Vasárnap délelőtti békesség – a család későn ébredő tagjai még pizsamában, némelyek tévéznek. Hajtman Marian nevelővel való beszélgetés közben húsleves és pecsenyeillat csiklandozza érzékeimet. – Még nekünk is új ez a családi típusú szervezés, de rengeteg lehetőséget kínál a nevelőnek a ráhatásra – mondja Marian. – Az eddigi kollégiumszerű elrendezés, ahol negyven növendék élt együtt, lehetetlenné tette a gyerekekkel való egyéni foglalkozást. Az otthon lakóit kiszolgálták – főztek, mostak rájuk, takarítottak helyettük. Ennek következtében teljesen felkészületlenek voltak az életre, hiszen rendesen kenyeret se tudtak szelni, nemhogy megszervezni az életüket.
Mikor kezdődött az átalakítás?
– Tavaly májusban kezdtük az építkezést és most decemberben fejeztük be. Ján Papso, az otthon igazgatója rengeteget tett azért, hogy a 6 milliós építkezés időben befejeződjön és áttérhessünk az európai normáknak megfelelő szervezettségre. Négy családra osztódtunk. Én a felvevő csoportban dolgozom, ahol nélkülözhetetlen a férfi nevelő, mert itt vannak a legnehezebben nevelhető gyerekek. Körülbelül egy hónapnyi itt-tartózkodás után – attól függően, hogyan sikerült a beilleszkedés – a magyar vagy a szlovák családba kerülnek. A testvéreket természetesen igyekszünk egy családon belül elhelyezni, hogy erősítsük köztük az összetartozás érzését. Akinek azonban megtetszett ez a csoport, maradhat. Minden család külön lakásban lakik, ahol hálószobák, nappali, komfortos konyha és mellékhelyiségek találhatók, akárcsak a családi házakban. A hálószobákban maximum hárman laknak, de vannak két-, sőt egyszemélyes szobák is, ahol végre lehetőségük nyílik a lakóknak egy kis magánéletre.
Bemutatnád a „családod”?
– Öt nevelő váltja egymást egy családon belül. Nem kötelező semmi, inkább kérjük, mint utasítjuk a gyerekeket. Ennek ellenére jól működő család a miénk, a nagyobbak segítik a kicsiket, néha kiszolgálják egymást. Veszekedések is előfordulnak, mint minden „rendes” családban, de ezeket igyekszünk megbeszélni és elrendezni. Az effajta családi élet még nekem is szokatlan – jelenleg főzni tanulok. Otthon leíratom a feleségemmel a másnapi menü készítésének módját és közösen a gyerekekkel megfőzzük. Még szerencse, hogy az én családom nem válogatós. Talán azért, mert a sport és munkaterápia a foglalkozások része és ez jóétkűvé teszi őket. Testnevelő tanár lévén szívügyemnek érzem a gyerekek mozgásigényének kielégítését. Akrobatikát gyakorlunk egy fiúcsoporttal, s már több kupát is hazahoztunk. Viszem őket biciklizni, futni, úszni, de legtöbbször a gimnázium tornatermében edzünk.
A tanulással nincs gond?
– Sok olyan gyerek jár speciális iskolába, aki másutt is megállná a helyét, de annyira elhanyagolták az iskolalátogatást, hogy a lemaradást már nem tudják behozni. A gyerekek idővel rájönnek, nem is olyan rossz itt, ezért rákapcsolnak a tanulásra, mert amíg tanulmányaikat végzik, az otthonban maradhatnak. Öt évvel ezelőtt egy főiskolás végzősünk is volt. Gyerekeink az iskolában a legjobb szlovákosok közé tartoznak, hiszen mindkét nyelvet egyaránt használják.
A problémás gyerekekkel is szót tudsz érteni?
– Igyekszünk inkább minél többet beszélgetni a fiatalokkal és kevesebb dolgot tiltani, hisz tudjuk, a tilos mindig kívánatosabb. Droggal, alkohollal is találkozunk – de munkaterápiával igyekszünk megelőzni a bajt.
Úgy tapasztaltam, a legtöbb gond a kikerülés után merül fel. A szülőktől nemigen remélhetnek segítséget, az azilházakban magukra hagyatva pedig könnyű elindulni lefelé a lejtőn. Remélem, egyre több olyan intézmény létesül, amely felkarolja a gyermekotthonokból kikerülő fiatalokat. Volt olyan srác, akit én fogadtam be pár hónapra, amíg be nem hívták katonának.
Beszélgetésünk alatt a ötéves Xénia állandóan a nevelő bácsi közelében tartózkodik, szinte el sem mozdul mellőle. Három éve került az intézetbe és Marian szerint már sikerült szépen beilleszkednie. Renáta, a 18 éves kamaszlány krumplit pucol a kisebb srácokkal, a nagyobbak a reggeli maradványait tüntetik el. Az ebédre szánt kacsa szépen pirosodik a sütőben. Aki akart, templomba ment, de a tizenéves B. fiúk szívesebben segítenek Jani bácsinak, a karbantartónak. Anti, Márió és Szergej Fűrről kerültek az intézetbe. Anyjuk meghalt, a fiúkat az apa nevelte. Iskolába alig jártak, másfél évig ismerősöknél, erdőkben bujkáltak, mert apjukat banki csalások miatt a rendőrség körözte.
– Nagyon szegény család voltunk, loptunk, kéregettünk, dolgoztunk, még iskola helyett is – mondja Márió. – Édesapánk látogat minket, igaz ritkábban, mint a többi gyereket, de hát nehéz neki a kinti élet. Hozott már édességet is – szóval jó apuka. Szerencsére mi, testvérek nagyon összetartunk, megbecsüljük a körülöttünk lévő szép dolgokat, hiszen kint éheztünk, fáztunk.
A fiúk nem csak dolgozni, de sportolni is szeretnek. Mindhárman Nána csapatát erősítik. A 14 éves Szergej egy rajzpályázat nyerteseként Egyiptomba is eljutott, s büszkén mutatja az ott készült fotókat.
Repka Istvánné, a magyar család nevelője dicséri a családi típusú szervezést. Hosszú távú tapasztalatokkal még nem rendelkeznek, de azóta meghittebb, bizalmasabb a légkör.
Ebben a családban él a lévai Birdács Mária, aki 13 évesen került az otthonba két testvérével együtt:
– Édesapám alkoholista, aki mindig rosszul bánt velünk. Verte édesanyámat, mi gyerekek pedig nem jártunk iskolába. Az iskola később feljelentést tett a sok hiányzás miatt, s ekkor kerültünk a pozsonyi elosztóba, majd ide. Jó is itt, meg nem is. Megkapok mindent, de én szerettem volna családban felnevelkedni. Persze, csak normális családban – húzza el a száját. Apukámnak nem tudok megbocsátani. Anyukám látogat minket, és mi is járunk hozzá a szünetekben. Ragaszkodunk hozzá, de nem bírom őt megérteni, miért nem vetett időben véget az édesapámmal való kapcsolatnak. Édesapám már az élettársával él. Párszor meglátogatott, de nem mentem oda hozzá. Kilencedikes vagyok – elárusítónőnek szeretnék kitanulni, és ha jól fog menni a tanulás, tán le is érettségizhetek.
Bokor Klára