Szlovákiában a magántermelők és a különféle agrártársulások közel 1 millió 400 ezer hektár szántóterületen gazdálkodnak. A földek 68,9 százalékát 2003 végén (múlt évre vonatkozó összesített adatok még nincsenek) a több mint 20 személyt foglalkoztató mezőgazdasági szövetkezetek művelték, 29,5 százalékát különféle kereskedelmi társaságok hasznosították, 1,3 százalékán az állami költségvetésből is támogatott szervezetek, 0,3 százalékán pedig az állami üzemek fejtettek ki mezőgazdasági (jellegű) tevékenységet.
Vajon, érdeklődtünk néhány gazdánál, termelőnél, sikeres volt a múlt év?
Kis területen is lehet eredményesen gazdálkodni. A perbetei Šipoš János erre az
élő példa.
A vállalkozó évek óta paprikanemesítéssel és paprikavetőmag-forgalmazással,
valamint paprikapalánta-termesztéssel foglalkozik. S ma is mindöszsze 28 áron
gazdálkodik!
– Sikeres év van mögöttünk – büszkélkedett –, de ez, gondolom, elsősorban annak köszönhető, hogy saját nemesített fajtáinkat termesztjük és árusítjuk.
Két paprikafajtát kínál az érdeklődőknek, de a kettő közül továbbra is az aromatikus, kellemes ízű, enyhén csípős, folytonnövő, sátorfóliás termesztésre nemesített Anhtea a sláger. A másik, a lila
Amaryl inkább csak hobbikertészek számára ajánlott.
Mindkét fajta újdonság a szlovákiai piacon, és a nemesítők (apa és fia) kizárólag a hazai éghajlati viszonyokhoz „igazították“.
Spunta Vilmos 117 hektár termőföldet művel. Növénytermesztéssel foglalkozik: tavaly legfőképp gabonaféléket, repcét, napraforgót, cukorrépát, burgonyát meg zöldségeket, elsősorban hagymát és paprikát termesztett. Mindent egybevetve sikeres évet zárt, bizonyos terményekből azonban szinte semmi haszna sem volt.
– Tavaly – árulta el a múlt hét derekán –, az előző évekhez képest már nem elsősorban a terméssel, hanem az értékesítéssel volt a baj.
A kiscsalomi gazda repcéből például 39, gabonából pedig több mint 50 mázsás hektárhozamot ért el.
S a repcén és a gabonán egyaránt az utolsó dekáig túladott.
– A teljes termést – árulta el – egy cég vásárolta fel. A cég megelőlegezte számomra a vetőmagot, a műtrágyát, a növényvédőszereket, s mindenért terménnyel törlesztettem. Sőt a többletet is teljes mértékben megvették. És nem is garasoskodtak. Bárcsak a krumplit, a hagymát, meg a káposztát is elvitték volna...
A krumplitermésre sem lehet panasza, de hiába volt bő a hozam, ha a terménynek „nem volt ára“. Zólyomba, nagyraktárba szállította, de mindössze három koronát kapott kilójáért. Ráadásul saját magának kellett a raktárba elvinnie.
– Kész ráfizetés – kesergett –, de sajnos nem volt, nincs más választásom. Háromszáz mázsás hektárhozamnál megérné három koronáért is odaadni, de 180-200 mázsás átlaggal nemigen ugrálhatok. Meg aztán, a végtelenségig nem is tárolhatom. S minden áldott nap tovább veszít a súlyából. Meg az értékéből. S lehet, hogy egy hónap múlva a felét ki kellene dobnom, vagy egyszerűen a nyakamon maradna.
A hagymával meg a káposztával azonban még a krumplinál is jobban befürdött. A hagyma mindössze kettő ötvenért megy, a káposztáért meg csupán egy ötvenet, egy nyolcvanat kapna.
– Még 500-600 mázsa hagymám van raktáron – kesergett a férfi –, ha néhány héten belül nem sikerül értékesítenem, megromlik, s dobhatom az egészet a trágyadombra.
A káposzta egy részét meg ki sem szed(et)te. Mintegy másfél, két hektáron most
is a szabad ég alatt éjszakáznak a jókora káposztafejek.
– Csak a termés felét tudtam eladni – sóhajtott –, ráadásul az egész jóval
önköltségi áron alul kelt el.
Hiába nagyok a hozamok, ha másnak is sok termett,
emellett pedig külföldről, Csehországból, Lengyelországból meg ki tudja, még
honnan, dömpingáron áramlott az országba az áru.
Az idén legszívesebben kizárólag gabonát meg repcét termesztene, csakhát
vetésforgó is van a világon, nem lehet évről évre ugyanazon a területen csak
gabonát és repcét termeszteni, nem lehet a termőföldet tönkretenni,
kizsigerelni. De az is lehet, hogy az idén már sem a gabonának, sem a repcének
nem lesz jó ára... Tavaly ugyanis még a burgonya is eléggé keresett cikk volt,
az idén meg már csak veszteséggel lehetett eladni.
Egyébként 11 alkalmazottja van. Egyelőre. Nem szeretne egyiküktől sem
„megszabadulni“, ám ha az idén sem kap támogatást, és ha a termelési költségek
tovább emelkednek (pár éve még 16-18 koronába került a „piros gázolaj“ litere,
most meg már 25-26 korona körül mozog), kénytelen lesz egy-két embertől
megválni. Pedig szíve szerint mindegyik munkását megtartaná, hisz jól dolgoznak,
meg aztán, hol találnak munkát, ha útilaput köt a talpukra?
Spunta Vilmos ugyanis nem pénzhajhász, az emberek is érdeklik. Még ha tudja is,
hogy maga is a piacból él, s cége nem szociális intézmény!
– Ha azokért a munkanélküliekért – magyarázta –, akik a községi hivatalok alkalmazásában sokszor csak lógatják a lábukat, én kaphatnám az állami dotációt, nálam dolgozhatnának, mindenki jól járna. Az állástalanok állandó keresethez jutnának, s községünkben a mostaninál jóval kevesebb ember lenne munka nélkül.
Agárdi László Nagyborsán, 400 hektáron gazdálkodik. Sokáig növénytermesztéssel (gabonafélék, cukorrépa, napraforgó, kukorica, lucerna és fűkeverékek termesztése) és állattartással (hízósertés-nevelés és vágósertés-eladás) foglalkozott, újabban azonban az agrárturizmussal is kacérkodik.
– A falutól félreeső helyen lévő farmunkat – adott vállalkozásáról rövid helyzetjelentést –, amely megközelítőleg 4 hektárnyi területet ölel fel, fokozatosan alakítjuk át és teszszük a turizmus számára vonzóvá, érdekessé.
A vállalkozó a céget feleségével közösen irányítja. Nagyborsát, a családi vállalkozás jóvoltából, egyre több ember ismeri meg. A vidékre, „vidéki hangulat“ után vágyók „country farmján“ átélhetik a mindennapi falusi munka ízét, zamatát. A minizoo, azaz a kisállatkert szintén látni- és tennivalót kínál a látogatók számára. Az érdeklődők a farmon kedvükre lovagolhatnak is.
– A múlt évet – szögezte le Agárdi László –, mivel az időjárás kedvezett a
gazdálkodóknak, s az állam is „besegített“, sikeresnek mondhatom. A régi
közmondás szerint „a parasztembernek két nagy ellensége van: a jégverés és a bő
termés.“ Nos, a múlt évben a gazdag termés és az uniós csatlakozást követően az
árak jelentősen lecsökkentek, sok esetben a rendszerváltás előtti szintre
zuhantak.
Szavaim igazolására konkrét példákat is mondok. A kenyérgabona (búza)
tonnánkénti ára 3600 koronára süllyedt. Ez 5 tonnás hozam esetén hektáronként 18
000 korona bevételt jelentett. Aki viszont 3,5 tonnás átlagterméssel zárta az
aratást, csak veszteséggel számolhatott. És sajnos ők voltak többségben.
Vagy nézzük a napraforgót (de említhetnék mást, mondjuk a sörárpát is). A termény tonnánkénti ára 2002-ben még
12 000 korona volt. Egy év múltán az ár már 8300 koronára csökkent, majd 2004-ben 6300 koronára esett. Nekünk egy hektárról több mint 3 tonna termést sikerült betakarítanunk (ami korántsem mondható rossz eredménynek), mégis csupán 18 900 korona lett a hektáronkénti hasznunk. Háromezer tonnányi termésnél az árcsökkenésből eredő kiesés mintegy 1 millió 200 ezer korona!
Elmondta: mindegyik beszállítója jelentősen emelte az árait, tehát a kiadásai gyorsan EU-s szintre emelkedtek, a bevételek azonban még a két évvel ezelőtti összegektől is jóval elmaradnak.
– A kiesést – szögezte le – egyedül az uniós támogatás kompenzálja. Ha az új
dotációs rendszer nem lett volna, akkor, az árak alakulása miatt nagyon rossz
évet zártunk volna. Egyébként Ausztriában és Németországban az agrárvállalkozók
egy hektár területre 14-18 ezer koronának megfelelő támogatást kapnak. Ekkora
összegnél én sem bánnám, ha a búza tonnánkénti ára akár 2000 korona lenne is.
Apropó, dotáció... Politikusainknak köszönhető, hogy a mi dotációszintünk,
2004-et véve
kiindulópontként, az unióban kapott mennyiség 52 százaléka lesz. Mi hektáronként tavaly 4800 korona támogatást kaptunk. Ez mind szép és jó, köszönöm is, csak azt nem értem, hogy mennyi a 100 százalék, amiből kiindultak. Az én szerény számításaim szerint ugyanis 15 000 korona 52 százaléka nem 4800 korona, hanem legalább 7800!
Zolczer László