|
Interjú
Kérdéseinkre DR. SÁRKÖZY KLÁRA, az MKP parlamenti képviselője
válaszol
Lényeges változásokat hozott az új családtörvény
Az
anyaság meghatározásánál (tekintettel az orvostudomány állandó
fejlődésére és a külföldi gyakorlatra, ahol egyre gyakrabban alakul
ki vita az anyaság megítélését illetően) a törvény kimondja, hogy a
gyermek anyja az a személy, aki a gyermeket világra hozza.
Érvénytelennek tekint tehát minden egyéb szerződést, egyezményt,
melyek ezzel a törvényben meghatározott elvvel ellentétben állnak.
––> teljes cikk
Nevesítetlen
földek
A Pravda
internetes honlapján program tallózza a nevesítetlen földek
adatbázisát
Keresés név és járás megadása alapján
Amióta
hetilapunk – az itthoni lapok közül elsőként – elkezdte közölni a
nevesítetlen földek adatbázisát, rengeteg olvasói levél érkezik
szerkesztőségünkbe – elsősorban Magyarországról – , melyekben íróik
elődeik földjei felől érdeklődnek. Mivel mellékleteink a ROEP azon
adatbázisa alapján készültek, melyek még csak a nevesítetlen földek
alig feléről nyújtottak tájékoztatást, sokan hiába keresték a
nevüket. Az adatfeldolgozás azóta is folyik, mára már megduplázódott
a ROEP adatbázisának is a tartalma. Azoknak, akik bele kívánnak
tekinteni a felújított adatbázisba, hasznos segédeszköz lehet az
Interneten található Pravda napilap honlapja. A
spravy.pravda.sk/pozemky.asp címen egy könnyen kezelhető kereső
oldalt találunk, melybe elég beírni a keresett nevet és a járást, és
a böngésző program táblázat formájában áttekintést nyújt a kulcsszót
tartalmazó adatokról.
Kultúra
Gyermek- és felnőttmesék a Tháliából
Második éve
fogadja Jeromos, a mesebohóc (Illés Oszkár) a kassai Tháliába
látogató gyereksereget, akik jönnek is szép számmal. Mivel széles e
környéken csak itt játszanak meséket, így már a legkisebb
közép-szlovákiai falvakból is gyakran jelentkeznek pedagógusok, s a
kassai városnézést szívesen kötik össze egy meseelőadással a
Tháliában. Az elmúlt év első mesebemutatója a Gyüre Lajos mesejátéka
alapján készült Rózsa és Ibolya c. bábos mesejáték volt, amelyhez
még egy kifestőt is mellékeltek.
––> teljes cikk
Jogi tanácsadó
Kevés az esély a sikerre
Munkabaleset: Tavaly májusban eltörött a jobb bokám. A cég, ahol
több mint 20 éve dolgozom, a speciális tisztító gépkocsit mindig egy
hétre elviteti az adott településre hétfőn, pénteken pedig
visszahozatja, mi pedig naponta otthonról utazunk oda, ahol a
gépkocsi éppen van. Egy ilyen reggeli út során a buszról léptem le,
amikor a bokatörés történt. A főnököm elküldött orvoshoz és
megíratta a balesetről a jegyzőkönyvet. A munkabiztonságért felelős
hölgy írásba adta, hogy ez nem volt munkabaleset. Bele is nyugodtam
és több mint két hónapig a betegállományi juttatásból nyomorogtunk.
––> teljes cikk
Pénzvilág
Hiányzik
az egyértelmű szabályozás
Százezres polgármesteri jutalmak
Lapértesülések szerint a nagyobb városok képviselő-testületei
százezres jutalmakat szavaztak meg polgármestereiknek, de az
összegek nagyságát gyakorlatilag senki sem tudja megindokolni. Az
önkormányzati képviselők nagy része azt a nézetet vallja, hogy ebben
a kérdésben rendszerint szubjektív döntések születnek.
––> teljes cikk |
|
 A legnagyobb katasztrófa
Bár a segélyek felajánlása
folyamatosan történik, azokból sosem lehet elég. Az ENSZ szerint
most a segélyszállítmányok célbajuttatása a legfontosabb feladat.
Tükör
A
tartásdíj fizetésének szigorított feltételei
A
gyermek ne nélkülözzön
A családdal
kapcsolatos jogszabályok decemberben jóváhagyott módosításai
megemelték a tartásdíj minimális szintjét, elrendelik a díj letétbe
helyezését, és szigorúbban büntetik azokat, akik gyermekükkel
szemben elmulasztják alapvető anyagi kötelességük teljesítését.
––> teljes cikk
Napjaink
A jövőben
könnyebb és gyorsabb lesz az örökbefogadás
Minden
gyermek esélyt kap az életre
A parlament
elfogadta az új családtörvényt (a köztársasági elnök egyelőre még
nem írta alá), amely számos újdonságot tartalmaz. Nagy szükség volt
erre a jogszabályra, hiszen az 1964-es bizony már nagyon idejét
múlta. A törvény számos rendelkezése érdemes arra, hogy bővebben is
foglalkozzunk vele, s ezt lehetőségeinkhez mérten meg is tesszük a
jövőben. Mostani, indító anyagunkban két lényeges pontját, az anonim
szülések lehetőségét és az örökbefogadási procedúra meggyorsítását
vettük górcső alá.
––> teljes cikk
Gazdaság
Hol tart,
hová jutott a Csallóköz mezőgazdasága
Művelt
föld, művelt ország?
Jó másfél évtizeddel ezelőtt a Csallóköz, konkrétabban a
Dunaszerdahelyi járás még az ország (egyik) éléstárának számított.
Vajon mi ma a régióban a helyzet, kérdeztük Patasi Ilonától, a
Dunaszerdahelyi Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara
elnökétől.
––> teljes cikk
Kárpát-medence
A komáromi
nagygyűlés évfordulóján
Az
egységes múlt
Európai Uniós létünk elején felmerülhet bennünk felvidéki
magyarokban a kérdés, hogy vajon kire dől majd az 1994. január 8.
óta szekrényben porosodó csontváz. A közös európai alkotmányból
kiszorulnak a kisebbségek. A délvidéki magyarság megalkotta már az
egyenlőre centralizáltnak tetsző, de működő Vajdasági Nemzeti
Tanácsát és sajátjainak nem engedi elfelejteni az autonómia
fogalmát.
––> teljes cikk
Külföld
Bevándorlás, kontra radikalizmus?
Óriási felzúdulást keltett néhány hete Hollandiában, amikor Geert
Wilders, a liberális VVD (Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért)
volt vezetője bejelentette: Hollandiának legalább öt évig egyáltalán
nem szabadna befogadnia „nem nyugati” bevándorlókat, azokat az
imámokat (az imaszolgálatot vezető mohamedán pap) pedig, akik
gyűlöletet szítanak, egyszerűen ki kellene utasítani az országból.
––> teljes cikk Közoktatás
Bemutatjuk
a Selye János Egyetem megválasztott vezetőit
Akik a
színvonalért felelnek
A megbízott
vezetők helyett most már az akadémiai játékszabályoknak megfelelően
választott kari és egyetemi tanács, illetve rektor és dékánok
szervezik az egyetem autonóm életét. Összeállításunkban a rektor és
a három dékán szakmai pályafutását mutatjuk be olvasóinknak.
––> teljes cikk
|