Megszámláltattunk...

Nagy várakozás előzte meg a múlt hét vasárnapi népszavazást. A határon túli magyarok közül sokan örömünnepre készültek, ám ez elmaradt. Annak ellenére, hogy több volt az igen, az eredmény az ünnephez kevés. Még akkor is, ha a másik oldalon úgy látják, hogy az ő még kevesebbjük felér egy diadallal.
Csalódottak, elkeseredettek a határon túliak – tájékoztatnak a híradások. Mi tagadás, minden okuk meg van rá. Nem a számszerű eredmény miatt, hanem annak a farizeusságnak a tapasztalásán, amivel a nemmel szavazók a még nagyobb vereségüket győzelemnek próbálják feltüntetni, mi több, melyet állításuk szerint a mi – határon túliak – érdekeinknek a szem előtt tartásával értek el.
Már a három határon túli magyar politikus – Ágoston, Duray, Tőkés – és Gyurcsány miniszterelnök tévévitája során sejtetni lehetett, képmutató magyarázatokban nem lesz hiány. A kormányfő váltig bizonygatta, ő 15 millió magyar felelős miniszterelnöke, és persze ebből adódik, hogy javasolja: a tízmillió mondjon nemet a maradék ötnek.
A nemmel szavazók győztek – mivel az ő szavazataik és a távolmaradtak együttesen elsöprő többséget alkottak – állította ezt ezzel az elképesztő ostoba logikával „alátámasztva” Hiller István, a nagyobbik magyar kormánypárt elnöke. Az EU-csatlakozás kérdését érintő népszavazáson persze nem éltek ezzel a fogással, mert akkor a csatlakozást ellenzőket kellett volna győztesnek titulálniuk, hiszen akkor is a választópolgárok több mint fele ignorálta a voksolást. Ahhoz pedig még elemi matematikatudás sem szükséges, hogy az igenek és a távolmaradtak többsége még inkább „elsöprőbb”.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető eszmefuttatása szerint erkölcstelen lenne, ha a határon túli magyarok állampolgárságuk révén szavaznának a magyarországi parlamenti választásokon, úgymond, ők nem viselik majd a hátukon a megválasztott kormány működésének súlyát. Viszont a külföldön élő magyar állampolgárok simán szavazhattak a magyar külhoni képviseleteken, noha az ő vállukra enyhébb (szociális) súlyok nehezednek.
Eredménytelensége ellenére mégsem volt haszontalan ez a népszavazás. Megtudtuk: 1,5 millió magyar állampolgár visszafogadna bennünket, ennél százezerrel kevesebb pedig nem. A többiről közelebbit nem tudunk, viszont egyértelművé vált, hogy kik azok a mai Magyarországon, akik társakat látnak bennünk, és kik azok, akik koloncot. Ennek tudatában talán azt sem árt fontolóra venni, hogy létünk és jövőnk érdekében vajon érdemes-e felállásától függetlenül mindig a mindenkori magyar kormány rokonszenvének és kegyeinek a keresése?!

Oriskó Norbert