Újabb beneši restitúciós vita került a cseh közvélemény elé. A festői szépségű opocno-i kastélyt, mely csaknem 15 éve áll perek kereszttűzében, most harmadszor veszik el eredeti tulajdonosától, a Colloredo Mansfeld családtól.
A kastélyt először 1942-ben a nácik kobozták el, akik a családot ellenségnek tekintették, mivel a tulajdonos – Josef Colloredo Mansfeld – egyik bátyja a brit hadseregben Hitler ellen harcolt, a másik pedig 1938-ban hűséget esküdött Eduárd Beneš köztársasági elnöknek. A Gestapo Mansfeldéket mind csehországi, mind ausztriai birtokaiktól megfosztotta, Josef Colloredo Mansfeldet pedig kényszermunkára kötelezték. A háborút követően a kisajátítást azonban nem kárpótlás, hanem újabb vagyonfosztás követte. Colloredo Mansfeldet mint német nemzetiségű személyt náci kollaboránsnak minősítették, s az ingatlanokat a Beneš-dekrétumok alapján ismét államosították.
A sértett még az 1948-as kommunista államcsíny előtt Kanadába menekült. Kárpótlási igényét természetesen fenntartotta, s 1989-ben, rögtön a rendszerváltás után jogi útra terelte az ügyet. Keresetét azonban mind a Rychnova nad Kněžnou-i járási bíróság, majd a Hradec Kráľové-i megyei bíróság elutasította, mivel egy 1940-es német állampolgársági igényre támaszkodva bizonyítottnak találták, hogy a felperes Josef Colloredo Mansfeld együttműködött a nácikkal.
Apja halála után a pereskedést lánya, Kristina Colloredo Mansfeld folytatta. Az ügyben az első fordulat 2000 augusztusában történt, amikor az éveken át tartó huzavona után a legfelsőbb bíróság helyt adott az örökös felülvizsgálati kérelmének, és semmissé nyilvánította a járási és a megyei bíróság korábbi elutasító határozatait. Végül 2003-ban – miután igazolást nyert, hogy apja soha sem veszítette el csehszlovák állampolgárságát – a kastély Kristina Colloredo Mansfeld tulajdonába került.
Néhány napja azonban újabb fordulópontjához érkezett az ügy. A brünni
Alkotmánybíróság az Állami Műemlékvédelmi Hivatal kezdeményezésére felülbírálta
az összes eddigi ítéletet, s megrótta a járási, illetve a megyei bírósági
hivatalokat, hogy nem körültekintően jártak el az ügyben. Az alkotmánybíróság
szerint ugyanis elsősorban az a döntő, hogy Josef Collored Mansfeld a kritikus
időpontban, amikor a benesi kobzás történt, német nemzetiségűnek vallotta magát.
Így a kastély most ismét állami tulajdonba kerül. Vlastimil Nědomlel, a
Colloredo Mansfeld család ügyvédje az ítéletet követően bejelentette: az ügyben
strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságot fordulnak.
Csehországban mindig nagy figyelem kíséri a Benes-dekrétumok utáni restitúcióval
kapcsolatos ügyeket. Az egyik legnagyobb horderejű František Oldřich Kinský
esete, aki összesen mintegy 40 milliárd korona értékű vagyon
visszaszolgáltatásáért 157 pert folytat Csehországban. Az ügy pikantériáját az
adja, hogy az ingatlanok már az 1945-ös államosítás idején az akkor 9 éves
Kinsky tulajdonát képezték, s a benesi konfiskációhoz a gyermek fasiszta
kollaboráns” volta szolgáltatott alapot.
„Számunkra valójában arról van szó, hogy azt a tulajdont, amit a Beneš-dekrétumok alapján konfiskáltak, ne adják viszsza.” – nyilatkozta Pavel Dostál cseh kulturális miniszter a Mladá Fronta Dnes január 19-i számában.
Kaszás Péter