1 millió 400 ezer hektár szántóterület 68,9 százalékán (2003-as adatok alapján) a több mint 20 személyt foglalkoztató mezőgazdasági szövetkezetek gazdálkodtak. Vajon, kérdeztük meg két gazdaságirányító szakembertől, milyen évet hagytak maguk mögött?
Lefelholc Imre, a nagykaposi mezőgazdasági szövetkezet főagronómusa 2000 óta
nemigen várta a zárszámadó közgyűléseket. Valami ugyanis, a fagy vagy éppen az
aszály, évről évre mindig elvitte a gazdaság remélt termésének jelentős részét.
Az idén azonban se túl nagy hideg, se túl nagy szárazság nem tombolt
szülőföldjén, hát végre talán még mosolyogni is fog az eredményértékelő
összejövetelen.
– Végre – faggattam a szakembert a minap – a kaposi gazdaságra is rámosolygott a
nap?
Elnevette magát.
– Már épp ideje volt. Eddig ugyanis a mosolya elég fanyarra sikeredett: inkább
perzselt, égetett, mint érlelt, cirógatott.
Aztán hozzátette: úgy tűnik, tavaly náluk, a keleti végeken is véget ért a hét
szűk esztendő. Aztán sorolni kezdte az eredményeket, de rendkívül óvatosan,
megfontoltan, szerényen fogalmazott.
– Leginkább – magyarázta –, az olajosok, s főleg az őszi repce húzta ki a
gazdaságot a bajból. Nem csupán a termés volt jó, hanem sikerült is
maradéktalanul eladni.
A szövetkezet a várható termésre még a vetés előtt szerződést kötött. A
felvásárló cég a terméshozam eléréséhez szükséges kiváló vetőmagot,
legmegfelelőbb műtrágyát, növényvédőszert rendszeresen s a kellő időben
biztosította számukra.
– Repcéből egyébként – csillant fel a szakember szeme – rekordtermésünk volt.
Kétezerháromban csak 2,7 tonnás átlaghozamunk volt, a múlt évben azonban 3,8
tonnás termésátlagot könyvelhettünk el.
A magas hozam, fűzte még hozzá, kicsit helyrehozza a gazdaságot. Aztán hirtelen
témát váltott.
– Kár – sóhajtott fel –, hogy a napraforgó a vártnál kicsit gyengébb termést
adott.
Viszont sűrűn vetett gabonából egy hektárról több mint 40 mázsás hozamot
sikerült betakarítaniuk. Egyes területekről azonban csak nagy nehézségek árán
tudták a termést learatni.
– A kalászosok egy részét ideális időben gyűjtöttük be – jegyezte meg –,
bizonyos területeken azonban, mivel kifogtunk egy esős időszakot, elhúzódott az
aratás. Közben pedig a szem kipergett s „megcsírázott“. És a remélt jó minősége
is eléggé odalett.
S persze aztán, éppen ezért is, az értékesítése is némi akadályokba ütközött.
Lefelholc Imre némi hallgatás után ismét másról kezdett beszélni.
– Az év végén megkaptuk az állami dotációt – szögezte le –, s ez is a mi
javunkra billenti a mérleg nyelvét. Ismét időben nekiláthatunk ugyanis az új
termés megalapozásához, az új szerződések kötéséhez és nem kell a taglétszámot
sem csökkenteni.
A múlt év során a tulajdonosok több mint 30 hektár termőterületet igényeltek
vissza a szövetkezet által művelt 2750 hektár szántóból, ez pedig egy esetleges
veszteséggel zárt év után szinte természetszerűleg munkáslétszám csökkentésre is
kényszerítette volna a gazdaságirányító testületet.
A szímői mezőgazdasági szövetkezet – Borka Béla elnök nyugodtan alhat,
nyugodt szívvel állíthatja – jó szövetkezet. (Pedig a gazdaságra tavaly csőstől
zúdult a baj.) A siker titka nem titok: minden lépésüket előre alaposan,
gondosan megtervezik, nem gazdálkodnak a vakvilágba, s százszor megfontolják,
mikor, mire, mennyit költenek. Mert pontosan tudják, mikor, mire, mennyit
költhetnek.
– Az idén – újságolta a fürge észjárású vezető –, akárcsak tavaly, 2140 hektár
szántót művelhetünk. A terület adott, minden egyes parcellát ismerünk,
meglepetés hát csak föntről érkezhet.
Ezután „átlapoztuk“ a mögöttünk maradt esztendőt. Az agilis elnök kimondottan jó
eredménynek könyvelte el, hogy sikerült a parcellák mentén húzódó elgazosodott
vízelvezető árkokat kitisztítaniuk, gyomtalanítaniuk. Igyekezetüknek meg is lett
a fényes, számokban is mérhető eredménye. A vizenyős területeken is sikerült
időben földbe juttatniuk a vetőmagot.
A június kilencedikén történtekre viszont még ma is borzadva emlékezik vissza.
Pár óra leforgása alatt jókora vihar és 120 milliméter eső zúdult a szímői határ
mintegy 5 kilométer szélességű sávjára...
– Mintegy nyolcszáz hektárnyi gabona, kukorica és napraforgó lett a senkinek sem
hiányzott égi áldás martaléka – kesergett a szakember –, s a parcellákon mintegy
három hétig állt a víz. A zivatar mindent letarolt, és még a traktorutak is
járhatatlanná váltak. A napraforgót nem tudtuk lepermetezni. Gép nem hajthatott
a földekre, a repülőgépes permetezést viszont egy hónappal a munka megkezdése
előtt be kell jelenteni...
A szövetkezetnek mintegy 8 millió korona kára keletkezett. Még szerencse, hogy
nem a gazdaság egész területét érte a szél, az eső!
– Beszéljünk azért – tette félre feljegyzéseit – a sikerekről, az eredményekről
is. A termés egy részét ugyan elvitte a víz, bizonyos növények azonban kitettek
magukért. A cukorrépa például remekelt, s a nagyszombati cukorgyár tisztességes
áron fel is vásárolta. Az őszibarack sem hozott ránk szégyent, csak az a baj,
hogy – az almához hasonlóan – nem volt nagy ára.
Az állami dotáció kimondottan jól jött a gazdaságnak. Persze a sertéseladás is
hozzájárult a veszteségek pótlásához.
A tehéntejet egy ideig a Sole cégnek adták. A gazdaságnak a tejfeldolgozónál,
amikor az összeomlott, 4,5 millió korona kintlévősége volt. A szövetkezet
vezetői azonban megtalálták pénzük megszerzésére a kiutat, a lehető legjobb
megoldást.
Tárgyalásokat kezdtek ugyanis az érsekújvári Jednotával. Az egyezkedés pedig
megállapodással ért véget: a Jednota a gazdaság teljes követelését megvásárolta.
A tejgyár termékekkel fizetett a Jednotának, a Jednota pedig a teljes
kintlévőség 90 százalékát kifizette a szövetkezetnek.
Jelenleg a 400 tehéntől kifejt tejet a nyitrai tejüzembe adják. A tehenenkénti
évi fejési átlag ma már meghaladja a 7000 litert.
Az elnök és vezetőtársai mostanság ismét a különböző feldolgozó, felvásárló
cégekkel tárgyalnak: új szerződések megkötését szorgalmazzák.
– Remélem – bizakodott az elnök –, most is sikerül mindenki számára előnyös
megállapodásokat aláírnunk, s megint „ingyen“ juthatunk vetőmaghoz,
műtrágyákhoz, növényvédőszerekhez. Aztán majd terméssel, terményekkel
törlesztünk.
Borka Béla reméli, búzatermésüket megint sikerül Iglóra eladniuk. És a termés,
akár tavaly, malomipari lesz. Meg a kukorica és a zöldborsó is ismét az utolsó
szemig jó áron elkel.
– Ha továbbra is ésszerűen, a lehetőségeinket és a körülményeinket messzemenőleg
figyelembe véve fogunk gazdálkodni – magyarázta a vezető –, meg a
szakminisztérium is állja a szavát, s megkapjuk a beígért dotációkat, no és az
időjárás is kedvezni fog, nagy baj nem érheti gazdaságunkat.
A szövetkezet irányító testülete napokon belül felméri, mit lesz az idén érdemes
termelni, s mibe, minek a vásárlásába kell mindenképpen pénzt fektetniük.
– Nem szeretnénk pórul járni – vélekedett –, az egyik szövetkezeti elnök
ismerősöm rossz példája ugyanis szinte állandóan a szemem előtt lebeg. A kolléga
megvetetett a szövetkezettel két és fél millió koronáért egy modern vetőgépet.
Jó, meg „okos“ gép volt, csak egy szépséghibája volt: sík területre tervezték, a
szaktársam irányította gazdaság viszont dombos területeket művelt.
ZOLCZER LÁSZLÓ