Magyarország hasznára (is) válhat

A magyarországi szocialisták koldus mumusként mutogatnak ránk, „határon túliakra”, azzal riogatva, hogy iszonyú pénzekbe fogunk kerülni Magyarországnak. Sántít az érvelésük, hiszen a szociális juttatások járulékfüggők, tehát ha én nem fizetek a rendszerbe, abból nem is igényelhetek. Ha azonban a választójog enyhe korrekciójával szavazati jogot kapna – lakhelyétől függetlenül – minden magyar állampolgár, úgy a kettős állampolgárság elsősorban a szocialisták számára jelenthetne anyagi veszteséget, hiszen így időtlen időkre elütnék őket a kormányzás húsos fazekától.

Nem értem, milyen megfontolásból szeretnének végérvényesen másod-, harmadrendű magyarrá degradálni bennünket, akiknek elődeit népszavazás nélkül fosztották meg magyar állampolgárságuktól. Soha, semmilyen körülmények között, még a jogfosztottság éveiben sem voltunk hűtlenek szülőföldünkhöz. Miért tennénk ezt akkor, amikor végre jogilag is „államalkotó nemzetté” avanzsálnának?

Úgy érzem, a kettős állampolgárság megadása akár Magyarország hasznára is válhat, és itt elsősorban gazdasági, és nem „csupán” nemzetstratégiai szempontokra gondolom. Például, ha magyar állampolgárként egy Magyarországon bérel irodában kezdek vállalkozni, és adómmal, társadalombiztosításommal a magyar államkasszát gyarapítom, ezzel egyáltalán nem növelem a közterheket, sőt...

De kár a szót szaporítani, hiszen a magyarországi választópolgárok kezében van a döntés, és ezzel együtt a nemzet további sorsa is. Hiszem, hogy politikai propagandáktól függetlenül hozzák meg a döntésüket, és hogy döntésük tükrözi majd, hogy a „határokon benn rekedtek” még nem mondtak le rólunk, s így bizonyos szinten önmagukról sem.

Polgár Hajnalka