A Felvidéken koncertezett a magyar popzene már élő legendájának számító Koncz Zsuzsa. Ha a két hónappal ezelőtti dunaszerdahelyi Omega-koncertről azt írtuk, hogy a jókedv és az öröm áradt a publikum felé, akkor most talán a békesség és a szeretet volnának a legjobb jelzők. És persze művészet – magas fokon. Nem lehetett nem észrevenni a közönség hálás tekintetét, akik vastapsát a művésznő többszöri ráadással köszönte meg. Négy évtized legnagyobb slágerei csendültek fel, és ízelítőt adott legújabb, „Ki nevet a végén?” című lemezéből is.
Az énekesnő fellépésein mindig szól a körülöttünk lévő világról – szóval és dallal egyaránt. Az Európai Unióhoz való csatlakozás örömét egyáltalán nem titkolta: „Büszke vagyok rá, hogy nekünk ez sikerült. Bár úgy gondolom, itt Közép-Európában az ember joggal tekinti magát európainak, de azért mégis más, ha erről van egy papírunk.(...) Azt hiszem, ha körül nézünk a nagyvilágban, elmondhatjuk, hogy mi még csak meg vagyunk itt. Voltak persze idők, melyeket talán legjobb lenne elfelejtenünk, de mégis emlékeznünk kell, már csak azért is, hogy azok az idők meg ne ismétlődjenek.”
Persze napjainkban a legaktuálisabb kérdés mégis a december 5-i népszavazás. Ha Koncz Zsuzsa internetes honlapján járunk, úgy tűnik, minden bizonnyal az SZDSZ áll hozzá legközelebb a magyarországi politikai pártok közül. Volt, hogy fellépést is vállalt egy-egy SZDSZ-rendezvényen, ezért érdekesnek tűnhetett a kérdés, vajon miképp szól a határon túli magyarok előtt a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról, hiszen közismert, az említet párt határozottan a nemmel való szavazásra szólította fel szimpatizánsait. Koncz konkrét utalás nem tett ez ügyben, ami nem meglepő, hiszen sosem igyekezett politikai hovatartozás szerint megosztani a közönséget. Az otthonmaradás és a kérdéséről is abszolút szabadelvűen nyilatkozott: „Vannak honfitársaink, akik életük egy pontján csapot-papot hátrahagyva a világ egy boldogabbnak tűnő pontján kezdték újra életüket. Ehhez nagy személyes bátorság kell, amihez csak gratulálni tudok, de személyes véleményem, hogy az itt maradáshoz is nem kevés kalandvágy kellett.” De ennél többet mondott el az e szavakat követően felcsendült dal: „Nincs senki más, aki helyedre léphet, / Itt születtél és itt kell élned,/ Nincs másik hely, nincs más idő,/ Meghalnod is csak itt lehet.”
Negyven év telt el azóta, hogy „a mi Zsuzsánk” (ahogy egy magyarországi lap nevezte a énekesnőt) elindult azon a bizonyos úton. Csak ez a negyven év Koncz Zsuzsán mintha nem látszana. Talán mindannyiunknak jó, ha hiszünk neki: „Lesznek még szép napjaink.” Úgy legyen!
(O.N.)