Mostanság fogadják az ország iskolái a 2005/2006-os tanév leendő elsőseit. A teljes létszámot kevesen tudják, az véglegesen az iskolakezdésre, szeptemberben tisztázódik. A tapasztalat azt mutatja, városi környezetben gyakrabban fordul elő, hogy magyar családok szlovák iskolába íratják gyermekeiket. Kassán és Pozsonyban elenyésző a magyar tanulók számaránya, többségük a vidéki kisebb-nagyobb, magyarok lakta településeken él. A napokban a magyar tannyelvű iskolákban érdeklődtünk, idén hányan íratkoztak be, és milyen az eredmény a tavalyi évhez képest.
Pozsony magyarok által legsűrűbben lakott városrészében, a Pozsonypüspökin található Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába és Óvodába idén és tavaly is kilenc gyerek iratkozott be. Ožvald Erzsébet igazgatónő szerint csak később, szeptember 2-ára derül ki, hogy valójában mennyi gyerek jön, ennél többen vagy kevesebben tanulnak-e majd az első osztályban. Az iskolában összesen kilenc osztály van, minden évfolyamban egy.
A Szenci járásban, Éberhardon egykor teljes szervezettségű magyar alapiskola működött. A Pozsonyhoz közeli községben ma csupán tíz magyar gyermek tanul az egyetlen egyosztályos kisiskolában. A nagyarányú gyermekfogyás oka elsősorban a születések számának csökkenése, tudtuk meg Račko Éva igazgatónőtől.
– Az idén három gyermeket írattak be hozzánk, ugyanenynyi kerül majd át Félbe a felső tagozatra. A létszám tehát nem csökken, de nem is emelkedik. Már azt is tudjuk, hogy jövőre két gyermekre számíthatunk, és akkor is ketten mennek el tőlünk. Drasztikusabb létszámcsökkenést az utóbbi 4-5 évben tapasztaltunk. Úgy vettük észre, hogy a meggyőzés taktikája nem sokat ér, hiszen azt a szülőt, aki hozzánk akarja beíratni gyermekét, nem kell győzködni. Aki pedig eleve a szlovák iskolát választja, azt senki sem képes rábírni arra, hogy megváltoztassa véleményét. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a falutól minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy a kis létszám ellenére nyugodt körülmények között taníthassuk a gyermekeket – tette hozzá az igazgatónő.
A Dunaszerdahelyi járásban található a Felsővámosi Magyar Tannyelvű Alapiskola. Összesen harmincöt diák jár oda, négy osztályban. Az igazgató, Oláh Ödön arról tájékoztatott, hogy jelenleg kilencen tanulnak az első osztályban, a 2005/2006-os tanévre pedig tizenketten jelentkeztek.
Jól felszerelt számítógépes szaktantermükben tizenöt számítógépen tanulhatnak. Az iskolának már tizenkét éve jól működő, többszörösen díjazott bábművészeti szakköre is van. Ezen kívül helyben környezetvédelmi foglalkozásokra is járhatnak a gyerekek, angol nyelvet is oktatnak, és zeneórákat – főleg furulyát – is tartanak a pedagógusok.
Rimaszombatban, a városi hivatal által fenntartott Dózsa úti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába és Óvodába roma gyerekek járnak. A rimaszombati járásban száztíz tanulójával ez számít a legnagyobb létszámú 1-4 osztályos kisiskolának. Az igazgató, Vaskői Károly elmondta, még várakoznak, mert nem alakult ki a szeptemberben iskolakezdő gyerekek létszáma. Ugyanis itt nem volt szokás, hogy a szülők maguktól hozták volna beiratkozni gyermekeiket. Eddig csak hárman tették ezt meg. Életkor alapján 18-20 tanulóra számítanak. A Dózsa úti lakótelepen százszázalékos a roma lakosság, 150-170 család lakik ott, panellakásokban. A 2004/2005-ös tanévben huszonkét tanuló iratkozott be, ebből kettő halasztott. Az óvoda is ide tartozik, negyvenöt kisgyerekkel.
Rimaszombatban még két teljes szervezettségű magyar iskola és egy református gimnázium van. Közülük a Ferenczy István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatónőjét kérdeztük tanulóik létszámának alakulásáról. Kubačka Gizella igazgatónő elmondta, a 2005/2006-os tanévre huszonnégy tanuló iratkozott be. Tavaly tizennyolcan, de szeptemberig még érkeztek gyerekek. Hozzátette, a populáció egyre csökkenőben van, jelenleg 252 diák jut kilenc évfolyamra.
A Rozsnyói járásban található Pelsőcön működő Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába idén tizenhárom diák iratkozott be a 2005/2006-os tanévre – tudtuk meg Fazekas Árpádné igazgatóhelyettestől. Jelenleg a tizennégy osztály kilenc évfolyamába összesen 258 diák jár az iskolába, köztük tizenhatan elsősök.
– Ha ennél nem menne lejjebb a létszám, meg lennénk elégedve. A fiatalok nagy része külföldön keres magának állást. Főleg Angliába, Németországba, Spanyolországba, Olaszországba mennek gyerekekre vigyázni, vagy a vendéglátóiparban helyezkednek el. Ha továbbtanulnak, akkor Pozsony környékére vagy Kassára kerülnek. A falvak kezdenek elöregedni, nincsenek fiatalok, mert nincs munka, nem születnek gyerekek, így utánpótlás sincs – kesergett az igazgatóhelyettes.
A Galántai járásban működik a vezekényi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Toncskó Mária igazgatónő arról tájékoztatta lapunkat, hogy tavaly tizenhárman iratkoztak be az iskolájukba, az idén pedig csak hárman. Itt sincsen a faluban elég gyerek. Az iskola vezetője szerint jövőre már jobb lesz a helyzet. Minden harmadik vagy negyedik évben tapasztalható egy ilyen visszaesés a gyereklétszámban. A négy évfolyamos iskolában a három kisdiák valamelyik osztállyal összevonva jár majd.
A diószegi Petőfi Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda ugyancsak a Galántai járásban található. Kovács Zsuzsanna igazgatónő elmondta, tavaly tizennégyen, az idén pedig eddig tizenketten iratkoztak be a kilencosztályos iskolájukba. Az igazgatónő szerint már nem lesznek többen, sajnos csökkenőfélben van arrafelé a magyarság.
– Azt hiszik a szülők, hogy a gyerekük, ha szlovák iskolába jár, végül miniszter lesz. Tévednek, mert a magyarok szakmunkásokká válnak ott. A gyerekek a szakmunkásképzőn túl nem jutnak – tette hozzá Kovács Zsuzsanna, akinek az iskolájából is többen tovább tanultak valamilyen gimnáziumban, majd pedig egyetemen.
Bodnár Emese