A Komáromhoz mindössze hat kilométerre fekvő Izsa község vezetői sok munkával, a
pályázati, támogatási lehetőségek széles körű felhasználásával szép eredményeket
értek el a 2004-es évben a falu fejlesztésében. Tóth Kurucz Mária polgármester
asszonyt arra kértem, tekintsük át, mi mindent sikerült megvalósítaniuk.
– Folytattuk a község csatornázását a második szakasszal, mivel korábban már
sikerült kiépítenünk egy szakaszt a tízes lakás és a víztisztító között. A
jelenlegi szakasz főleg közintézményeket érint, így a szennyvíz hatvan
százalékát el tudjuk juttatni a szennyvíztisztítóba. Ehhez a beruházáshoz a
környezetvédelmi minisztériumtól másfél millió koronát kapott a község, de a
kivitelezési szerződés teljes összege 2,3 millió. A hiányzó összeget a község
költségvetéséből kell kigazdálkodnunk.
A másik komoly beruházás, amit az idén elkezdtünk, egy újabb tízlakásos ház
felépítése. Az első háznak, amelybe tíz fiatal izsai család költözhetett be,
olyan nagy sikere és kereslete volt, hogy úgy döntöttünk, egy másodikat is
építünk. Rengeteg utánajárást igényelt az Állami Lakásfejlesztési Alap
támogatásának, illetve a szükséges hiteleknek a megszerzése, de végül sikerült.
A költségek harminc százaléka, 2,6 millió korona vissza nem térítendő támogatás,
hetven százaléka pedig hosszú távú hitel formájában érkezik. A munka
elkezdődött, 2005 áprilisában szeretnénk átadni és a családok rendelkezésére
bocsátani a lakásokat.
– Útban idefelé láttam, hogy az iskola épületén is dolgoznak. Az oktatásügyi
intézmények szinte mind anyagi gondokkal küszködnek. Önöknél más a helyzet?
– Nem mondanám, hogy semmi gondunk ezen a téren. Az iskola igazgatónője közreműködésével pályázat útján sikerült megszerezni a szükséges fedezetet az iskola tetőzetének rekonstrukciójára. Nagyon rossz állapotban volt, beázott. Ezt szakvéleménnyel és fényképekkel is bizonyítani tudtuk, hiszen amikor a községhez kerültek az oktatási intézmények, készítettünk egy felmérést a statikai állapotukról, rossz állagukról. Másfél millió koronát kaptunk a felújításra, jó ütemben haladnak, és remélhetőleg az év végéig be is fejeződnek a munkák, de sajnos a pályázattal nyert öszszeg ebben az esetben sem lesz elegendő. Ki kell egészíteni a községi költségvetésből.
– Úgy hallottam, a tető javításán kívül más beruházást is terveznek.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy kitartó szervezéssel, intézkedéssel,
utánajárással sikerült az iskolaügyi minisztériumtól támogatást szerezni az
óvoda hozzáépítésére az iskolai konyha épületéhez. A minisztérium által
biztosított 6,6 milliós beruházásnak köszönhetően végre elhozhatjuk az
óvodásokat a jelenlegi, meglehetősen rossz állapotban lévő százéves épületből.
Az iskolai konyha mellé kerül egy kétosztályos új, korszerű óvoda a szükséges
tartozékokkal együtt, és U alakban kibővítjük az épületet közös belépő résszel.
Így az iskolai intézményeink mind egy helyen lesznek, a kis óvodások teljes
természetességgel, idejekorán megismerkedhetnek az iskolai élettel. Ezt én
nagyon hasznos, jó dolognak tartom.
– Izsa neve a távolabbi tájakon főleg a római kori tábor vonatkozásában ismert.
Itt történt-e valamilyen változás?
– Mivel ez közös kincs, szorosan együttműködünk a Magyar Kultúra Múzeumával és a
Duna Mente Múzeumával. A közelmúltban a múzeum a községgel közösen a kulturális
minisztérium pályázatán lett sikeres, a Leányvár továbbépítéséhez kapunk
négymillió koronás támogatást. A munkálatok 2005-ben kezdődnek el. Szeretnénk
felépíteni a nyugati köztes tornyot a nyugati kapu és a Duna felé néző
saroktorony között eredeti nagyságban. Esetleg a déli fal felújítását is
folytatnánk, ha sikerül. Sőt a Leányvár jövőbeli kihasználására vonatkozó tervek
kidolgozását is tervezzük a támogatásból, jó lenne például tájékoztató,
irányjelző táblákat elhelyezni bent Komáromban és az utak mellett, javítani
kellene az úthálózatot Leányvár felé, és közvetlenül Leányváron is szeretnénk
olyan újabb táblákat elhelyezni, amelyek által igazi természeti múzeumként
működhetne, és sok látogatót vonzana.
– Az eredményes pályázatok, sikerek mellett a falunak egy váratlan csapással is
meg kellett birkóznia 2004-ben.
– Valóban, október 20-án leégett a a kultúrházunk. Sajnos nem véletlenül,
szándékos gyújtogatás történt, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább
az 1993-ban felújított hátsó rész megmaradt. Így is komoly kára keletkezett a
községnek, csaknem hárommillió korona. Megsemmisült a teljes leltári készletünk,
a háromszáz személyes étkészletünk és a rendezvények biztosításához használt sok
más értékünk. És megsemmisült a mezőgazdasági szövetkezet teljes archívuma
1948-tól, ami ugyancsak az épületben volt. Az sajnos felbecsülhetetlen kár,
hiszen ott volt az emberek ledolgozott éveiről szóló minden irat, bizonylat, így
most már minden iratért Pozsonyba kell menni. A nagy elkeseredésben némi vigaszt
jelentett, hogy Varga Péter építész tervezőmérnök, aki egy korábbi időszakban
ugyancsak sikeres pályázat eredményeképpen a faluközpont terveit készítette,
felajánlotta a segítségét, és a testület megbízta az új kultúrház terveinek
kidolgozásával. Megpróbálunk erényt kovácsolni a csapásból, ismét pályázni
fogunk a falufelújítási programban, és megpróbálunk megfelelő pénzeszközöket
szerezni az újjáépítéshez. A tervek szerint az új kultúrház hagyományos
nyeregtetős épület lesz, a bejárati részben egy kis Leányvárra emlékeztető
hangulati elemmel. De ez már a jövő évre vonatkozik, remélem, sikerül
biztosítani a szükséges anyagiakat.
– Amint látom, fáradhatatlan a falu egyre újabb terveinek megvalósításában.
– Kitartás és sok munka kell az eredményekhez, anélkül nem megy. Sok újabb tervünk van a jövőre nézve, de mivel mindegyik beruházáson sok az önrész, nem vállalhatunk újabb terheket, csak ha a most folyamatban lévők befejeződnek. Amit soron kívül fontosnak tartok, hogy megvalósítsuk a csatornázást az egész faluban, illetve hogy családi házak építésére megnyissunk egy új utcát. Azt hiszem, egyébként nem állunk rosszul, van vízvezetékünk, kábeltévé-hálózatunk, ISDN telefonvonalunk, földrajzilag is jó fekvésű a falu, erősek a kulturális hagyományaink, tehát adottak a feltételeink a további fejlesztéshez.
Hernádi Anna