő mellett lángra kapott szalmakazlat vettek észre idejében, s miután riasztották a tűzoltókat, kabátjaikkal kezdték meg a lángok oltását. Tettüknek köszönhetően jelentős értékeket sikerült megmenteni.
Az ünnepség végeztével Ožga Prekopová, a Pohronie főszerkesztője meghirdette a versenyt a következő évre is.
VALKÓ ILDIKÓ