Uwe Martin Schmidt missziós lelkipásztor családjával 10 évvel ezelőtt
telepedett le Szlovákiában azzal a céllal, hogy a Németországban elkezdett missziós
munkát itt folytassák. Miért kellett egy ilyen nagyszabású döntést meghozniuk?
Mellesleg egy olyan országot választottak, amelynek a nyelvét nem is ismerték.
– Elég jól ismertem a rendszerváltás előtti közép-európai országok
helyzetét és az azt követő időszakot is. Aktívan részt vettem a
segélyszállítmányok megszervezésében és küldésében is. Azt tapasztaltam, hogy a
szlovákiai református egyházat nem nagyon ismerik Nyugat-Európában. Éppen ebből
kifolyólag kevés segítséget is kapott. Tudtam, hogy valamit tenni kellene. Amikor
meghoztuk családommal a döntést, akkor nem az játszotta a fő szerepet, hogy
ismerjük-e az adott ország nyelvét vagy sem. Számomra az Úr elhívása és küldése
volt a döntő, amit elfogadtam. Mielőtt elindultunk volna Németországból, mindent
előre megbeszéltünk az itteni református egyházzal.
Jókára azért is esett az egyház választása, mert a gyülekezetnek akkor
éppen nem volt lelkipásztora. Mégis hogyan fogadták önöket?
– Bizonyára mindenki megijedt az érkezésünkkor. Főleg azok, akik nem
éppen rám számítottak. De ha Isten ezt az utat jelölte ki a számomra, akkor nem
állhatok ellen. S pontosan ezért is vagyunk itt. Egyébként a gyülekezet részéről
mindig megkaptuk a szükséges segítséget. Így már az első napon úgy éreztük
magunkat, mintha csak otthon lennénk.
Természetesen a szolgálatom elején az elképzeléseimet sorra papírra vetettem. Ezt a
papirost ma is meg tudom mutatni. És az elmúlt tíz év a bizonyítéka annak, hogy
minden elképzelésünket sorra megvalósítottuk. Hitben élő emberek vagyunk, s tudjuk,
hogy munkánkra Isten adja az áldást.
Szlovákiában a hivatalos nyelv a szlovák. A gyülekezet nyelve viszont
magyar. Német anyanyelvűként melyik nyelv megtanulását tartotta elsősorban a
legfontosabbnak?
– A református gyülekezet és a falu is magyar, tehát számunkra
egyértelmű volt, hogy melyik nyelvet fogjuk először megtanulni. Kezdetben ugyan voltak
nyelvtanáraink is, de aztán már csak úgy magunktól tanultuk a nyelvet az
itteniektől. A nyelvjárásunk ezért egy kicsit olyan „szöncies”. Egyébként a
gyermekeink sokkal könnyebben birkóztak meg az idegen nyelvvel, mint mi. A lányom akkor
volt két és fél éves. Magyar óvodába írattuk be. Sőt, a két fiúnak is a magyar
alapiskolát választottuk. Egyébként olyan jól megtanultak magyarul, hogy most már
egymás között is úgy beszélnek. De velünk németül. A hivatalokban meg akár
németül vagy angolul is boldogulok.
Munkájának első igazán látható eredményét ideérkezésük után egy év
elteltével lehetett érzékelni, amikor átadták rendeltetésének az egykori
átalakított egyházi iskolát missziós központ céljaira.
– 1994-ben, pünkösdkor volt a beiktatásom. Ekkor kapta vissza a gyülekezet
a jogtalanul elvett iskoláját is. Még abban az évben hozzáláttunk az
újjáépítéséhez. Szükséges volt kialakítani egy helyet a találkozásra, Isten
igéjének a hallgatására.
Aztán jó pár év elteltével az elhagyott, gyermekotthonban nevelkedett
gyermekek felé irányította a figyelmét. S a falu végén lévő üres kastélyt
szemelte ki egy otthon létrehozására. Miért éppen a gyerekekre gondolt?
– A gyermekek nagyon fontosak Isten előtt, az első helyen állnak. A mi
feladatunk az is, hogy törődjünk velük. Egy missziói munka ugyanis nem létezhet
gyermek- vagy diakóniai munka nélkül. Tulajdonképpen az itteni református egyháznak
is megvolt a maga hagyománya ezen a téren. Több árvaháza is volt, de a háborút
követő időszakban a szépen elkezdett munkát megszüntették, az egyházi vagyont
államosították. Tehát mi csak folytatjuk azt, amit egykor az elődök elkezdtek, ám a
hatalom kiszolgálói tönkretettek.
Az átalakítás, felújítás után 2000 januárjában be is költöztek az első lakók.
Ma 21 gyerek él az otthonban, a Jó Pásztor házban.
Miből tartják fenn magukat?
– Kezdetben semmiféle állami támogatásban nem részesültünk. Viszont
mára már elismerték a munkánkat. Igaz, nem részesülünk olyan támogatásban, mint
az állami intézmények, de amit a törvény előír, azt megkapjuk. Az apostolok
példája alapján igyekszünk mindent előteremteni a saját kezünk munkája által.
Ebbe a gyerekek is besegítenek. De érkeznek hozzánk adományok is a református
gyülekezetektől és Szlovákia más egyházaitól is. Ezen kívül van 45 ha földünk,
16 hektáron zöldséget, gyümölcsöt, gabonát termesztünk. Évente 500 malacot
nevelünk fel. Vagy 40-80 hízósertésünk van, 600 csirkénk, 180 tyúkunk és még
sorolhatnám. A gyümölcs és a zöldség eladásra megy, ebből támogatjuk a
gyermekotthont. A gyerekeknek is van saját kiskertjük, fóliájuk. Így legalább
megtanulhatják, hogyan kell zöldséget termeszteni. Nyáron a szezon jellegű munkákra
brigádosokat veszünk fel, de a szünidőben a gyerekek is besegítenek, s legalább
kapnak egy kis zsebpénzt.
A gyermekotthon mellett új házak is épülnek. Milyen céllal?
– Szeretnénk családias jellegű nevelésben részesíteni a gyermekeket. Ezen
kívül lakóhelyet készítünk azok számára, akik már betöltötték a 18.
életévüket. Nem akarjuk ugyanis a már felnőtté vált gyermekeket elküldeni, hanem
lehetőséget szeretnénk adni nekik arra, hogy kipróbálják az önálló életet.
Mellesleg időközben a missziós központ is kinőtte magát, s ezért egy
újabb épületet vásároltak a református parókia mellett, amelyben irodák és a
gyülekezeti terem kapott helyet.
– A Betlehem Missziós Központban működött a Gyermekmisszió is, amelynek
tevékenysége mára már országos szintűre nőtte ki magát. Ennek biztosítunk helyet
az új épületben. Mivel az épület a gyülekezeté, ezért ők is használják.
Tanít Komáromban a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán is.
– Az egyház részéről a felkérés tíz évvel ezelőtt érkezett. Először
a német nyelvet tanítottam, de nem klasszikus módon, hanem amolyan beszélgetős
stílusban, közben bibliai szövegeket fordítottunk. Ezen kívül missziológiát is
tanítok. Mondanom sem kell, hogy nagy öröm volt számomra, amikor a Kálvin János
Teológiai Akadémia a Selye János Egyetem részévé vált.
Évente legalább egy alkalommal hazalátogat Németországba. Az ottani hívek
milyen mértékben támogatják az önök munkáját?
– Németországban sokkal többet tudnak a Jókán végzett munkámról, mint
Szlovákiában. Természetesen adományokat is kapunk a hívő emberektől. Ha
hazalátogatok, igehirdetőként megyek, nem pedig azért, hogy kéregessek. Mivel az
ottaniak tudják, milyen szolgálatot végzek, az istentiszteletek után adakoznak.
Közülük már elég sokan ellátogattak Jókára.
Mi ad erőt önnek munkája végzéséhez? Honnan merít erőt?
– A Bibliából és az imádkozásból. De nem erőre van szükségünk, hanem
gyengeségre. A Biblia is azt mondja, hogy aki gyenge, az erős. Tehát gyengeség kell
ahhoz, hogy szolgálhassunk. Ezért is voltam hálás a betegségemért, mert
legyengültem és akkor éreztem igazán, hogy erős vagyok. Főleg lelkiekben.
Iski Ibolya
Mint ahogyan annyi minden, úgy az ünnepi díszek is jelentős változáson mentek át
az elmúlt évtizedekben. Az átkosban megismert és előszeretettel használt aranyalmát
és szaloncukrot mára felváltották az évről évre változó, újszerű díszek,
nálunk is divatba jött pl. a girland és az adventi koszorú. A szeretet ünnepének
látványos kelléktára tehát bővült, gazdagodott.
Így néhány nappal a szeretet ünnepének vigíliája előtt Tóth Éva Ilona miskolci
virágkötővel a karácsonyi díszek szimbólumrendszeréről elmélkedünk, miközben
ötletek egész sorát lophatjuk el tőle otthonunk díszítéséhez.
– Mondandómat talán azzal kezdeném, hogy Jézus születésének időpontja nem
véletlenül esik december végére, hiszen a természeti népek is a téli napfordulón
ünnepelték a fény születését, a nappalok hosszabbodásának kezdetét. Krisztus
pedig a keresztény ember számára maga a fény.
Ami pedig az ünnep jelképeit illeti, a Németalföldről származó
karácsonyfaállítás csak a XIX. században honosodott meg nálunk. Kezdetben a fát
természetes anyagokkal díszítették, pl. pattogatott kukoricával, mézeskaláccsal,
majd hozzánk is begyűrűzött az előre gyártott díszek kultusza. Manapság viszont
ismét reneszánszát éli a természetesség, a díszekben is visszatérünk a természet
adományaihoz és a népi díszítőművészethez.
Mit jelképeznek az egyes karácsonyi motívumok?
– A fenyő az örök élet jelképe, a koszorú kerek formája pedig a
végtelenséget szimbolizálja. Az adventi koszorú 4 gyertyája, amely a katolikusoknál
lila színű, a várakozás 4 hetére utal, ám ha a karácsony nem vasárnapra esik,
akkor a megkezdett ötödik hetet a középre állított 5. gyertya szimbolizálja, amely
a szeretet kiáradására utalóan Jézusra emlékeztet és rózsaszínű.
A karácsonyi díszítésben helye van az élet eredetére utaló búzának és a Jézus
vérét jelképező vadszőlő termésének, illetve levelének is. A méz, a fokhagyma
ugyancsak szerves része az ünnepi terítésnek.
A dió, az alma, egyáltalán a magvak a termékenység jelképei, a
termékenységvarázsláshoz tartoztak a népi hiedelemben. A dió belseje ráadásul a
négyességre is utal.
Valamennyit meg is lehet viaszolni, illetve ki lehet fényesíteni. Az aranyra festés is
megengedett a termések esetében, hiszen az a fényt, a napot jelképezi, Krisztus pedig
számunkra maga a Nap, a fény. A karácsonynak egyébként is a meleg: a zöld, az arany,
a piros, a sárga, a narancs a színe. Bár a szalagok használata szintén megengedett,
ezek csupán jelentés nélkül emelik a díszítés értékét.
Ön milyen díszeket alkalmaz legszívesebben?
– Számomra az erdő, mező virágai a legkedvesebb díszítőelemek, ezeket
már több mint
15 éve gyűjtögetem a különböző termésekkel, bogyókkal együtt. A mezei virágok
szépsége elsősorban finomságukban, visszafogottságukban, törékenységükben rejlik.
Dédelgetni kell őket. Nem szerencsés ezen virágfajok sokaságát egyetlen díszbe
sűríteni, én vagy egyetlen fajtával dolgozom, de annak a bimbós állapotától a
kivirágzott példányáig a teljes skáláját felvonultatom, vagy ha többfajta virág
kerül egyetlen csokorba, akkor egy-egy szín árnyalataival játszom. Ezek a mezei
csokrocskák hihetetlenül elegánssá tudják varázsolni fenyőfáinkat, adventi
koszorúinkat.
Kedvesek azok a díszek is, amelyek alapanyagát a különféle fűszernövények, pl. a
sáfrány, a bazsalikom, a fahéj alkotja. Karácsonyi díszek kitűnő alapanyaga a 20
dkg lisztből, ugyanennyi sóból, 1 dl vízből és 1 evőkanál olajból készülő
sógyurma. Jól formázható, ráadásul száradás után temperával akár meg is
festhető. Volt olyan fám, amelyen csak sógyurmából készült virágok és madarak
díszelegtek.
A fenyőágak mellett karácsonykor kedveltek még más örökzöldek is, így a bukszus,
a mahónia és a magyal. Az utóbbi időben különös előszeretettel alkalmazom
gyönyörű formájáért a ginko bilobát, e különleges páfrányfenyő sárgára
színeződő leveleit. Elsősorban a koszorúk oldalát borítom vele, de az is
előfordult már, hogy a koszorú belsejét behúroztam, és ginko bilobából keresztet
szőttem bele, a gyertyákat pedig ezek csúcsaiba állítottam. A gyertya fényében
roppant érdekes megvilágítást adott a kereszt.
Hókristályok is előállíthatóak házilag. Ehhez csak sóoldatra van szükség,
amelybe bármilyen ág belemártható, sőt a gyümölcsöket is megnemesíti. A
vörösfenyő ága tobozokkal a sóoldatból kiemelve maga a csoda. Ragyogó és hamvas
egyszerre, mintha friss hó szikrázna rajta.
De a füvekkel is szépen lehet dolgozni. Miután négyesfonattal megfontam őket, a
gyertya köré helyezve díszítenek.
Mit mondhatunk el a karácsonyi díszítésben uralkodó divatról?
– Egyszer a bordó, máskor az arany, az ezüst, a kék korszak van épp
divatban, de ezek távol állnak tőlem, hiszen a végtelenségig nem fokozhatóak. Valami
nem ettől válik széppé, hanem attól, ahogyan elhelyezed egymás mellé a
növényeket. Az ember egyénisége abban rejlik, hogy mit mivel párosít, hogy
visszafogott-e, avagy harsány színeket alkalmaz. Kétszer ugyanazon díszítés
elkészítésének nincs értelme. Szeretném még hangsúlyozni, bár remélem, az
elmondottakból is egyértelművé válik: a karácsonyi díszítés nem pénz kérdése,
hanem korlátlan fantázia eredménye.
Zsebik Ildikó
Még pár nap és szenteste, az év legszebb napja. Ilyenkor legalább pár órára félretesszük gondjainkat, bajainkat, s megpróbáljuk átélni az áhítatot. Sokan ilyenkor pihenik ki a karácsony előtti hajszát, az ajándékvásárlás gyötrelmeit, no és persze a házimunka terheit. Mi tagadás, ez az ünnep sokba kerül, jobban mondva sokba kerülne. Egyre többen vannak, akik nem tudják megadni a módját, akiknél a pénzhiány miatt sikeredik szerényebbre a karácsony. Az átlagembert bizony nem veti fel a pénz, s nagyon körültekintően kell vásárolnia egész évben, nemcsak karácsonykor.Nem ünneprontási szándékkal, hanem a valós helyzet felmérése érdekében kérdeztünk átlagembereket az ország minden tájáról, mennyiből tudják kihozni az ünnepet, telik-e ajándékra, mit hoz a Jézuska. Nem mi tehetünk róla, hogy az ankét egy kicsit szomorkásra sikeredett és azt tükrözi, egyre szegényebbek vagyunk.
S. Mónika: Próbálok személyre szóló ajándékot venni, de csakis a pénztárcámnak megfelelőt. A felnőtteknek dísztárgyat, a lakásba illő csecsebecsét, vagy kozmetikumot, előfordul, hogy ruhaneműt. Három testvérem van, nekik családi ajándékot szoktam venni, a gyerekeknek pedig külön meglepetés dukál, a kicsiknek természetesen játék, hisz annak örülnek. S hogy mennyit költök? Sosem úszom meg kétezer korona alatt. Nemcsak adni, kapni is szeretek és minden apróságnak örülök. Extra kívánságaim, vágyaim nincsenek.
J. Zoltán: Mi az, hogy karácsony? Évek óta nem ünneplünk, mert nincs mit és nincs miből. Jómagam munkanélküli vagyok, feleségem rokkantnyugdíjas. Gyerekünk nincs, unokánk is csak álmainkban van. Fenyőfát nem állítunk, csak egy szál gyertya ég. Igaz, a vacsora ünnepélyesebb egy kissé. Halra, pár darab süteményre meg egy liter vörösborra még futja. A többi elmegy a rezsire, gyógyszerköltségekre meg élelmiszerre.
K. Éva: Boltban dolgozom, a karácsony nekem csak hajtást jelent. Ajándékot az
utolsó pillanatban fogok venni. S hogy mit? Amit kapok, ami még marad, válogatás
nélkül mindenkinek valami szimbolikusat, mert éppen most mondta fel a szolgálatot a
mosógépem, meg kell javíttatnom. Csak 24-én van szabadom. Ötvenéves vagyok s
elhatároztam, hogy az idén megreformálom a karácsonyt. Veszek 4 kiló
krumplisalátát, egy kis süteményt, rántott filét és minden becses családtagom
szolgálja ki magát. Én meg felteszem a lábam, és végre szusszanok egyet. Még a
fadíszítést is a gyerekekre bízom.
(vida)
T. József és felesége: Ebben az egyre drágább világban nem könnyű beosztani a nyugdíjat, tehát a karácsonyra sem jut túl sok. De az ajándékozásról azért így sem szeretnénk lemondani, igyekszünk legalább egy-egy apró ajándékkal meglepni a gyerekeket, az unokákat. Leginkább a könyvesboltok kínálatát nézegetjük. A szép és értékes irodalom nagyon drága, és sajnos kénytelenek vagyunk az árat is figyelni, de az ünnepig még van idő, biztosan találunk úgy 300 korona körüli áron olyat is, amit a karácsonyfa alá tehetünk, és amivel örömet szerzünk. Élő fenyőfát már évek óta nem vásárolunk, így a természetet is segítjük és olcsóbb is. A kis műkarácsonyfa körül is lehet meghitt, békés a hangulat, mi leginkább a díszként használt mézeskalács illatát és a nyugalmat szeretjük. Hogy mennyibe kerül a karácsony, azt így számszerűen még nem gondoltuk végig, de a lassanként összegyűjtögetett háromezernél többet nemigen költhetünk.
F. Erzsébet: Két éve munkanélküli vagyok s így egy keresetből kell megoldani a karácsonyt is. Szerény, de szép ünnepet szeretnénk. Természetesen ajándékul azt kapnak a gyerekek, amire egyébként is szükségük van: ruhaneműt, cipőt. Meg azért édességet is, mert anélkül milyen lenne a karácsony?! Mindig aszerint választok, milyen áron kínálják a dolgokat, a drága holmikat egyelőre nem engedhetjük meg magunknak. Igaz, azért a minőségre is igyekszem odafigyelni, mert a nagyon olcsó gyorsan tönkremegy, vagyis az elfogadható árú jó dolgokat keresem. A gyerekeket pedig próbálom arra tanítani, hogy egy saját készítésű ajándék is lehet nagy öröm a másik számára, nemcsak az, amit a boltban veszünk.
Cs. Judit: Szerencsére folyamatosan van munkám, a férjem is dolgozik, ezért a
karácsonyi készülődésnél nem kell szigorú korlátok közé szorítanom a
kiadásokat. Ennek ellenére nem vagyok a fölöslegesen drága ajándékok, a mindenáron
való költekezés híve, szerintem az ünnep nem erről szól.
Számomra sokkal fontosabb, hogy végre néhány napig nyugodtan együtt lehet a család,
senki nem siet munkába, intézkedni, máshová. Az ajándékokat a családtagok
érdeklődési köre, kedvtelése szerint választom: könyv, CD, valamilyen új darab a
horgászfelszereléshez, kozmetika, esetleg dísztárgy. Ha valamiről úgy gondolom, a
másik örülne neki, hajlandó vagyok kicsit drágábban is megvenni, de azért nem
bármi áron. Úgy gondolom, négy-ötezer koronánál semmiképpen sem költünk többet
karácsonyi ajándékokra.
(hernádi)
Sz. Peti, hétéves kisfiú: Nagyon várom a karácsonyt, akkor apu is együtt vacsorázik velünk. Meg ilyenkor nem pástétomos kenyeret vagy tojást eszünk hanem káposztalevest és halat. Mit kérek a Jézuskától? Azt, hogy látogasson meg bennünket nenénk, anyukánk húga, mert tőle mindig sok ajándékot szokott küldeni a Jézuska. Ha ő nem jön, csak alma és banán van a karácsonyfa alatt.
S. Margit: Nekem egy jó tündér kellene, aki most nagyon gyorsan 20 ezer koronát varázsolna a zsebembe, mert nagy szükségem lenne rá. Beteg voltam, kórházban kezeltek, nem fizettem be a számlákat és most egyszerre ilyen sokra rúg az összeg. De ennyi pénzem nincs. Csak a jó Isten tudja, hogy fogom megoldani a helyzetemet.
Utóirat:
Amikor a szerkesztőség kérésére rábólintottam, hogy részt veszek a vélemények
begyűjtésében, arról, hogy ki mit szeretne a Jézuskától karácsonyra, nagyon
egyszerű feladatnak tűnt. A napok teltek, a sorok azonban nem szaporodtak. Tízből
tizen könyvet szeretnének, volt, aki a mű íróját és a kötet címét is elárulta.
Amikor rákérdeztem, hogy ez lenne-e a legtitkosabb vágyuk, többen a fejüket rázták
és mondták, hogy nem.
Megdöbbentő, hogy valakinek titkos vágya az, ami másnak természetes és
kézzelfogható. Voltak, akik őszintén elmondták, hogy pénzt, illetve még több
pénzt szeretnének: akinek háza nincs, az arra, akinek van, annak felújítására. A
legtöbben azonban a munkahelyükkel, a családdal összefüggő kéréseiket fogalmazták
meg. A munkanélküli munkát, a pedagógus az osztályába gyerekeket, az agglegény
feleséget, a perpatvaros család gyermeke legalább az ünnepekre békességet, a
mezőgazdász jövőre sok gabonát és állami támogatást, a beteg gyógyulást, a
nyugdíjas pedig békés öregkort. És valamennyien ugyanarra kértek, a nevüket ne
írjam le. Mivel a kéréseknek eleget tettem, az én ankétom csak ilyen felemásra
sikerült.
(farkas)
F. Csaba: Számomra a 2004-es esztendő rendhagyó, hiszen két hónappal ezelőtt
kötöttem házasságot, így a karácsonyfát idén eggyel többen üljük majd körül.
Alulfizetett értelmiségiként sohasem gondolhattam drága ajándékokra – szerintem a
karácsony lényegét nem is az anyagiak határozzák meg – az utóbbi években
általában 2000-3000 koronát szántam erre a célra.
Idén sem lesz ez másképpen, csak a megajándékozottak száma emelkedett meg, miközben
az ajándékba vett tárgyak ára is minden bizonnyal növekedett. Leginkább könyvekben
és lakásfelszerelési eszközökben szoktam gondolkodni, ezek vásárlását rossz
szokásomhoz híven ezúttal is az utolsó pillanatra halasztom. Legalább 10 embernek
készítek ajándékot, a tágabb család tagjain túl – egy-egy könyv erejéig – a
barátokról sem szoktam megfeledkezni.
K. Erzsébet: Férjemmel együtt kisnyugdíjasok vagyunk, ráadásul családi házban lakunk, amelynek rezsiköltsége hovatovább egyikünk nyugdíját már felemészti. Két gyermekünk felnőtt, önálló. Eddig igyekeztünk személyenként 500-1000 koronát szánni a karácsonyi ajándékokra, de ez évről évre egyre érzékenyebben érintő kiadásnak bizonyul, ezért tavaly olyan egyezséget kötöttünk gyerekeinkkel, hogy 2004-től valamennyien csak jelképes ajándékokat vásárolunk. Dísztárgyakat már réges rég nem veszünk, kizárólag csak praktikus dolgokat. A karácsonyi menün anyagi okokból nem változtatunk, de így, hetvenen túl már jóval kisebb adagokkal is beérjük, mint fiatalon.
M. Mária: Pedagógusi fizetésemből a reklámozott csodák megvásárlására nem
futja, de a karácsonyfa alatt idén is lesznek őszinte szeretettel vásárolt
apróságok.
Bár családom mára mindössze két főre zsugorodott, így sem engedhetem meg magamnak,
tehát továbbra is dédelgetett álomként őrzöm majd, hogy egyszer befizetek egy
gyógykezelésre, ahol becsületesen dolgozó adófizető állampolgárként fizikai és
lelki értelemben egyaránt felfrissülhetek, regenerálódhatok. Ha megengedhetném
magunknak, előszeretettel vásárolnék szép és tartalmas könyveket, lexikonokat is.
(zsebik)
Az egyre növekvő árak ellenére a legtöbb családban elképzelhetetlennek tartják a karácsonyt fenyő nélkül. Sokan ragaszkodnak az élő, helyesebben a vágott fenyőhöz, de örvendetes, hogy az elmúlt időben egyre többen választják a vágott fa helyett a cserépbe ültetettet, amely több évre szól és a kertbe is kiültethető. A műfa mellett főleg azok döntenek, akik ily módon is szeretnék kímélni a természetet. Ez különösen aktuális most, a tátrai katasztrófa után.Az illetékesek szerint aggodalomra nincs ok, van és lesz elegendő fenyő a piacon. Azok ússzák meg legolcsóbban a vásárlását, akik közvetlenül az erdészeti igazgatóságokon jutnak hozzá – ott egy kétméteres fenyőfa mindössze 200-350 koronába kerül. Hogy miként lesz ebből ezer koronás fa mire a fővárosi piacokra érkezik, azt csak találgatni lehet.A cserepes fácskák 500 koronánál kezdődnek. Óriási előnyük, hogy az ünnepek után nem kell kidobni őket, hanem a télikert, majd később a kert díszei lehetnek. Aki az ilyen mellett dönt, nem árt, ha tudja, szoktatni kell a fácskát a lakásbeli meleghez. Néhány napig tartsuk a garázsban, aztán a folyosón, végül bekerülhet a nappaliba is. Az ünnep lecsengése után mihamarabb tegyük hideg helyre, nehogy „felébredjen” téli álmából és rügyezni kezdjen. Ha ezután a hidegre tennénk, megfagyna.Hosszú távra a legkényelmesebb megoldás a műfenyő, mely külsőleg nagyon hasonlít az eredetire, ágai is szépen elrendezhetők, garantáltan nem lesz féloldalas. Öszszerakva kis helyen is elfér, és évekig lehet díszíteni. Minél magasabb, annál drágább, a méteresek 400 koronánál kezdődnek, a kétméteresek ára 3500 korona körül van. Ám itt is nagyok lehetnek a különbségek. (ju)