A múlt politikai korrektsége által okozott károk az európai bevándorlás terén
csak most kezdenek érezhetőek lenni. Számos országban – különösen
Skandináviában – a kulturális különbségek iránti feltétlen tolerancia elvét
azért fogadták el, mert azt gondolták, hogy az asszimiláció megkövetelése a
felsőbbrendűség rasszista elvén alapul, s elkerülhetetlenné teszi a náci
Németországgal való összehasonlítást. Magában Németországban, ahol az
állampolgárságot hosszú ideig etnikai eredetűnek tekintették, a bevándorolókat
eleinte kizárták a kulturális és politikai aszszimilációból, mert azt képzelték,
hogy csak „vendégek”, aki végül majd hazamennek. Ehelyett családjuk követte őket
Németországba, s ma állampolgárságot követelnek. Franciaország elvben hitt a
bevándorlásban, de úgy tett, mintha azt is elhinné, hogy az észak-afrikai muzulmán
bevándorlók egyszer majd távozni fognak. E jelentős kisebbség most természetesen
komoly problémát jelent, amivel a franciák csak megkésve igyekeznek foglalkozni, oly
módon, hogy a fiatalabb generációkat próbálják integrálni.
A legkérdésesebb mindazonáltal Hollandia zavaros esete. A Hollandok ugyanis –
akárcsak a britek – azt mondták, hogy céljuk az egyenlők által alkotott
multikulturális társadalom. Ami egy kényelmes illúzió (vagy a képmutatás egy
formája) volt, hiszen Hollandia, más nyugat-európai országokhoz hasonlóan, sohasem
szűnt meg hinni saját társadalma felsőbbrendűségében, s mindig büszkén
utasította vissza a nemzeti kultúrák és vallások hatalmát.
A hollandok bőkezű jóléti rendszerük kedvezményeit nyújtották a bevándorlóknak, s természetesnek vették azt a társadalmi diszkriminációt és azokat a gazdasági hátrányokat, amiket a bevándorlóknak el kellett viselniük. Eszméjük, hogy Hollandia végül egy békés multikulturális társadalommá válik, amelyben egy hatalmas bevándorló népcsoport sikeressé válva, mint egzotikus származású holland szétolvad, jó szándékú, de irreális elképzelés volt. Hollandia egy merev, szűklátókörű posztkálvinista társadalom maradt, amely nem alkalmas a multikulturalizmusra. Azt viszont senki sem képzelte, hogy mindez egyszer a gyűlölet és erőszak robbanásához fog vezetni – még akkor sem, ha a hollandok által elvárt beilleszkedés a muzulmán kultúrára és vallásra rendkívül romboló hatású volt. A muszlin bevándorló népesség döntő része visszautasította a holland multikultruralizmus szabályait. Még hollandul sem akart megtanulni. A holland társadalom döntő része pedig e visszautasításra olyan dühösen reagált, hogy 1998-ban hihetetlenül sikeres parlamenti képviselővé tette Pim Fortuyn melegjogi aktivistát, aki azt mondta, Hollandia „megtelt” és nem akar több bevándorlót. (Fortuynt ezt követően meggyilkolták, ám gyilkosa nem muszlin volt.)
Idén, miután a holland televízió levetítette Theo Van Gogh filmjét, amely egy
célzatos támadás volt a muszlin nőkkel való bánásmód ellen, s olyan képeket is
tartalmazott, amelyet egyes muszlinok istenkáromlónak találtak, a rendezőt egy fiatal
iszlám fundamentalista meggyilkolta – amit a muszlinok, a muszlin iskolák és mecsetek
elleni megtorló támadások követtek.
E speciálisan holland tragédiát az idézte elő, hogy a jó szándék a kulturális
különbözőségek emberi, társadalmi és politikai vetületeiről alkotott hamis
feltételezésekkel vegyült. A náci katasztrófa után, a faji és kulturális
megkülönböztetést a diszkrimináció és a konfliktus okának tekintették, s ezért
nem csak kerülték, hanem tagadták is. Mindig is tápláltak és mai is táplálnak
bizonyos illúziókat az emberi természettel kapcsolatban. A nyugati emberek azonban
továbbra is hinni akarnak ezekben az illúzióikban, annak ellenére, hogy a történelem
már többször megdöntötte őket. Ezen illúziók közé tartozik az a hiedelem is,
hogy a nyugati demokráciák alapértékei velünk születtek, és hogy az oktatás, a
társadalmi és politikai intézmények felszabadítása, valamint a politikai
kezdeményezések olyan emberek közt is képesek felszabadítani ezeket az értékeket,
akik eddig még nem ismerték fel őket. Elhiszik, hogy mindenki nemcsak a liberális
demokrácia, hanem az evilágiság és a vallási közömbösség felé is tart. A nyugati
politikai értékeket (de még a gazdaságiakat is) univerzálisnak, s minden
társadalomra érvényesnek tartják, és fogják tartani a jövőben is. Az emberiség
egysége ezért csak idő kérdése. Régen egyszerűen tudomást sem vettek arról, hogy
erkölcsi szempontból mennyire összetett is az emberi lét. Mindezek eredménye az
elkerülhetetlen emberi haladásba vetett naiv hit, mely a francia felvilágosodás
idején keletkezett, s mely azóta gyakorlatilag minden nyugati politikai ideológia
születésénél jelen volt – s melyet a történelem újra meg újra elvet.
(William Pfaff. International Herald Tribune, 2004. november 25.;
– fordította: Kaszás Péter)