Második éve fogadja Jeromos, a mesebohóc (Illés Oszkár) a kassai Tháliába látogató gyereksereget, akik jönnek is szép számmal. Mivel széles e környéken csak itt játszanak meséket, így már a legkisebb közép-szlovákiai falvakból is gyakran jelentkeznek pedagógusok, s a kassai városnézést szívesen kötik össze egy meseelőadással a Tháliában. Az elmúlt év első mesebemutatója a Gyüre Lajos mesejátéka alapján készült Rózsa és Ibolya c. bábos mesejáték volt, amelyhez még egy kifestőt is mellékeltek. Nem titkolom, valamikor régen, úgy 1988 táján az egyik első kassai színházi élményem volt a Rózsa és Ibolya. Akkor két részben, kissé „felnőttesebb” változatban adták. Badin Ádám ismét mesét csinál belőle, s ehhez segítségül hívja az eredeti Aranyt is. Rózsa szép szál legény (Manases István adja) szerencsét próbálni indul Plútó király (Jakubecz László) udvarába, hogy véget vessen a gonosz mostoha ármánykodásának (több tucat kérő végezte kerti törpeként a leánykérést), s elnyerje Ibolya (Pék Veronika) kezét, akit még gyerekkorából ismer. A boszorkány (Nagy Kornélia) minden szokásos trükköt bevet, hogy megakadályozza az esküvőt, de nem sok sikerrel, Rózsa Ibolya segítségével, aki szinte minden fortélyt elles a mostohájától, teljesíti a mostoha kívánságait, s amikor kell, elmenekül atyjához, s még az utolsó, a felejtés akadályát is legyőzi. Így már semmi sem menti meg attól, hogy feleségül vegye Ibolyát, s boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Badin Ádám gyerekek között éli az életét, így tapasztalt kézzel nyúl a meséhez s a bábokhoz. Az Ibolya által segítségül hívott manókat ugyanis bábokkal oldja meg, s a Jaroš Milo által tervezett bábok kellemes színfoltjai lesznek az előadásnak. Ügyesek a megszemélyesítői is, bár engem zavar, hogy egy-egy alkalommal a Plútót és a banyát adó színész is eljátszik egy-egy manószerepet. Az előadás szereplői egyébként mintha túljátszanák a szerepüket, ami nem is lenne baj, de a banyát játszó Nagy Kornélia például teljesen ütődöttre veszi a figurát, s inkább nevetséges lesz, mint félelmetes. Jó viszont Jakubecz László pipogya Plútó királyként egészen addig, amíg komolyan veszi a szerepét. De amikor előadás közben elröhögi magát, figurája már hitelét veszti. S az általam látott előadás legnagyobb gondja, hogy annak szereplői nem veszik komolyan önmagukat. Holott nincs nagyobb bűn, mint hülyére venni gyerekeket. Ezzel agyoncsapták a rendező munkáját, s a gyerekek élményét is. Az előadáshoz Ág Tibor válogatott jó érzékkel népdalokat, s tetszik, hogy felvidéki helységneveket (Tornalja, Nagyida) is bevonnak a játékba. Így vál(hat)na még hitelesebbé az előadás.
A felnőtteket Heltai-darabbal szórakoztatja a színház. A néma levente után A
tündérlaki lányokat is Szegvári Menyhért rendezi, s ezzel a darabbal sem itt
találkozott először. Heltai darabjának első két felvonása a magyar drámairodalom
gyöngyszemeihez is tartozhatna, ha nem lenne harmadik felvonása. De van. A Berg
családot az apa halála után a legnagyobb lány, Boriska (Germán Lívia) tartja el,
mégpedig úgy, hogy egy milliomos báró (Dudás Péter) kitartottja lesz. Papíron
persze színésznő. A többi családtag, mint az anya (Kövesdi Szabó Mária), a
közhivatalnok Olga (Szabadi Emőke), a férjvadász Manci (Kollárik Lúcia) és a még
kiskorú Sári (Rák Viktória) élvezik ezt a helyzetet, s hozzájuk csapódnak a
hozományvadász férfiak is, mint a Mancit ostromló ostoba, korlátolt Petrencey
tornatanár (Bocsárszky Attila) és a Kalligramot bújó drámai költőcske, Pázmán
Sándor (Zetyák György).
S ha már elárultuk a Kalligramot, az is a rendezői vízióhoz tartozik, hogy
Szegvári mai ruhákba bújtatja a szereplőit, mai díszletek közé. A falon
könnyűzenei bandák poszterei, egy igen meredek Saudek-kép, s egy-két szereplő,
mint Sári vagy Manci mai tizenévesek kivágott, mély dekoltázsú ruháit hordja.
Amivel nem is lenne baj, ha ez az átköltés verbális szinten is megjelent volna.
De ott marad minden a „régiben”. A darab bonyodalmai ott kezdődnek, amikor
kiderül, hogy Boriska már igencsak unja a kitartotti szerepet, s unja azt, hogy
ő tart el még munkaképes, de munkához nemigen szokott családtagokat hamis
erkölcsi elvek alapján. S őt is megérinti a szerelem, Pázmán Sándor személyében.
A többiek, Sárit kivéve, hallani sem akarnak Boriska és Pázmán házasságáról. S
ekkor jelenik meg a színen Sári, aki úgy érzi, hogy Boriskát csak ő tudja
megmenteni, ezért felkínálja magát a pénzsóvár bárónak, aki nem is igazán kéreti
magát, hiszen egy tizenhat éves szűz csak kellemesebb élmény egy már lestrapált
színésznőnél. Eddig működik is a dolog. De itt jön a harmadik felvonás, amely új
helyszínen, a báró ultramodern irodaépületnek ábrázolt lakosztályában játszódik
(a díszletek Csík György, a jelmezek Szőke Anita munkái). Mintha felébredne a
három testvér lelkiismerete, szeretnék megmenteni Sárit a bárótól, s a báróval
járó kényelmetlenségektől. De kiderül, hogy Sári nem alkalmas a könnyűvérű
nőcske szerepére, s már maga sem tudja, hogy kiért akarja feláldozni magát.
Boriskáért? A családért? Vagy Pázmánért? Sári távozik a báró irodájából, s
minden marad a régiben. Az előadást a kiváló színészi alakítások teszik
élvezetessé, akik a harmadik felvonásról szintén nem tehetnek. Germán Lívia
Boriskája nem sokat gondolkozik, amikor úgy dönt, hogy feláldozza magát a
családjáért, de ez az a szerep, amibe könnyen bele is lehet fáradni. Germán
Lívia Boriskája is tüzet fog, amikor meghallja Pázmán hozzá írott levelét, s
akkor már senki sem tudja döntését megmásítani. Olga és Manci szerepében Szabadi
Emőke és Kollárik Lúcia két igen ellenszenves hárpiát hoz elénk. A felkontyolt
hajú, aktakukac Olgából és a könnyelmű nőcskének ható, merész viseletben tüntető
Manciból is előbújik a sátán, amikor kiderül, hogy vége a szép napoknak, s
bizony végre komolyabb munka után kell nézniük. Kövesdi Szabó Mária szintén
elfogadja a sors által felkínált szerepet, s nem igazán izgatja legnagyobb lánya
kétes élete. A fontos, hogy a többiek eléldegéljenek a bárói apanázsból. Az
előadás igazi meglepetése a Sárit játszó Rák Viktória f. h., aki ízig-vérig mai
kamaszt hoz, aki messze túlnőve a többieken, képes az áldozathozatalra.
Legalábbis sokáig úgy hiszi. Briliáns színházi alakítás, hús-vér mai figura.
Csacsog, zongorázik, ujja köré tekeri mind a bárót, mind Pázmánt, felkínálja
magát a bárónak (az előadás leghitelesebb jelenete), s eldobja magát a fotelen,
majd rájön, hogy erre mégse képes. Kár, hogy Heltai nem tudja befejezni a
darabot, s a kor kívánalmainak megfelelően giccsbe öltözteti. Holott az első két
felvonás alapján minden adott, hogy bartalajosi, szépernői, netán csehovi
mélységek felé közelítsen. De se Csehov, se Szép Ernő, de még Barta Lajos sem
jut nekünk. Megrekedünk Heltainál.
Veréb András