Miért is fáj családunk otthon maradt részének, ha mi is lakáskulcsot kapunk? 2002-ben a 23 millió román munkavállaló ostromának csak nehezen ellenállni tudó anyaország, most a 800 ezer magyar áttelepülőtől tart, ami szerintük 537,4 milliárd forintos többletköltséget jelentene a Magyar Köztársaságnak. A többletbevételekről nem szólt a fáma. Az oktatási tárca véleménye az, hogy a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyar iskolák kiürülését vonná maga után, a felsőoktatásban megnőne az államilag finanszírozott képzésre jelentkezők száma, ezzel pedig a magyarországiak esélye csökkenne. A magyar Oktatási Minisztérium az egyik mondatával pallérozza a magyar oktatási rendszert, hiszen színvonala vonzaná a szegény, határon túli pedagógusok szaván nevelkedett nebulókat (akik különben sem járnak télen iskolába, mert cipő csak egy van a családban és a szén is drága). Másik mondatával viszont határon túli hiúságunkat legyezgetik a minisztérium emberei, hiszen ők úgy látják, hogy a versenyhelyzetben „überelni” tudnánk az anyaországi oktatási intézményben képzett diákokat.
A Népszabadság november 11-i online száma interjút közöl a jelenlegi magyar miniszterelnökkel, aki a kettős állampolgárságról alkotott véleményét nem – de csapongó érzelmeit megosztja az olvasóval. Többek között ilyen mondatok hagyták el a száját: „a riogatással szemben tette Medgyessy Péter kormánya működőképessé a kedvezménytörvényt”, „ A baloldalnak nyitott és befogadó a kultúrája, én nem látom nyomát az idegengyűlöletnek”, „Ami itt folyik az a nemzeti érzelmek áruba bocsátása.”, „Nekem a magyarságom jelent erős, elszakíthatatlan érzelmi kötődést.”.
A riogatás, amelyről Gyurcsány úr beszél, a saját – szocialista – szájukból hangzott el, amikor a 2002-es választási kampány hevében, romániai munkavállalók tömkelegének víziójával kezdték manipulálni az egyszeri magyar választópolgárt. Ha a kedvezménytörvény így néz ki, amikor működőképes és a megálmodott tartalommal bír, akkor milyen lenne akkor, ha a magyar kormány még ennél is lehetetlenebb helyzetbe sodorná a kárpát-medencei okmányirodákat?
A baloldali befogadó kultúrából, köszönjük, mi nem kérünk. Kaptunk abból eleget az elmúlt évtizedekben, illetve mind a mai napig, amikor szlovákok, románok, szerbek vagyunk a szocialista történetíráson és a kereskedelmi televíziók szennyén felnövő nemzettársaink szemében. Idegengyűlöletről pedig inkább ne beszéljünk, hiszen az a szegedi történelemtanári diplomával rendelkező, Délvidékről a háború idején egy kofferral menekült barátom nem idegen volt, csupán határon túli magyar, aki az állampolgárság megszerzéséért magyarul nem beszélő, kínai padtársával vizsgázott (Megjegyzendő, hogy ekkor nemzeti kormánya volt Magyarországnak!).
Az etnobiznisz fogalma már meg sem lep bennünket, hiszen nap, mint nap köntösbe rejtve találkozunk vele. Így van helyünk idehaza a kormányban, ezért leszünk rövidesen kiebrudalva a kormányból, ezért nincs autonómiánk, Komárom megyénk. Ami viszont szomorú, hogy a nemzeti érzés áruba bocsátása folyik akkor is, amikor a már egy EU-tagállamban élő nemzetrész képviselője nem áll ki nyíltan és határozottan sorstársaink mellett. Nem állunk ki magunkért mi sem, annak ellenére, hogy látjuk, két tűz közé szorítanak bennünket örökös halogatásukkal.
Petheő Attila