Amikor a szövetkezet telepét elhagyja az utolsó alkalmazott, a kilincset legközelebb már a rablók nyomják le.
„Kérjük az ajtókat becsukni” hirdeti a cédula, de csak az ajtókeret egy része látható és mögötte a vécécsésze. Így aztán teljesen tárgytalan a következő felirat is, miszerint a vécét nem lehet öblíteni. A falakat pajzán és vicces firkák díszítik. Kész péniszgyűjtemény, meg néhány versike. Ez maradt a múlyadi (Losonci járás) szebb időket látott szövetkezeti telepének portájából.
„Mire van szüksége?” kérdezi egy fiatalember valahol Nagymihály mellett egy
lerombolt szövetkezeti telepen, látva, hogy majd orra esünk, amint a szeméthegyeken
át botorkálunk. „A közönséges tégla darabja 3 korona, a lyukacsosé 6” sorolja
máris az árakat. Az persze csöppet sem zavarja, hogy az, amit árul, nem is az övé.
Elvégre, kemény és becsületes munkával jutott a téglákhoz. Ő maga szedi szét a
falakat...
„Télen még hét nagy gazdasági épület állt itt, most meg már szinte semmi
sincs” mondja egy időközben odaérkező asszonyság. Ő az egyedüli, aki nem visz,
hanem hoz. Néhány kacatot, kidobnivaló apróságot... elveszik a nagy
rendetlenségben... Különben a romák között, akik az épületek szétszedését –
saját szakállukra – végzik, pontosan el van osztva mindenkinek a maga munkaterülete.
Egyikük annyira élelmes, hogy kisebb építkezésianyag-kereskedést is nyitott a
kertjében! Állítólag még rendőrök is vásároltak tőlük. A szövetkezetben valaha
tehenészet, disznóhizlalda működött. Mára az egész romhalmaz.
Az egyszer volt falusi (Nagymihályi járás) szövetkezet romjain szépen terem a
tök, de a kutyának sem kell. A két díszfenyő közepét valaki kivágta. Ki tudja,
talán karácsonyfának kellettek! A szövetkezet épületeiből csak a lakástömb maradt
épen, bár a
lakók nem igazán tudják, ki a tulajdonos, kinek is fizetik a lakbért. A bajok az
egykor jól menő szövetkezettel 1995-ben kezdődtek, majd 2002-ben bezárt a bazár,
vagyis a szövetkezet. A munkásokat elbocsátották, s bár egy ideig még működött
őrség a telepen, egy idő után a fosztogatók lettek errefele is a tejhatalmú urak. A
rablást tűrhetetlennek tartó lakosok nyakra-főre jártak a polgármester után, aki
igyekezett is tenni valamit a vagyon megmentése érdekében, ám elég hamar megkapta:
mit törődik vele, hisz nem a falué. Az is megérne egy misét, hogy még senkit, akiket
a fosztogatáson értek, nem ítéltek el. Csupán kihágást tudtak rájuk bizonyítani.
S hogy miért jutottak több tucatszámra ide az egykor jól működő szövetkezetek vagy állami gazdaságok? Nos, a forgatókönyvek kísértetiesen hasonlítanak egymásra. A kilencvenes évek elején már nem volt pénz, és megkezdődik a vagyon eladása... Hogy teljen fizetésekre, gabonára az állatoknak. Bekövetkezik az eladósodás, a bankok és hitelezők ráteszik kezüket a még meglévő értékekre. A félig összedőlt istállónak egyszeribe a csillagokig szökik az ára, tízmilliót is megér, és természetesen ennyiért senki sem akarja megvenni. A szövetkezet elbocsátja alkalmazottait, csődbe megy. Egy darabig még őrző-védő szolgálatosok védik az épületeket, de mivel senki sem fizeti őket, hát elmennek. Szabad a rablás!
„Tizenöt évig etettem itt, még amikor szövetkezet voltunk, majd utána is, hogy a
jolsvai állami gazdaság átvett minket” meséli a miglészi (Rőcei járás) Karol
Dono, és már szalad is a polgármesterért. A falu első embere szerint, ha a falu
megkapta volna az épületeket, ő szétszedette volna valamenynyit és azoknak adta
volna, akik 1956-ban építették. Mert ők azért semmit sem kaptak... A romák viszont
még a vasúti síneket is felszedték, a fémvezetékekről, kábelekről nem is
beszélve. A minőséges fémhulladék kilójáért gyűjtőben 4,50 koronát adnak... A
nosztalgiázó polgármester nem győzi elmondani, milyen virágzó is volt ez a Béke
nevet viselő telep valaha, ahol száz tehenet, bikákat, 80 disznót tartottak. Húsz
ember dolgozott itt, ma munkanélküliek.
100 liter nafta 804 koronáért! hirdeti a felirat egy régi szövetkezeti benzinpumpán
Felsőmersén (Vízközi járás). Mi haszna már? Semmit sem ér, akárcsak a díszes
kitüntetés sem, mely azt bizonyítja, hogy itt valaha egészséges, tüdőbaj nélküli
marhákat tartottak. A szövetkezet egy éve becsődölt. Az egyik istállóban egy
asszony lakik hét gyermekével. Birkákat tartanak. Szerettek volna beköltözni abba a
kis házba, amely az irodaépület mögött van, de az új tulajdonos csak 250 ezerért
lett volna hajlandó eladni nekik. Így hát az istállóban laknak... Ki tudja, meddig?
Ki tudja, mikor hordják el fejük fölül a tetőt azok, akik aranybányát látnak
egy-egy tönkrement vagy szándékosan tönkretett szövetkezet szétlopásában?
(P7d, viju)