Furcsa év áll mögöttünk. Voltak időszakai, amikor felemelt, reménnyel töltött el, s voltak olyanok is, amikor csalódást okozott. Mégis, minden felemássága ellenére, egészében jó alapot kínál 2005 folyamataihoz.
Beléptünk az Európai Unióba – kétségkívül ez 2004 legfontosabb eseménye. Újból és újból el kell mondanunk: nem öncél ez, eszköz csupán. Hosszú évtizedek után kiszámítható perspektívát kínál. 2004 gazdasági eredményei, amelyek jórészt az EU-tagságnak köszönhetőek, pozitív folyamatokat sejtetnek 2005-re is.
Beindult a Selye János Egyetem, iskoláink túlélték az illetékességváltás okozta megrázkódtatásokat. A déli járások 2004-ben is megkapták az őket megillető támogatásokat, színházaink, intézményeink gyarapodtak. Visszakerült az őt megillető helyre Rozsnyón Kossuth Lajos, Rimaszombatban Petőfi Sándor szobra. Márai, a kassai polgár is hazatért. Komáromban Mária Terézia és Luxemburgi Zsigmond szobraival, Alsósztregován Rigele Alajos felújított Ádámjával, számos községben történelmünk nagyjainak szobraival szögeztük magunkat szülőföldünkhöz. Osgyánban elhelyeztük a déli gyorsforgalmi út egyik kritikus szakaszának alapkövét, a tornaljai bekötő rész után áprilisban megindulnak a munkálatok Fügénél is. Tervezik a Losonc–Nagykürtös–Léva–Érsekújvár szakaszt, a javuló dél-szlovákiai infrastruktúra remélhetőleg a beruházókat is vonzza majd maga után. Az európai uniós alapokból milliárdos nagyságrendű pénzcsomagok várnak felhasználásra. Mindez együtt reális kontúrokkal látja el a reményt, hogy 2005 gazdasági gyarapodása a szociális helyzet érezhető javulását is magával hozza, a leszakadó félben lévő régiók lakosainak is új esélyt kínál.
Tanulságos is volt ez a mögöttünk maradt év. Tanulsága, hogy a szlovák társadalom egy része milyen könnyen hajlandó visszacsúszni torz beidegződéseibe. Mindegy, mennyit köszönhetnek a Szlovákiában élő magyaroknak, mindegy, hogy ez a néptöredék az elmúlt 15 évben is mennyiszer adta tanújelét lojalitásának és érettségének. Ha egy zsolnai alkoholista kiáll az erkélyre és belebődül a szélbe, címlapsztori lesz belőle. A jelenségnek ezt a részét akár mellőzhetnénk is, nem szabad hagynunk kiprovokálni magunkat. Még akkor sem, ha tudjuk, a problémának mélyebb gyökerei vannak, s több régióban olyan nemzeti szövetségek készülődnek ellenünk, amelyek a mi visszaszorításunk céljából jönnek létre.
Nem szerencsés dolog az ilyen, de megijednünk ettől sem kell. S főleg nem szabad visszavonulót fújnunk a csata előtt. 2004 arra is megtanított (újból és újból), hogy csakis önmagunkra, saját szervezettségünkre, bölcsességünkre, ügyességünkre számíthatunk. S ezen a ponton 2004-ben mintha sűrűsödtek volna az aggasztó jelek.
A politikáról, a közéletről szólva gyakran hajlamosak vagyunk a témát elsősorban a központi szintre sűríteni. Ám a Szlovákiában zajló folyamatok egyik legfontosabbja épp a hatalom és a közpénzek decentralizációja. Örömteli tapasztalat, hogy sok helyi önkormányzatunk jól működik, tud és akar is élni az új lehetőségekkel. Sajnos, olyan is akad, ahol ez nem így van, sőt, olyan településekről is tudunk, ahol derekasan esszük egymást. Nem a Deákné vásznával akarok elsősorban példálózni, inkább arra akarok figyelmeztetni, hogy ez nagyon megbosszulhatja magát. Itt vannak körülöttünk-mögöttünk is a sötét árnyak – az egyéni és csoportérdekek, az intrikák, az öncélú hatalomvágy, az érzéketlenség. Mielőtt a Nyitra megyében ellenünk formálódó tábor veszélyességén siránkoznánk, kérdezzük meg azért magunktól is, jól éltünk-e azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a választóink itt 2001-ben a kezünkbe adtak? Véletlen-e, hogy a 2002-es országos képviselő-választások alkalmával – bár összességében rekordmennyiségű szavazatot kaptunk – a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban, valamint Királyhelmec környékén is sok szavazatot veszítettünk. Aki belelát ezekbe a folyamatokba, érzi, hogy útkereszteződések felé közeledünk, s vagy tudunk új, hatékonyabb módszereket alkalmazni, vagy komoly gondjaink lehetnek. Mindannyiunk felelőssége, hogy előre nézzünk, s jól felkészüljünk 2005 és 2006 kihívásaira. Tudom, sokan elégedetlenek a jelenlegi állapotokkal, az esetek többségében bizonyára joggal. A történelem azonban arra tanít bennünket, hogy nincsenek egyszer s mindenkorra bebetonozott helyzetek. A jövő kontúrjai közt nemcsak a javulás, de sajnos, a romlás lehetőségei is felsejlhetnek.
Az év végi magyarországi népszavazás is szolgál sok tanulsággal. Mindenekelőtt arra kötelez bennünket, hogy jobban odafigyeljünk egymásra és önmagunkra. Ne másban, magunkban bízzunk, az álomvilágokba keveredő idealistákat mindig megbünteti a történelem. Bár fájó nézni a magyar közélet szánalmas mélyrepülését, kétségbe sem szabad esnünk tőle. Meggyőződésem, emberi tartás, kiállás, korrekt erkölcsi értékrend szempontjából a határon túl élő magyarok toronymagasan állnak a magyarországiak felett. Nem csoda: naponta edzett bennünket a kisebbségi lét tudatos és büszke vállalása.
Új év, új lehetőségek, új esélyek, új veszélyek jönnek. Bölcsességet,
kitartást, optimizmust, tenniakarást kívánok mindannyiunknak. Az önfeladás nemcsak
szégyenletes, hanem járhatatlan út is. A bátraké, az aktívaké a jövő.
Az akarat a megpróbáltatást is eséllyé képes átformálni.
Csáky Pál