2004 kimondottan emberpróbáló, kemény év, a „remélt nagy változ(tat)ások éve“ volt. Egyes földművelők kimondottan jó termést takaríthattak be, a zöldségtermesztőkre azonban, elsősorban a gomba módra elszaporodó áruházláncok árletörő termékkínálata miatt, rájárt a rúd. De vajon mások, például a növénynemesítők milyen évet zártak?
Tavaly – kérdeztük Benkó Katalin érsekújvári zöldségnemesítőt –
sikerült előbbre jutnia?
– Nehéz a kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni – öszszegezte a
szakember az év során szerzett tapasztalatait – ugyanis 2004 az uniós csatlakozás
éve volt. Mindenki nagy várakozással, jobban mondva nagy reményekkel várta a május
elsejét. Aztán az eufóriát a rideg valóság váltotta fel.
A „rideg valóság“ elsősorban azt jelenti, hogy egyéni vállalkozók és
vállalkozások számára egyaránt komoly harc kezdődött. S a harc kimondottan a
túlélésért, a talpon maradásért folyt, s folyik ma is. Új, immár uniós
törvények, előírások léptek életbe, és ezzel további, az eddiginél újabb és
sokszor nagyobb csatákra nyíltak hadszínterek.
Kik nyertek az egyes hadszíntereken?
– Egyelőre, úgy tűnik, minden fronton a multik diadalmaskodtak, másoknak,
nekünk termelőknek, gazdálkodóknak, vállalkozóknak pedig takarodót kellett
fújnunk. A piacot olcsó termékek árasztották el, ez pedig nem egy mezőgazdászt
nehéz helyzetbe hozott. Sok gazda ugyanis túlélési gondokkal küzd.
A nemesítés terén jobb volt a helyzet?
– Az én nemesítői munkám nagyban függ a termeléstől. Hiába állítok
ugyanis bármit is elő, ha szinte semmivel sem lehet a külföldről dömpingáron
behozott terményekkel konkurálni. Kínálhatok én kiváló vetőmagot, ha nem fogja a
termelő megvásárolni, mert előre tudja, hogy képtelen lesz drágán előállított
áruit nyereséggel eladni.
Mindez persze a vásárlóerővel is összefügg.
– Természetesen. A kevés pénzből élők nem a minőséget nézik, hanem az
árakat figyelik. Nem veszik meg a tíz koronáért kínált mosolygós paprikát, inkább
a silányabb, esetleg bogárrágta, ám két koronáért „vesztegetett“ darabot
választják. Kicsit satnya meg talán kukacos is, morfondíroznak közben, de az a
fontos, hogy olcsó.
Nem lehet, hogy gyenge minőségű vetőmagokat kínálunk a termelőknek?
– A mi zöldségfajtáink felveszik bármelyik külföldi vetőmaggal a
versenyt. Ráadásul a helyi éghajlati viszonyokhoz igazodnak! Mi szinte ölben, térden,
kezdetleges körülmények között dolgozunk. Természetes hát, hogy képtelenek vagyunk
felvenni a sok éve működő nyugati cégekkel a versenyt. A fejlesztés ugyanis nekünk
is temérdek pénzünket emésztené fel. Legtöbbünknek viszont egyetlen „kidobni
való“ koronája sincs.
Mi a baj a külföldről behozott terményekkel?
– Például: a külföldi gyatra zöldség, nem véletlenül gyatra
minőségű. Különféle betegségek támad(hat)ták meg, amelyek minálunk is
elterjednek. Aztán meg csodálkozunk, hogy szőlőnket, burgonyánkat, almafáinkat
egyszerre ez idáig még soha nem látott kór gyötri.
Mi jelenthet megoldást?
– Termelőnek, nemesítőnek egyaránt össze kellene fognia. Nem szabad a
csodára várni, minél jobban ki kell a különféle támogatási alapok nyújtotta
lehetőségeket aknázni. S akkor talán sikerül meggyőzni a „másik felet“ is, hogy
termékkínálatunk „uniós“, remek. Mindent összevetve: küzdelmes, nehéz évet
hagytunk magunk mögött, s már most biztos, hogy az idei esztendő sem lesz sétagalopp,
de nagyban rajtunk is múlik, hogy 2005 végén mennyire leszünk elégedettek.
Z.L.