Hamerlik Richárd, a Magyar Koalíció Pártja képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának az alelnöke. Pozsonyban született, 24 évig Egyházfán élt, tizennegyedik éve viszont az Ipoly mentén, Ipolynyéken lakik. Nős, gépészmérnök.
Már jó ideje politizál... Tizenkét éves korában diáktársaival egy szövetkezetben segédkezett: uborkaszedés közben az állandó dolgozókkal is szóba elegyedett. „No, fiam – jegyezte meg az egyik néni egy idő után –, látom, belüled politikus lesz.“ A képviselői eskütételkor eszébe jutott a néni „jóslata.“
A képviselő a szó szoros értelmében 1989. november 20-a óta politizál. Az azóta
megszűnt Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapító tagja, sőt rövid ideig a
szövetség országos elnöke is volt. 1998 óta, miután az MPP a másik két magyar
párttal egyesült, az MKP tagja.
– Képviselősködése idejére látszatra kisebb, ám elérhetőbb célokat tűzött ki
maga elé.
– Igen. Régiónk viszonylag szűz terület, tiszta a természet, nagyon jó az
éghajlat, s kiváló termesztési adottságokkal rendelkezik. Az érintettek hozzám
bátran fordulhatnak kérdésekkel, kérésekkel. Természetesen elsősorban magyarok
keresnek meg, de azért szlovák vállalkozók is jelentkeznek. S ők sem mondhatják,
hogy nincs bennem segítőkészség.
Külön öröm számomra, hogy egyre több mezőgazdász nyitja rám az ajtót. Persze,
bárkinek is csak bizonyos határok között segíthetek. Mindent nem tud(hat)ok
megoldani (termőföldet például a magyar gazdának sem tudok adni), hisz mindössze
„egyszázötvened“ része vagyok egy törvényhozó testületnek, semmiféle aláírási
joggal nem rendelkezem, azokat a jó javaslatokat, elképzeléseket, kéréseket
azonban, amik nem ütköznek a kormányprogrammal, igyekszem a mezőgazdasági
törvényekbe beépíttetni.
Az érdeklődőket, a hozzám bizalommal fordulókat azokra a helyekre irányítom,
ahol kéréseiket tudják orvosolni. Az általunk létrehozott regionális fejlesztési
ügynökséghez például, amely már most is jó eredményeket tud felmutatni. Az
ügynökséget megyei képviselőtársaimmal és néhány jogi személlyel,
kisvállalkozókkal azért hoztuk létre, hogy a már működő vagy az indulás
gondolatával foglalkozó vállalkozóknak minél hatékonyabban segíthessünk.
– Miért épp a kis- és közepes vállalkozók, vállalkozások támogatását
szorgalmazza?
– A kis- és közepes vállalkozóknak a legnehezebb eldönteniük, hogy valójában
miben is vállalkozzanak. Egyszerű lenne azt mondanom, hogy „a gondjaikat,
bajaikat, problémáikat felvállalom“, azonban, főleg hosszú távon, nem lenne
korrekt dolog kijelenteni, hogy „persze, segítünk, s mindent megoldunk“.
Néhány fórumon már javasoltam, hogy régiónknak „rajzoljuk meg“, azaz fogalmazzuk
meg a hosszú távú stratégiáját. Tehát: akár száz vagy százötven évben
gondolkodva, mondjuk meg, írjuk le, hogy a régió a helyi adottságokból kiindulva
miképpen nézzen ki. Ha ezt sikerül megszövegeznünk, leszögeznünk, a
vállalkozások irányultságát is tudjuk mihez viszonyítani. Addig azonban a
kisvállalkozások jobbára csak az egyszerű szolgáltatások szintjén maradnak.
Közepes vállalkozásokból pedig eleve nem is lehet sok, hisz elég kevés ember él
a régióban. A Nagykürtösi járásban, ha a járási székhelyet nem számítjuk, a 71
településen összesen mindössze 31 ezren élnek.
– A minap a kezdeményezésére a szlovákiai zöldségtermesztők uniója és a Magyar
Koalíció Pártja parlamenti képviselői több órán át tanácskoztak, s
hosszadalmasan elemezték az ágazatban kialakult, cseppet sem rózsás helyzetet.
– A találkozó megszervezéséhez néhány termesztő megkeresésére láttam hozzá. Nem
volt többletmunka, nem jelentett terhet, hisz a köz szolgálata nem napi nyolc és
fél órából áll, a közszolgálat hivatás, s az, aki a politika színpadára lép,
„szögön lógóvá“ válik.
– A zöldség- és gyümölcstermesztők gondjainak az orvoslását külön szívügyének
tekinti?
– Igen. S el is mondom, miért. A két, két és fél évtizeddel ezelőtti unión
belüli bővítéskor az új tagországokat az intenzív földművelésre,
mezőgazdálkodásra ösztönözték. Természetes, hogy a jelentős támogatások hatására
sokan fogtak zöldségtermesztéshez. S mára anynyira (túl)telítődött a piac, hogy
a régi tagországok akkor is el tudnák látni az újonnan csatlakozott államokat
zöldséggel, gyümölccsel, ha az újaknál, a „tizeknél“ teljesen megszűnne a
mezőgazdasági termelés. Mindez azt jelenti, hogy ma már a „kevesebbet termelni“
a cél.
A helyzet jobb megértéséhez kicsit forgassuk vissza az idő kerekét. Minálunk,
Pozsonytól Ágcsernyőig az emberek zöme már a „szociban“ is kertészkedett:
fóliázott, meg gyümölcsöt is termesztett, tehát „kisgazdálkodott“. Sokan ebben
nőttek fel, s ezt szeretnék továbbra is folytatni, és ehhez keresik a
feltételeket. Csakhogy azt is tudni kell, hogy 1993 január elseje után, az
akkori Csehszlovákia kettészakításával a felvidéki (magyar) gazdák elvesztettek
egy több mint tízmilliós piacot, amit aztán elfoglaltak mások. Tehát ez is
komoly visszaesést jelentett.
Aztán: a helyzet azáltal, hogy uniós tagok lettünk, még tovább módosult. Már
bármelyik tagországból, akár Portugáliából, akár Dániából, mihozzánk is
vámmentesen behozható különféle áru, termény. És ez szintén nehezíti a
helyzetet.
De számoljunk is kicsit. A mi gazdáink tavaly csak az 52,5 százalékát kapták
annak az összegnek, amihez az unió régebbi tagjai hozzájutottak. Az idén sem
sokkal mosolygósabb a helyzet, hisz 2005-ben is csupán 54 százalékos
támogatásról van szó. Azt meg, hogy mi lesz egy év múlva, még nem is tudjuk.
Csak egy biztos: mi, legalábbis ami a mezőgazdasági támogatások szintjét illeti,
mindössze 2013 után érhetjük utol az unió régebbi tagországait. Tehát gazdáink
ezen a téren is hátrányban vannak.
Felmerült még egy probléma. Úgy tűnik, az egyes országok különféle rejtett
formában támogatják mezőgazdászaikat. Minálunk ilyesmi nincs. Egyelőre. De
ígérem, a témának utánajárok, s aztán majd tapasztalataimat a lap hasábjain is
elmondom...
– Az unióban a zöldség- és gyümölcstermesztés nem kaphat támogatást.
– Valóban nem. Éppen ezért választotta mezőgazdasági minisztériumunk nagyon
helyesen az egyszerűsített kifizetési formát, hogy zöldségtermesztőink és
gyümölcsészeink is kaphassanak (legalább hektárarányosan) némi pénzt. Kis
segítség, de segítség. Ha egyébként egy az egyben átvettük volna az unió
modelljét, ilyesmire nem nyílna lehetőség.
– A magas vízdíj is rendkívül megdrágította a termelést.
– Tavaly ilyenkor, amikor „vízügyben“ a különféle fórumokon tárgyalni kezdtem,
mindenki azt mondta: azt, hogy az öntözővíz ingyenes lesz, felejtsük el. Végül
is, igaz, nagy csatározások árán, de sikerült elérnünk, hogy ma már az
öntözővízért nem kell a termelőknek fizetniük. Sajnos azonban az öntözéssel
összefüggő költségek (például a villanyáram ára) viszont még mindig nagyon
magasak. Éppen ezért, az MKP-ban ezzel kapcsolatosan is eltökéltük, hogy
segítünk, hogy a helyzeten megpróbálunk változtatni.
– A gazdák várják is a segítséget.
– Várják, s meg is érdemlik, de... Kicsit kritikus leszek, éppen ezért
mindenkitől előre is elnézést kérek, de el kell mondanom, hogy amíg gazdáink
szétforgácsolják erejüket és szinte kizárólag szólóban, egyes egyedül akarnak
érvényesülni, boldogulni, nemigen fognak tudni előbbre jutni. Nem véletlenül
hoztak létre és működtetnek Magyarországon már egy ideje termelési és értékesítő
szövetkezeteket.
– Tehát minálunk is ezen az úton kellene elindulni?
– Igen, s minél előbb! És minél nagyobb tészeket kell(ene) létrehozni, és minél
hatékonyabban kell valamennyit működtetni. Mindegy, hogy a szervezetet
szövetkezetnek vagy kibucnak hívják, fő, hogy hatékony legyen, fő, hogy
eredményes legyen, az a fontos, hogy elősegítse a forgalmazókkal, az
üzletláncokkal, a nagyáruházakkal szemben az egységes fellépést. Az egységes
fellépés ugyanis nagyon fontos, hisz egyelőre a felvásárlók ki tudják a
gazdálkodókat egymás ellen játszani. Ám, ha összefognak, előbbre juthatnak.
Mert: egységben az erő.
– A tész lenne a Kánaán?
– Nem, a tész nem Kánaán, de az első lépés a megoldás felé. Tészek nélkül
ugyanis nem lehet érdemben továbblépni.
– Képviselő úr, köszönöm a beszélgetést.
ZOLCZER LÁSZLÓ