A rádió magyar adásában a karácsonyvárás jegyében zajlott egy beszélgetés, melyben két egyház képviselője csaknem azonos hangnemben beszélt a Kisded várásáról, a szeretetről és az emberek közötti békességről. A katolikus és református egyház képviselői között teljes volt az egyetértés abban, hogy a vallási és világi értékek megőrzése és ápolása a társadalomban az utóbbi időben fellazult, felhígult vagy elhanyagolódott. Az emberek nagy része nem becsüli, vagy éppen feleslegesnek tartja. Az erkölcsi értékek fellazulásának okát a társadalomban egyre szélesebb körben alkalmazott liberalizációban látták. Először arra gondoltam, hogy az egyházak a hagyományok és szigorúan a vallási erkölcs elkötelezettjei, így inkább a konzervativizmus hívei, talán ez az elutasító magatartásuk magyarázata. Azonban alaposan átgondolva a hallottakat, bizony vallás ide, ateizmus oda, el kell fogadnom az érvelésüket, még ha lesújtó is. A két egyházi méltóságnak a liberalizációval szembeni egybehangzó, elutasító nyilatkozata olyan gondolatokat indított el bennem, amelyek arra ösztönöznek, hogy közreadjam őket. Mi tagadás, abból a célból, hogy másokban is megfogalmazódjanak hasonló gondolatok. Nem kell hozzá túl sok. De talán lássuk előbb, hogy mi is a liberalizáció polgári értelmezése.
A politikai és az idegen szavak szótárában vagy a lexikonban csaknem azonos ennek a fogalomnak a magyarázata. Első értelmezése szerint: bizonyos korlátok megszüntetése, a korábbi állapotok szabaddá tétele a társadalomban. Közgazdasági értelemben a kereskedelemnek mindenféle kötöttségtől és korlátozástól való megszabadítását, gazdasági értelemben az állami beavatkozástól mentes szabad versenyt valló irányzatot, a köznapi használatban szabadelvűséget jelent. Pejoratív értelemben elvtelen engedékenységet, erélytelenséget, elnéző magatartást, régies értelmezésében pedig nagyvonalúságot, bőkezűséget.
Vonatkoztassuk most ezeket a megállapításokat a konkrét, jelenkori életünkre. Mint az a későbbiekben kiderül, értelmezésük átcsap egymás határán, és a társadalomban gátlástalanul hat és mételyez. Politikai értelemben a korlátok megszüntetése a szólásszabadság intézményesítését eredményezte. A korlátlan és erkölcsi normákat nélkülöző szólásszabadság azonban többet árt a társadalomnak, mint használ. A legkihívóbb megnyilatkozása ennek a parlament ülésein tapasztalható, s a képviselők egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyulásában talán még markánsabb. A példa ragadós. Az egyszerű emberek között is egyre szélesebb körben vélik úgy, hogy ők is korlátlanul fogalmazhatnak meg véleményt, ítéletet embertársaikról, közjogi vagy egyházi méltóságokról, különösebb következmények nélkül. A dolog természetesen ellenségeskedéshez, egymás iránti gyűlölködéshez vezet.
Gazdasági életünk is liberalizálódott. A termelő, a gyártó és a felhasználó között kialakult kapcsolat mindenféle kötöttségtől és korlátozástól megszabadult, vagy szabadulni igyekszik. A piac diktál, a cégvezető korlátlanul turkálhat a munkaerő-kínálatban, felvehet, elbocsáthat munkást minden indok nélkül. Erkölcstelenül, érzéketlenül is cselekedhet, különösen, ha a hagyományos közerkölcs valamelyik fontos elemének hiányával bír, hiszen ezen a téren határok, gátak nincsenek.
A társadalomban egyre szélesebben terjed a szabadelvűség. Bármilyen mennyiségben és minőségben hirdethetem, világgá kürtölhetem nézeteimet. A liberalizált társadalomban elnézik nekem még a legégbekiáltóbb ostobaságaimat is, ha politikai zsonglőrködéseimet valamiféle elvek, esetleg politikai párt leple alá bújtatom. Sorra tapasztalhatjuk, hogy az intézmények, a vezetők, valamint a szülők elvtelen engedékenysége, erélytelensége mellett az erkölcsi és társadalmi normák be nem tartása pusztítja a társadalmat. A cégtulajdonos a törvény megkerülésével teszi munkanélkülivé a családfenntartót, a szülő engedékenyen tűri, hogy kamaszodó fia vagy lánya azzal a védekezéssel fejezze ki a szülővel szembeni ellenállását, hogy „Ti nem értetek hozzá! Ma már más világ van!” Igaz, más világ van, de ez nem jelentheti azt, hogy az emberiség évezredeken át felhalmozott értékrendszere nélkül kellene ezt a világot építeni.
Természetesen nem hibáztatható mindenben csak a mai szülő. Egy meglehetősen nagy részük olyan társadalmi közegben nevelkedett, amelyben a hagyományos erkölcsi, etikai értékek elavultnak, burzsoá csökevénynek számítottak, miközben a társadalom „elitje” a szocialista erkölcsnek nevezett förmedvényét erőszakolta az emberekre. Szerencsésnek mondhatja magát az a kevés fiatal szülő, akinek családjában megőrizték és továbbadták a vallási és polgári erkölcs elveit. Ha a családi közeg elvei közelebb állnak a liberalizmushoz, akkor nem várható, hogy az ott felnövő fiatal az effajta „felvilágosultsággal” ellentétesen cselekedjen. A családokban alkalmazott korlátlan szabadelvűség sokszor a tiszteletlenség és az elutasítás fészkének kialakítója, egyben táptalaja.
Mit látnak gyermekeink, a felnövekvő ifjúság leggyakrabban a televízióban, DVD-n vagy más hírhordozókon? Thrillereket, akciófilmeket, krimiket, öldöklést, gyilkolást, megsemmisítést, a számítógépes játékokról nem is beszélve, melyek egytől egyig az „ellenség” véres, gyilkos megsemmisítésére ösztönöznek. A TV szabad betekintést nyújt az emberi életek legintimebb részleteibe, mosatlanul, szűretlenül. Nevelői intézményeink nem képesek ellensúlyozni a szabadelvűség ferde értékeivel megfertőzött fiatalságunk nézeteit, tisztább, valódi erkölcsökkel átitatott életmód ajánlásával sem.
Hogyan tapossunk át ezen a végtelennek tűnő, ingoványos útvesztőn? A jól működő társadalom nem képzelhető el rendezett, erkölcsi szabályokat betartó család nélkül. Azért vannak biztató jelek is. Örömmel nyugtázom, hogy növekszik az ifjúság körében a vallási erkölcs iránti érdeklődés. A korábbi évekhez viszonyítva többen járnak hittanra. Egyre többen képesek szakítani a kificamult erkölccsel. A felnőttek is egyre többen döbbennek rá, hogy a hagyományos erkölcsi értékek valóban értékek, melyek segítik az embert embernek maradni a liberalizmustól átitatott társadalom zegzugos ösvényein. Úgy érzem, most kellene aktívabban, segítő szándékkal és hévvel belépni ebbe a folyamatba a nevelői intézményeknek, a médiáknak, civil szerveződéseknek. Még nagyobb lökést adni a felemelkedés irányába törekvőknek. Hiszem, hogy ez a folyamat nem szakad félbe. Lelassulhat, tán meg is torpanhat egy kis időre, de a jó szándékú emberi lelkek fölé kerekedhetnek a társadalomban dúló, elvtelen szabadelvűségnek.
Jó lenne, ha már az új esztendőben ennek reménykeltő eredményeit mindnyájan örömmel megtapasztalnánk. Kívánom, hogy így legyen!
Nagymegyeren, 2005. 1. 4.
Varga Frigyes,
nyugalmazott pedagógus