Óriási felzúdulást keltett néhány hete Hollandiában, amikor Geert Wilders, a liberális VVD (Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért) volt vezetője bejelentette: Hollandiának legalább öt évig egyáltalán nem szabadna befogadnia „nem nyugati” bevándorlókat, azokat az imámokat (az imaszolgálatot vezető mohamedán pap) pedig, akik gyűlöletet szítanak, egyszerűen ki kellene utasítani az országból. A politikus szavainak szempillantás alatt meg lett a foganatja: több arab nyelvű internetes oldal tett közzé felhívást, amelyeken – az iszlám vallás elleni rágalmazásért – Wilders fejét követelték, a szó legszorosabb értelmében. Wilders időközben kilépett a VVD-ből, és Groep Wilders néven új pártot alakított, majd – komolyan véve az fundamentalisták fenyegetését – néhány hétre eltűnt a nyilvánosság elől.
A holland közvéleménynek a muszlin bevándorlókkal szembeni ellenérzései akkor érték el tetőpontjukat, amikor egy iszlám szélsőséges meggyilkolta Theo Van Gogh filmrendezőt, aki filmet készített a muszlinokról. Filmjében Van Gogh ugyanis kíméletlenül előtérbe állította a nyugati és az iszlám kultúra közti szakadékokat, különös hangsúlyt fektetve egyes szélsőséges muszlin csoportoknak a nőkkel, a homoszexuálisokkal és más társadalmi rétegekkel szembeni – az európai társadalmak számára elfogadhatatlan – bánásmódját. A rendező meggyilkolását a muszlinok, illetve a muszlin iskolák és mecsetek elleni bosszúhadjárat követte – miközben a közvélemény-kutatók jelentései szerint Geert Wilders pártja már több mint egy millió biztos szavazót tudhatott maga mögött.
A holland Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ország 16 millió lakosából közel egy millió a muszlin, a börtönlakóknak pedig több, mint fele külföldi. Ilyen körülmények közt természetesen nem csoda, hogy Hollandiában óriási figyelem összpontosul a török uniós csatlakozás kérdésére. Wilders Törökország felvételét kérlelhetetlenül elutasítja, amiért politikai ellenfelei egyszerűen „szélsőségesnek” tartják. Ez pedig rendkívül elgondolkodtató. Az eddig nyilvánosságra hozott felmérések szerint ugyanis az uniós tagállamok lakosságának túlnyomó többsége szintén ellenzi Törökország csatlakozását, mind rövid, mind hosszú távon – miközben a politikai és média elit nagy része, kimondva vagy kimondatlanul, támogatja azt. Vajon lehetséges, hogy egy politikus, aki az európaiak többségének véleményét osztja, s ezzel sokkal inkább a társadalom közepén, mintsem peremén helyezkedik el, valóban „szélsőséges” volna?
A válasz még várat magára. Egy azonban bizonyos: a liberálisoknak a multikulturális társadalomról alkotott álma Hollandiában egyszer és mindenkorra véget ért.
Kaszás Péter