A Johannita-rend a legrégibb és legjelentékenyebb egyházi lovagrend. Tagjai kezdetben a zarándokok ellátásával és gondozásával foglalatoskodtak. Első elöljárójuk, Gerard Jeruzsálem bevétele után Bouillon Gottfriedtől nagy földterületeket kapott áldásos intézménye számára, melyeknek jövedelméből a rendi zarándok-fogadót tágas ispotállyal bővítette és a Földközi-tenger néhány kikötővárosában fiókházakat alapított a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett ispotályos testvérek számára. A második elöljáró Du Puy Raymond a Johannita-kongregációt lovagi renddé alakította át s a beteg zarándokok ápolása mellett a félhold terjeszkedő hatalma ellen való küzdelmet, a katonáskodást is kötelezővé tette. Idővel ők lettek a keresztyén hit legelszántabb, leghősiesebb védelmezői.
(idézet a Révai Lexikonból)
Szlovákiában egyedül Somorján működik a Johannita Segítő Szolgálat.
Mikor és milyen céllal jött létre? – kérdezem beszélgetőtársamat, Batta
Istvánt.
– A Johannita Segítő Szolgálatot 2001-ben hoztuk létre. Az elesettek
támogatására, a keresztyén szellemiség erősítésére, az együttérzés és nemcsak
a felebaráti szeretetet hangsúlyozására, hanem annak megélésére és
megéltetésére is.
Nem a saját ötletemként született meg a segítő szolgálat. A Johannita-rend ugyanis
szerte a világon különböző tagozatokkal rendelkezik, amelyek segítő szolgálatokat
működtetnek. A legismertebb és a legnagyobb Németországban van. Magyarországon a
rend a rendszerváltozás óta működik ismét, amelyben a történelmi Magyarországot
egy egységként kezelik. Ennek egy részét a Felvidéki Johannita Segítő Szolgálat
képezi.
Hogyan került kapcsolatba a Johannitákkal?
– A Johannita-rend tagjaként 1991-ben megkeresett a néhai runyai Zsoldos
Béla, Gömör-Hont vármegye egykori főszolgabírója. Elmondta, keresi azokat a
felvidéki magyar nemesi családokból származó férfiakat, akiket a rend tagjává
lehetne előléptetni. Meglepődve mondtam neki, hogy a családom jelentős mértékben
polgárosult. Aztán Béla bácsi halála után úgy két évvel, amikor éppen egy
kongresszuson voltam, Franciaországból kerestek fel. Ezzel indult az egész, vagyis
inkább azzal, hogy néhány hónap elteltével a lovagi napokon Budapesten a Bécsi kapu
téri evangélikus templomban tiszteletbeli lovaggá avattak.
Tehát ez volt az indítás. Hogyan lehet kiérdemelni ezt a címet?
– Elsősorban is két lovag ajánlása szükséges. A szocializmus boldog
időszaka alatt az ehhez hasonló szerveződéseket gátolták. De akkor történetesen a
szövetségi gyűlés képviselőjeként jelentős munkát végeztem a szlovákiai
magyarok földvisszaadásánál. Így sokan ismerték a nevem. Gondolom, ez lehetett az
egyik indító ok. A másik pedig az úgynevezett erkölcsi feddhetetlenség, aminek
szintén megfeleltem. De ide tartozik a protestáns felekezethez való tartozás is.
Református magyarként ennek is eleget tettem. Így Felvidéken már ketten voltunk
lovagok, de Zsoldos Béla halála után egyedül maradtam. Azóta sincs lovagtársam. S
pontosan ebből kifolyólag gondoltam, hogy célszerű lesz létrehozni egy segítő
szolgálatot, mert így legalább esély van arra, hogy az erre érdemes emberek
megjelenjenek, előkerüljenek.
A Szlovákiában 2001-ben létrejött szervezet eddig nem nagyon hallatta a
hangját. Mi volt ennek az oka?
– Kevésbé voltam aktív, mint ahogy kellett volna. A belügyminisztériumba
polgári társulásként jegyeztettük be magunkat, majd elkezdtük jutalmazni azokat a
diákokat, akiket erre érdemesnek találtunk.
A Johannita Segítő Szolgálat előkészítő bizottságának az egyik tagja
Édes Árpád alistáli lelkipásztor. Hogyan is történt a jutalmazás? Milyen
feltételeknek kellett megfelelni a diákoknak?
Édes Árpád: – Már másodízben osztottunk középiskolásoknak – ugyan nem nagy
öszszegű, de mégis szimbolikus értékű és jelentőségű – év végi
ösztöndíjakat. Ebben az esztendőben hat szlovákiai középiskolát választottunk ki
a jutalmazásra. Mégpedig a rozsnyói és a dunaszerdahelyi egészségügyi
szakközépiskolát, a kassai és a két komáromi – a Selye János és az egyházi
Marianum – gimnáziumot, illetve a kassai ipari szakközépiskolát. Az ösztöndíj
különlegessége az, hogy míg a sok-sok értékelt diák mellett, akik rendszerint a
kimagasló sport- vagy tanulmányi eredményekért kapják a jutalmakat vagy dicsérő
okleveleket, addig mi más kritériumok alapján adjuk az ösztöndíjat. Hadd idézzem
fel az oklevél néhány gondolatát. „Olyan diák számára adatott ez az ösztöndíj,
akinek Istenhitéhez, szeretetteljességéhez és önzetlen segítőkészségéhez és
állhatatosságához nem fér kétség. Aki udvarias, aki nem káromol és nem
káromkodik. Akinek kibontakozó lelkülete és szelleme nemes. Akinek lehet, az
előmenetele nem a legjobb, de jóindulata, optimizmusa, hivatástudata
példaértékű.” Tehát itt elsősorban is az emberiességet, az erkölcsi tartást
szeretnénk magasra emelni, ahogyan azt hajdan a lovagok a lovagi korban próbálták a
maguk módján a legfelső fokra vinni.
Az idén nyáron szervezték meg az első táborukat a gyerekek számára.
Milyen célja volt a tábornak?
Édes Árpád: – A tábort a Szilicei fennsíkon, a borzovai református
egyház ifjúsági központjában szerveztük meg. A 11-13 éveseket láttuk vendégül,
olyanokat, akik már fogékonyak, de akiket még e világ szelleme nem ragadott magával.
Az ilyenek lelkébe szerettünk volna beoltani valamit ebből az erkölcsi tartásból és
lovagiasságból. A tábor témáját három irányból közelítettük meg. Mégpedig a
testi készségfejlesztés, az erkölcsi tartás és a hitbeli gyarapodás
szempontjából. A lovagi korból indultunk ki. A hét napjaira a lovagi erények és
készségek hét-hét pontját tűztük ki magunk elé célul. A lovagi készségek
közül a lovagiasságot, a lovaglást, a vívást, a sakkjátékot, az úszást és a
vadászatot, valamint a poézist gyakoroltuk. Az erkölcsi tartással kapcsolatban pedig a
lovagi erények voltak számunkra az útmutatók. Mégpedig a mértéktartás, az
állhatatosság, a hűség, az erkölcsösség, a bőkezűség, a becsületesség és a
bátorság. A hitbeli nevelést esténként az áhítatok alkalmával, Pál apostol
tanítása szerint Isten fegyverzetének a felöltése biztosította. Ez pedig az igazság
szeretete, a megigazulás páncélja, a békesség saruja, a hit pajzsa, az üdvösség
sisakja és a lélek kardja volt. A hét folyamán folytatásban olvastuk végig Petőfi
Sándortól a János vitézt.
Milyen terveik vannak az elkövetkezőkben?
Batta István: – A tervek óriásiak. Még ebben az iskolaévben, félévkor
készítünk egy versenyt a kiválasztott középiskolák tanulói számára. A verseny
kérdései a lovagiasság, a segítőkészség, az emberiesség, a magyarság, az
öszszetartozás, a keresztyénség témaköréből lesznek, amit majd kiértékelünk. A
versenynek viszont nem a nyeremény lesz a lényege, hanem az, hogy minél többen
gondolkodjanak el ezekről a dolgokról, amelyekről ma valahogyan nem divatos. Tervezzük
továbbá azt is, hogy karácsony környékén ételt osztunk majd a hajléktalanoknak. De
lehet, csak az ünnepek után, mert akkor már senki sem jótékonykodik.
Iski Ibolya