Elgondolkodtató, hogy egy 85 éve mesterségesen elodázott össznemzeti kérdés, az állampolgárság nemzettársainkra való kiterjesztése miért ütközik ilyen óriási belpolitikai ellenállásba, miért vált ki nemzetünk egységének kérdése ilyen páratlan, határtalan indulatot és dühöt a nemzettesten belül. Ha ebben a kérdésben nem tud mindenkori kormányunk és ellenzéke megegyezni, van-e értelme egyáltalán gazdaság- és kultúrpolitikáról, egészségügyről tárgyalni az egyetértés reményében? Van-e még ember e hazában, aki naivan csupán szakmai és módszertani különbséget lát a két tábor küzdelmében? Ezt december 5-e után már csak a vakok, a süketek és az ostobák hihetik. Itt ugyanis másról van szó.
Miért nem tudjuk egymást meglátni és meghallani, miért engedjük, hogy egy maroknyi hazátlan internacionalista és néhány bűnös magyar közénk álljon és anyaországiak, székelyek, dél- és felvidéki, kárpátaljai magyarok között viszályt szítson? A népszavazás kampányában „végre” közérthetően fény derült arra, és remélhetően sokakban tudatosodott, hogy Magyarországot elárulták. Száz éve verik az éket magyar és magyar közé olyanok, akik csak szavazatokat, adófizetőket, és fogyasztókat látnak nemzetünkben és akik nemzeti sorskérdéseket bevételi és kiadási számadatként kezelnek. Minden gondolatuk, tettük és szavuk sért, megaláz és tovább csonkít.
A népszavazás vitája felfedte az árulás arcát is, amelynek 1918 októbere óta csak a neve változik, lelke ugyanaz maradt. Beteges idegenlelkűsége, nemzetgyűlölete példátlan. Magyarország régi-új szociálliberális kormányának már a látszatra sincs gondja, sőt büszkén vállalja nemzetidegenségét. Mint ahogy a csecsemő az anyatejjel képes magába szívni a hazaszeretetet, úgy tud az öngyűlölet és a nemzetellenesség is nemzedékről nemzedékre szállni és fennmaradni. Ők voltak Trianon előkészítői és okozói: obstrukciójukkal megbénították az országot. Ma taxisblokádokkal és charták szervezésével teszik ugyanazt. Meggyilkolták Tisza Istvánt. Ma legszívesebben ugyanezt tennék politikai ellenfeleikkel. Károlyi kormánya különvonatokat ajánlott fel az Erdély elszakadását meghirdető gyulafehérvári román nemzetgyűlés tagjainak. Ma közösen pezsgővel ünneplik Budapesten a testvéreinket egy évszázada nyomorgató románokkal a gyulafehérvári évforduló gyásznapját. Államosítás címén elvettek mindent, amit nemzedékek verítékükkel felépítettek. Ma ugyanezek önmaguknak spontán-privatizálták vissza az ország vagyonát, amire pedig még nem tették rá a kezüket azt most készülnek magánosítani. Aminek nincs pénzben mérhető értéke, azt lezüllesztik: erkölcsöt, vallást, iskolát. Megfojtanak minden kezdeményezést, ami egy meggyalázott nemzet talpraállását segítené: világkiállítást, diák- és lakáshitelt, Széchenyi-tervet és magyarigazolványt. Most pedig a kettős állampolgárság kérdésében mutatták meg, hogy igazából mit jelent nekik az ország és annak száz éves fájdalma. Saskeselyűk ők, akik minden nap alászállnak, hogy a tátongó, prométheuszi sebet újra felszakítsák.
Észre kell vennünk, hogy ez a lakájpolitizálás, amelynek a soros nagyhatalmakhoz dörgölőzés, valamint a szomszédos államok irányába és nemzettársaink rovására tett viszonzatlan gesztusok alkotják az esszenciáját, idejétmúlt és káros. Észre kell vennünk, hogy a demokráciának csak úgy van értelme, ha nem lakosokként élünk, hanem megtanulunk társadalomként, közösségként működni a határ mindkét oldalán, amely a mindenkori párt- és kormánypolitikától függetlenül szervezi és alakítja a sorsát, és amely képes önmagát építve évtizedekben, sőt évszázadokban előre gondolkodni pártpolitikai küzdelmek felett álló alapelvek mentén. Ezért van óriási jelentősége annak, hogy a Magyarok Világszövetsége kezdeményezni merte a kettős állampolgárság kiterjesztését a külhoni magyarságra. És ezért szomorú, hogy ismét van egy maroknyi lázító, aki szélsőjobboldali kezdeményezést lát ebben a szerény, évtizedek óta esedékes kezdeményezésben. Tragikus, amikor az egyébként másság- és bevándorláspárti liberálisaink saját véreinknek magyarországi letelepedésével és munkavállalásával riogatnak, avagy az adófizetők pénzét féltik olyanok, akik számolatlanul költekeztek közpénzből az Európai Uniós népszavazás népszerűsítésekor. A nemzetünk újraegyesítése nem bír olyan fontossággal, mint egy gazdasági közösséghez való csatlakozás?
Nem azt mondjuk, hogy Magyarország legyen a magyaroké, hanem azt, hogy ne legyen, nem lehet a nemzetidegeneké. Ez egy minimum, amit minden magára valamit adó nemzet megkövetel állampolgáraitól. Mert egy országnak lehetnek gyenge képességű vezetői, szerencsétlen konstellációk között kormányozni kényszerülő kormányai, de azt csak a magyarság képes immáron száz éve tűrni, hogy ellenséges, sorsával azonosulni képtelen kormányok készakarva tegyék tönkre. A történelem számtalan rossz képességű, de nemzete javát akaró vezetőt ismer, akikkel elnéző az utókor még tragikus ballépéseik ellenére is, hiszen véletlenül még ők is hoznak jó döntéseket. Olyat azonban csak ez a nemzet tűrt el, hogy jó képességű, de rosszindulatú és áruló vezetők kormányzásuk alatt százból százszor hibázzanak. Mindig a nemzet becsületének rovására, és saját hasznukra.
Végzetes hiba volt magunk közé engedni azokat, akik nemzetünk ellenálló képességét és erkölcsi erejét belülről bomlasztják, akik bizalmatlanságot szítanak és akik rosszakaróinkkal szövetkeznek. Konkolyt hintenek és gyűlölik azt az országot, amelyben élnek és amelyben egyébként kitűnően boldogulnak. Végtelenül ostobák és naivak voltunk, amikor hagytuk, hogy egy maroknyi, nemzeti sorsunkkal azonosulni képtelen jött-ment egy ezeréve békében élő, Európa legszínesebb etnikumú országában vesse el a békétlenség, a széthúzás és a gyűlölet magját. Mi engedtük őket magunk közé. Hiba volt, de lehetőség is egyben arra, hogy végre megtanuljuk egymást jobban szeretni, mint ahogy ők gyűlölnek bennünket.
Ne feledjük, hogy az iskariótit is Krisztus választotta és fogadta tanítványává. Az áruló nélkül nincs szenvedés, Golgota és kereszthalál. De beteljesedés sincs, megváltás és feltámadás. Magyarországot Trianonban feszítették keresztre. Azóta várunk és hagyjuk, hogy gyalázzák, köpenyére kockát vessenek gyilkosai és ünnepeljék elmúlását. A feltámadás azonban nem maradhat el. Készülnünk kell és virrasztanunk, hogy egyszer majd, egy jobb korban beteljesedhessen a magyar passió.
Gyöngyösi Márton
(A szerző budapesti közgazdász-politológus)