Szerencsére, a határon túli magyarság sikertelensége a jelenkori Magyarországon nem lépi át a politikai élet határait. Bizonyára több kivétel is akad, mi most maradjuk három napig a Budapest Kongresszus Központ falai között. Akkor is, ha csodáról nem beszélhetünk, hiszen az, ami most történt az ünnepek között, már akár hagyománynak is nevezhető: a Galántai járásból származó Ghymes együttes rajongói töltötték meg háromszor az impozáns épület koncerttermét.
Akárcsak két évvel ezelőtt, most is lemezbemutatóval egybekötött karácsonyi Ghymes-koncert csendült fel a falak között. Az akkori Héjavarázs (amely ma már platina-lemez) azóta kétségtelenül az együttes legsikeresebb albumává nőtte ki magát. Ahogy Szarka Tamástól megtudtuk, e lemezt már 17 ezer példányban hozták forgalomba. Akik megszerették az akkori lemezt, bizonyára az ÉGHYMESE szójátékról elnevezett albumnak is örülnek majd. A „héja varázsa” most Vér-szabadonként folytatódik, a rendkívül gazdag hangszerelés mellett most viszont bőséges szöveges üzenetet is kapunk – kilenc percen át! Akiket akkor a Vágyalku lenyűgöző vallomása ragadott meg, most a Tűz, víz című dalban találkozhatnak egyfajta „ars-poeticával”. „Mit dadognak, századok, / Hadd hibázzak, hagyjatok” – szólt akkor, az új albumon, most „Azt hitték, fáradok, / Szép világ szagától olvadok / add már, nem alkuszok, / Húsevők hibára lesnek itt és lesnek ott” sorokkal kezd a költő. Költő, mert Szarka Tamás sorait olvasva valóban csak rosszindulatból lehet azokat „sima” dalszövegeknek nevezni. A Bolond vidámsága, pörgése pedig a Pörög a mézével „vetekszik”. Akik pedig elsősorban a népies hangzást keresik az együttes dalaiban, azok is legalább három dalt találnak a lemezen, melyek közül a Bárka bravúros hangzásának akár jó kedvre való derítés is lehetne a küldetése – a refrénjénél az ember még ülve is legszívesebben táncra perdülne. Jegyezzük meg, hogy ez a másik Szarka-fiú, Gyula érdeme, akárcsak a Parasztínek és a Jaj, Vali barátom dalok. Érdem van más is a lemezen, ezt a címet viseli ugyanis az album záró száma, s általa mintha egy szív tárulkozna a hallgató elé. A tizenegy dal közé Szarka Tamás nyáron megjelent szólóalbuma közül is bekerült egy, és az új lemezen található Kalapács pedig akár az akkori szólóalbumra is felkerülhetett volna. Két dalról nem esett még szó, ez azoknak jó hír, akik szerint (és sokan vannak ők) a Rege című album jelenti az együttes eddigi pályafutásának csúcsát. A Darálót a ma már legendásnak is nevezhető Tánc a hóban testvérének is nevezhetjük (szintén a gyönyörű hangú Kis Bernadett közreműködésével), az Éneklő magyarok pedig a Fennen hordod az orrodat, kevély Pozsony vára dinamikáját idézi, és akár a közelmúltban Magyarországon lezajlott népszavazást is eszünkbe juttathatják a „Hány magyar énekel, / S hány magyar hallgat el! / Féli a határt emberhad, / Betöri magát, cserben hagy” sorok. A korrektség kedvéért szögezzük le, Szarka Tamás ezt a dalt még december 5-e előtt írta.
Legalább két dologban viszont különböztek a mostani koncertek a tavalyiaktól és az azelőttiektől. Ezek voltak egyben a Ghymes együttes 20. évét lezáró koncertek is. Jubileumi koncertnek mégsem nevezhetjük őket, mivel hogy nem csak egykori Ghymes-tagok nem közreműködtek az előadásaon, hanem a megszokott négyesfogat is Buják Andor és Pukkai Attila kiválásával kettőre zsugorodott. Jelenleg a Szarka-testvérek alkotják a Ghymes együttest, ami persze nem jelenti azt, hogy csak két ember zenélne a színpadon. Főleg most nem, amikor a MATÁV Filharmonikus Zenekar közreműködésével mintegy félszáz vonó csapott a húrok közé. Neumann Balázs szintetizátoron és Varga Borbála szaxofonon állandó zenésztársakként vesznek részt ezentúl a Ghymes koncertjein, melyeken – olykor felváltva – további rendszeresen felbukkanó zenészek is szerepelnek. Itt volt Hobo, alias Földes László is, aki öltönyben(!) „tisztelgett” a húszéves Ghymes előtt, jóvoltából Budapesten is megszólalt a Pozsonyi blues. A koncertet Ónodi Eszter színész–művésznő prózai előadása tette kerekké, aki egy Szarka Tamás tollából született karácsonyi történetet tolmácsolt.
A koncert előtt voltak, aki féltették az együttest: vajon a zenekar felállásában történt változások miatt nem csökken-e rajongóik száma? Mivel azonban eredetileg csak két karácsonyi koncert volt hirdetve, és ezt a számot a nagy érdeklődés miatt emelték háromra, az előbbi kérdésre az egyértelmű válasz: nem. Ennek több oka is lehet. Az egyik talán, hogy az utóbbi években a „standard” Ghymesnek, mint együttesnek a kedvelői mellett kialakult egy népes Szarka Tamás-rajongói tábor is, ami a fiatal felvidéki zenész rendkívül sokoldalú és nívós művészi tevékenysége mellett (költészet, filmzene, színházi zene stb.) előbb-utóbb törvényszerűen bekövetkezett. A másik ok, hogy a folyamatos, és sosem ugrásszerű zenei fejlődésben a sajátos Ghymes-hangzás (és itt Szarka Gyulának a folytonosság biztosítása terén nagy szerepe van – mint zeneszerzőnek és előadónak egyaránt) töretlenül fellelhető.
A koncert egyik tapsát követően a zenészek így köszönték meg a közönség elismerését: „reméljük, sohasem tudjuk megszokni ezt a szeretetet”. Reméljük, mi sem a Ghymes-zenét.
Oriskó Norbert