Mivel komáromi lakosból egy éve lettem hetényi lakos, sok újdonsággal találkozom. Például azóta Ógyallára járok orvoshoz. 2004 december közepén a tüdőmmel volt probléma, így az orvosnőm elküldött teljes tbc-vizsgálatra. Ott kezdődött a kálváriám!
Ahogy benyitottam a folyosóra, iszonyatos cigarettafüstbe kerültem. Majd bent a rendelőben a nővér kezében a cigarettával végezte a kivizsgálást. Majd megfulladtam. Szóvá is tettem a doktor úrnak, de ő széttárt kezekkel csak ezt mondta: „Mit csináljak vele, dobjam ki?”
Sajnos, a tüdőmön találtak is valamit, amit az orvosnőm próbált kikezelni, de nem nagy eredménnyel, mert január 2-án 39,4 fokos lázzal kénytelen voltam, jobban mondva merészeltem kihívni az ógyallai készültség orvosát éjjel 1 óra után. Először az ügyeletes nővérrel csatáztam, aki azzal győzködött, hogy 1-2 aszpirin segít. Mondtam neki, hogy 18 éve nem volt lázam, szerintem ezt most komolyan kell venni... De nem jutottunk dűlőre. Csak akkor volt hajlandó felvenni az adataimat, mikor azt mondtam neki, hogy rendben, akkor kihívom a komáromi mentőket.
Tíz perc múlva ki is jött a doktor úr, aki ott folytatta, ahol a nővér befejezte. Szerinte a 39,4 fokos láz nem komolyabb betegség jele. Ebben egyetértettem vele. Közben beszúrt egy injekciót. Azután megkérdezte, hogy miért nem alkalmaztam kalapkúrát? „Az mi?” kérdeztem. Aztán felvilágosított, hogy jó vörösbor aszpirinnel, de hallott már forralt sörről is mézzel! Közben megvizsgált és kiírta az antibiotikumot, majd megkérdezte, hogy az „öreg”, mármint a férjem nem beteg-e. Persze nem felejtette az orrom alá dörgölni, hogy képes voltam egy lázzal kihívni.
Bevallom, nagyon rosszul esett ez a bánásmód, hiszen nem jókedvemből telefonáltam a készültségre. Két gyermekem is az egészségügyben dolgozik, tudom hogy járja mostanában. Mindenestre, ha legközelebb ágynak dönt a betegség, azonnal bevetem a kalapkúrát. Nehogy már miattam egy szolgálatos orvost fel kelljen ébreszteni.
Gyurcsovics Márta