Kassa bővelkedik magyar kulturális eseményekben. Múlt év december 2-án, a
Bocskai-felkelés kitörésének 400. évfordulója alkalmából Kassa Óvárosi
Polgármesteri Hivatala, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Kelet-szlovákiai
Múzeum emlékülést rendezett az Óváros Polgármesteri Hivatalának dísztermében,
majd sor került Bocskai emléktáblájának felavatására.
Sajnálatos módon Nagy László egyetemi tanár nem tudott megjelenni az emlékülésen, pedig ő már három évtizede kutatja ezt a kort és számtalan tanulmányt, kötetet tett közzé ebben a témában. De legalább előadását eljuttatta Kassára és így az érdeklődők szlovákul és magyarul hozzájuthattak. Jozef Duchoň kassai műépítész Kassa társadalmáról és a városról beszélt a Bocskai-felkelés küszöbén, Nyakas Miklós, a debreceni Hajdúsági Múzeum igazgatója Bocskai és a hajdúk viszonyát ismertette, Kónya Péter, eperjesi egyetemi tanár a Bocskai-felkelés és az evangélikus egyház viszonyát taglalta. Kellemes meglepetés tanúi lehettünk, amikor láttuk, a díszterem teljesen megtelt, s az előadókat legalább 150 résztvevő hallgatta.
Gyula Ferencné, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke ismertette a Bocskai
emlékbizottság 2004-06-os tevékenységét és terveit. Az ünnepségsorozat
Kolozsvárott kezdődött a fejedelem szülőházának megkoszorúzásával és az évet
éppen ezzel a kassai konferenciával zárják.
Jozef Duchoň, miután ismertette a város politikai helyzetét, amikor is Eger
eleste után a török fenyegetés testközelbe került, utalt a vallási
megosztottságra és rátért a határvárossá lett Kassa ismertetésére. 1603-04-ben
összeírást végeztek, melyből számos adatra lehet következtetni. A város kettős
erődítményrendszerrel volt körülvéve, mely aránylag korszerűnek számított. Ám
korábban az erődrendszer felújításával senki sem törődött, mivel néhány
évtizednyi béke uralkodott a város környékén. A polgárok számos ajtót vágtak a
falakon, hogy közlekedésüket leegyszerűsítsék. Tűzvész is pusztított a városban
1603-ban. A Bocskai-kort megelőző korszakban a városközpont 509 épülettel
rendelkezett – már ami összeszámolható volt. A lakosok száma csak durván
szabható meg: 5-10 ezer között mozoghatott. A városközpontban 3-4000 ember
élhetett. Nagyjából 480 polgárcsalád lakott Kassán. Ehhez még hozzá kell
számítani a nagyszámú katonaságot. A városban a középületek közül két városháza
állt (a régi és új), a Lőcsei-ház, egy fürdő, két szélmalom, egy ágyúöntő
műhely, a Szepesi Kamara épülete, a királyi ház – a főkapitányok, majd Bocskai
István udvartartása… A főbíró Bocatius János mester volt (1603-04). A városban
tartózkodó papok zöme protestáns volt – amiről éppen Pázmány Péter levelezéséből
szerezhetünk tudomást, aki 1602-ben fordult meg a városban.
1604. január 7-én Belgiojoso főkapitány erőszakkal elvette a protestánsoktól a Szent Erzsébet-székesegyházat, amivel megindult az ellenreformáció. Az említett összeírás latinul veszi számba a „natio Hungaricá”-hoz tartozó családfőket, a németeket németül írja. Duchoň szerint az előbbiek között magyarok és szlovákok is voltak. Ezt azzal indokolta, hogy a Kovács és Balog nevűek lehettek szlovákok is. Ezzel azonban az a gond, hogy a korabeli leírások a két említett nemzetiségen kívül szlávokat nem említ a polgárok között. Erről győz meg minket Nagy László előadásának részlete: „Kassa városáról… igen szemléletes képet rajzol többek között Pierre Lescalopier világlátott, művelt francia lovag, aki 1574-ben tartózkodott itt. Ő »Magyarország egyik legszebb városának« nevezte a helységet, amit néhány század német gyalogos katona őrzött. Több szép temploma volt, amelyekben lutheránus istentiszteletet tartottak a német polgároknak és reformátust a magyaroknak. Utóbbiak anyanyelvükön imádkoztak.” Bocatius autentikus leírásában is csak magyar és német polgárokat említ. Nyakas Miklós előadásában elmondta, a névelemzések alapján egyértelmű, Bocskai katonái magyarok voltak és azt is tudjuk, hogy a református vallás hívei. A hajdú név is – a legnagyobb valószínűség szerint – a magyar hajtóból származik. Kirst József, a városi levéltár igazgatója hozzászólásában közölte, az erre a korra vonatkozó gazdag anyag nagyobb része még feldolgozatlan.
Nagy László a következőképpen értékelte a fejedelmet: „Nem esünk túlzásba annak kimondásával, hogy Bocskai előtérbe kerülő pozitív egyéni kvalitásai nem várt súllyal estek latba az elé tornyosuló katonai és politikai nehézségek legyőzésénél. A 17. században soha nem látott nagyságú és ütőerejű magyar hadseregét szinte a semmiből teremtette meg és tartotta fenn másfél éven át, s vezette azt döntő sikerre. S bár harca magán viselte a polgárháborús jegyeket a Dunai Monarchián belül, ugyanakkor Erdélyben fölszámolta az immáron évek óta dúló belső harcokat. Emellett mind a királyi Magyarországon, mind a fejedelemségben Bocskai hajdú- és székely politikája megteremtett egy olyan békés társadalmi bázist, amelyre utódai bízvást építhettek. A fejedelem valami hihetetlen jó érzékkel tudta kiválogatni maga mellé munkatársakként azokat a katonai és polgári tisztségviselőket parancsnokokként és fejedelmi tanácsadókként, akik képesek és készek voltak a reájuk bízott feladatokat többnyire kifogástalanul ellátni. (…) Akit ugyanis az erdélyi kortársak eszközökben nem válogató, vérszomjas, ravasz, mérhetetlenül hatalomvágyó emberként és minden zavar, baj kútfejeként bélyegeztek meg és tartottak számon, a megszerzett főhatalom birtokában nyíltszívű, kegyes, nagylelkű emberré alakult át.
Ez az átalakulás vajon csupán politikai szerepjátszás lett volna? Vagy azzal
a politikusoknál ugyancsak ritka jelenséggel állunk szemben, hogy a fő- vagy
szinte korlátlan hatalom elnyerése csupán a szép és nemes emberi tulajdonságokat
hozta volna előtérbe a jellemből?
Nehéz lenne erre megnyugtató választ kapni.”
Győrfi Lajos szobrászművész alkotását Czibula János konzul, Gyula Ferencné és Süli János leplezte le a kassai premontrei rendház Fő utcai épületén – nem messze attól a helytől, ahol egykoron a királyi ház állt. Prókai Gábor, a budapesti Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője méltatta Győrfi Lajos alkotását. Elmondta, a művész Szlovákiában nem ismeretlen, hiszen Révkomáromban áll egy alkotása és a rimaszombati Tompa-szobor restaurátora is ő volt. Győrfi a plaketten Bocskait hajdúi körében ábrázolja a győztes álmosdi csata után, amikor megverte Barbiano Belgiojoso felső-magyarországi főkapitányt és elindult Kassa felé. A homorú felület alapjában véve szinte vonzza a néző szemét, hogy a jelenet főszereplőjére, Bocskai Istvánra figyeljen.
Végezetül még hadd idézzünk ismét Nagy Lászlótól, milyen körülmények között irányította fejedelemségét Bocskai Kassáról: „Bocskai Lescalopierr látogatása után harminc évvel vonult be Kassára (1604. XII. 11.) az ekkor már tetemesre földuzzadt seregével. Kísérete ötezer válogatott hajdúkatonából állt. A többiek »mérges darazsakként« szerte száguldoztak a közelebbi és távolabbi vidékeken. Maga a vezér a »királyi házba« – a felső-magyarországi főkapitányok rezidenciájába – szállásolt be és itt rendezte be az úgynevezett »székhely nélküli fejedelmi udvarát«. Az épület nem számított a pompás paloták közé, összesen tizenhét »ház«-ból vagyis helyiségből állt, valamint a mellékhelyiségekből, toldalék épületekből. Így a lisztesházból, a sütőházból, különböző kamarákból és raktárakból. Bocskai »hálóházában« a fekvőalkalmatosságon kívül három szék, egy egyszerű asztal és a falnál egy zöldrostélyos almárium állt. Az előtte lévő helyiségben tartották a bizalmas tanácskozásokat, megbeszéléseket. Éjszakánként ebben strázsáltak a »testőrök«, a felkelővezér, majd két ország fejedelme álmát vigyázva. Ehhez a helyiséghez csatlakozott egy bolthajtásos szoba, amiben a belső cselédség tartózkodott. A jól elzárt és nagy vigyázással őrzött kamrában tartották Bocskai kincseit. Mellette volt a »fürdőház« két tisztálkodásra szolgáló hordóval, középen tűzhellyel. Külön szobájuk volt a magyarországi és az erdélyi ügyeket intéző titkároknak – akkori szóval »secretáriusoknak« – hosszúkás asztallal és almáriumokkal. Ide tartozott a fejedelmi kápolna a szószékkel és néhány egyszerű paddal. (Bocskai hithű református volt.) Az úgynevezett »palotaház«-ban egy nagy, hosszú asztal szolgált a sokszor ugyancsak sorsdöntő tanácskozások céljára. Külön »házuk« volt a fejedelmi apródoknak és egy másik helyiség a testőrző katonák tartózkodási helyéül szolgált.
Az előbbi helyiségben töltött el hónapokat többek között az ide amolyan »politikai zálog«-ként beadott Báthory Gábor és Rákóczi György, a két fejedelmi utód, és nem egy alkalommal időzött itt a többnyire törökök közt »postálkodó« – isten tudja hány esztendős – Bethlen Gábor is.
A Kassán berendezett fejedelmi udvarban a fellelhető jegyek szerint erősen konzervatív, hagyományos szellem érvényesült, ami azonban semmiképpen sem tekinthető provinciálisnak. Alapvetően nem jellemezte ezt a központot valamiféle újító, modern törekvések légköre. Nem volt sem reneszánsz, sem barokk udvar, hanem ceremóniátlansága ellenére, »a magyar királyok örökségét vállaló politikai és katonai központ«. Miután Bocskai is valójában két ország ügyeit irányította Kassáról, udvara kicsinyben hasonlított a »nagy István király«, Báthory krakkói királyi udvarához.”
Balassa Zoltán